Bethlen Gábor
Angol cím:Gábor Bethlen
Debrecen
Kálvin tér 16.
Kálvin tér 16.
A Református Kollégium belső árkádjai alatt, bal kéz felől indulva a nyugati falon a második.
Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
A Debreceni Református Kollégium 1938-ban volt 400 éves. Az akkori vezetők elhatározták, hogy méltóképpen ünneplik meg a kerek évfordulót. Ennek egyik eleme volt, hogy a négyzet alapú épület belső kerengőjét, ami a termek előtt helyezkedik el, körben domborművekkel díszítsék. Gyakorlatilag egy ritka kuturtörténeti albumot hoztak így létre. Mindazok, akik hatalmuknál fogva, vagy pénzükkel támogatták a kollégiumot, esetleg tanárai, vagy később híressé vált diákjai voltak az intézménynek, itt kaptak örök emléket. 2011.10.14. 21:37
A domborművek egy valamiben egységesek, mégpedig a méretükben. Mindegyik 50 x 70 cm nagyságú. Az első fotósorozat készítésekor beszélgettem a kíséretemben lévő úrral, akivel megállapítottuk, hogy anyagukban egyáltalán nem biztos ez az egység. Akkor nagyon kevés időt kaptam a fotózásra, tehát nem tudtam megcsinálni azt, hogy a listámmal a kezemben végigkopogtatom az alkotásokat, és lejegyezzem, hogy melyik milyen anyagból van. Amikor a Múzeumok Éjszakáján lefotóztam több mint egy évre rá, akkor sem volt lehetőségem ezt végigvinni. A szakirodalom egységesen bronzból készült alkotásoknak tartja, de pl. a Kazinczy dombormű egészen biztosan patinázott gipsz. Könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy a rengeteg alkotás elhelyezésének végére már kevesebb volt a pénz, és első ránézésre meg nem látszik ez a megoldás.
Az eredeti jubileumra készült domborműveket az utóbbi években számos új alkotással is bővítették, de azt már a kollégium más épületrészeiben találtam meg. Igazság szerint nem számoltam meg az alkotások számát, de a végén belerakom egy csoportba, és akkor ki fog derülni.
Pátzay Pál szobrásznak is elhelyeztek itt három domborművét 1938-ban.
Elsőként Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem domborművét mutatom be. Ő, mint erdélyi fejedelem támogatta az intézmény működését. 1580 - 1629 között élt.
Részletes életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_G%C3%A1bor
Bethlen Gábornak Debrecenben volt az első nagy toborzó központja. Bőkezűen segítette a kollégiumi diákok külföldi tanulmányútjait, főként Hollandiába és Angliába. Az ő anyagi segítségével épült fel a 64 évig romokban álló öregtemplom. Tokaji szőlőit és a szepesi dézsmát is a kollégiumnak adományozta.
A kollégium épülete jelenleg felújításon esik át. Hamarosan megnyitják a felújított részeket, és látogatóbaráttá teszik az intézményt. Meg aztán beázott a felbecsülhetetlen könyvritkaságokkal teli nagykönyvtár, és kicserélték a tetőzetet is. De hamarosan nyitnak újra. Már készülnek az új kiállítások, és a külső homlokzat is megújult a Kálvin tér felé eső részen, meg talán a Darabos utca, és Fűvészkert utca felöl is.
Az intézmény bemutatása: http://www.drk.hu/bemutatkozas.htm
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bethlen_G%C3%A1borA szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/patzay-pal-195
TundeK62 műlapja
Azonosító
16221
Látogatás
Frissítve
2021.02.11. 22:18
Publikálva
2011.10.14. 21:37
Szerkesztések
Tagi gyűjteményben
Debreceni Refomátus Kollégium művészeti alkotásaiTagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
96898
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.10.14. 00:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/25 • ISO1600
ƒ40/10 • 1/25 • ISO1600
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
TundeK62 11.10.14. 00:44
2010. június
"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
96897
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.10.14. 00:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/40 • ISO1600
ƒ40/10 • 1/40 • ISO1600
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
TundeK62 11.10.14. 00:44
2010. június
"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
96899
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.10.14. 00:44
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/15 • ISO1600
ƒ40/10 • 1/15 • ISO1600
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
TundeK62 11.10.14. 00:44
2010. június
"Bethlen Gábor" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423933
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 11:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO320
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:50
2018. július
Összesen 4 fotó
Műlap története
A "Bethlen Gábor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
1 új fotót töltöttem a "Bethlen Gábor" műlaphoz
TundeK62 publikálta "Bethlen Gábor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.