Az itt látható összesen négy darab fríz a pesti Vigadónak azok közé a külső díszítő elemei közé tartozik, melyek rajta szerepeltek Feszl Frigyes eredeti tervein, és az épület 1865. januári hivatalos megnyitására maradéktalanul el is készültek. A szobrász, Alexy Károly szignója két frízen is jól kiolvasható, akár az utca szintjéről is, s az egyik szignó mellett ott látható az 1863-as évszám.

A négy fríz az épület általános díszítési elképzeléseinek (és alaprendeltetésének) megfelelően a zene és a tánc témakörét jeleníti meg, mégpedig ugyanazzal a szimmetriával, ami a homlokzat egész elrendezésében érvényesül. A két szélső dombormű (a képek feliratánál legészakibbnak, illetve legdélibbnek nevezem őket) táncolókat ábrázol, a két közbülső pedig jelmezes táncolókat (a második oszlopon a maszk nem a színházra, hanem az álarcos vigasságra utal), illetve zenélő táncoló figurákat mutat be. A két szélső (sarok)oszlop négy-négy alakot szerepeltet, a két közbülső féloszlop hármat-hármat, és külön érdekesség, hogy e frízek összes szereplője kizárólag nő.

A Vigadó homlokzatán álló, oda e frízeket több mint húsz év elteltével követő 'zenés' szobrok bemutatásánál leírtam már, hogy a domborművek némelyike (leginkább a második) termékeny kommunikációban áll a mellette egy szintben lévő szoborral. A kilenc itt látható képet megpróbáltam úgy sorba állítani, mintha egy északról, a Vigadó utcából induló, a homlokzat előtt elhaladó és a Deák Ferenc utcában végződő sétát követne.

"Alexy életnagyságú bayaderszerű táncoló női alakokat alkalmazott és a változatos, gazdag redőzetű tunikás alakok közé beillesztette a kanászsipkás, borjúszájú-inges, magyar leányt is. Ez a csoport észak felől a második oszlopon látható. Mindenik oszlopon négy, együtt tehát 16 alak van. Mindenikre rámetszette nevét, így ALEXY Károly és az évszámot. Egyiken világosan kivehető az 1864, másikon 1863.
A szobrok vázlatait az épület előtt levő téren, a mostani kioszk helyétől kissé alább, délfelé emelt fabódéban mintázta és nagyolta ki, azonban fenn, a helyén fejezte be mindeniket, sajátkezűleg végezvén a fárasztó durva munkát, mely nagy megerőltetéssel járt. A kalázi durva kő ugyanis keménységben a gránittal vetekedik. A véső szorítása következtében ujjai, közép és növendék ujja a balkezén meg is kucorodott. És a balkeze ennek nyomán élete végéig béna maradt.
Ha kérdeztük: miért nem végezteti kőfaragókkal ezt a nehéz munkát? Azt válaszolta, hogy ő még a régi iskola növendéke, aki maga faragja a szobrát és csak a legdurvább nagyolást bízza a kőfaragóra.
Ezt a művét általános elismerés fogadta, különösen dicsérték a magyar leányt és azt a jó ötletét rajta, hogy jobb kezével a kanászkalapocskát fogva, járja a csárdást."

---