Emlékmű
Fő utca
Az alkotást Philipp István tervezte, és Havranek Lajos szobrász-kőfaragó készítette. Részt vett az elkészítésben Ujcz István kőműves, és Varga János műlakatos is, utóbbi a kovácsolt zászlótartókat kivitelezte.
Az alkotáson Szent István szobra volt látható a kettős kereszttel koronázott hármas halom előtt. Alatta a felirat: 'Pro Patria Az iskola hős és jeles fiainak.' A felirat alatt, és a két oldalsó táblán külön kerültek felsorolásra a hősi halottak és a jeles tanárok, tanítványok nevei.
Az emlékmű avatása 1924. november 9-én 10.00 órakor dr. Verner Adolf zirci apát templomi szentmiséjével kezdődött. Ezt követően az intézet udvarán leleplezték az emlékművet, a Himnuszt követően gróf Zichy János volt kultuszminiszter beszédet mondott, és átadta Mátray Rudolf főigazgatónak az alkotást. A koszorúzást követően az ünneplők átvonultak a Szent István-terembe, ahol dr. Verner Adolf zirci apát ismertette az intézmény kétszáz éves múltját, majd gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter mondott beszédet, melynek részlete:
„Azt látom, az emberek Messiást várnak, valami csodaszert remélnek, de én csak azt mondom, a mi sebeinken nem segít semmi csodaszer, csak magunk segíthetünk magunkon és pedig a mai helyzetben csak munkával. Csak ez a csodaszer menthet meg bennünket.”
A mű megsérült a II. világháborúban, évekig teljesen romosan álltak a maradványai. A maradványokat 1995-ben a Ciszterci Diákok Egyesülete a középső rész újraépítése nélkül felújíttatta.
A két oldalsó márványtábla, és a másik két tábla még őrzi az igazgatók, tanárok, valamint hősi halott tanítványok neveit.
---
2014-ben a Múzeum udvarát rendbe tették, szabadon látogatható díszudvarrá varázsolták, és ezzel egyidejűleg az emlékmű középső tábláit is felhelyezték eredeti helyére. A táblák kaptak egy keretet, és a fal is helyreállításra került. Az eredeti állapotot azonban nem állították vissza, nem rekonstruálták az emlékmű Szent Istvánt ábrázoló szoboralakját.
MTI hírarchívum 1920-1945, 1924. november 10. 1-2. o.

"Emlékmű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ360/100 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/60 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/30 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/80 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/40 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/30 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/50 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók