Gyöngyös
Az ötven négyzetméteres ólomüveg ablak régen izgatta a fantáziámat, és azt hiszem jól tettem, hogy ismét visszatértem a városba. Az alkotás pontos mérete: 650 x 845 cm.
'A Ligeti Gizella által tervezett épület 1978 óta áll Gyöngyösön a művelődés szolgálatában. Színházterme a táncos, zenés és színházi produkciókat fogadja be, ezen kívül a képzőművészet, költészet, folklór és a különböző kulturális csoportok működésének folyamatos színtere a művelődési ház egész épülete. Az előcsarnokot Szinte Gábor üvegfestménye díszíti, melyen Gyöngyös város történelméből jelennek meg különböző fontosabb események. '
Részlet az intézmény honlapjáról: http://www.gyongyok.com/gyongyok
És akkor nézzük a szakszerű, pontos leírását Molnár József, az idén (2011) elhunyt gyöngyösi muzeológus, tanár, helytörténész írása alapján, ami még az 1970-es évek végén jelent meg:
A színes üvegfestmény két részre, alsó, és felső részre tagolódik. Az alsó rész bal oldalán Károly Róbert király áll, kezében Gyöngyös városi kiváltságlevelével (1334). Mellette a szőlőművelő gyöngyösi kapás alakját látjuk. A dolgozó szőlőművelő párja másik oldalon a palóc népviseleti ruhás asszony.
(Az ő lába alatt látható a szignó, amit sajnos nem tudtam fotózni, mert az alkotás előtti növények sokasága ezt nem tette lehetővé.
Így is volt tereprendezés fotózás közben, mert a ház ezen területe egy presszónak ad helyet, illetve kiállítótér is egyben. A kisebb tárgyakat elhúzgáltuk az útból, de a menyecske előtti virág túl nagynak bizonyult.-kiegészítés tőlem.)
Gyöngyös soha nem vált halott, elpusztított várossá a történelem folyamán. A két alak között a középkori, céhes ipart tárgyak jelképezik:
a szabókat a nyitott olló,
a pékeket a perec,
a kádárokat a holló,
a szíjgyártókat a lószerszám,
a csizmadiákat a szép mívű magyar csizma,
a lakatosokat a keresztbe tett kulcspár,
az ácsokat, asztalosokat a kalapácsok, körző és derékszögű vonalzó,
a tímárokat a nyersbőr.
Mindezen eszközök ábrázolása fölött két középkori mesterember párt ábrázolt a művész. A bányászatot a tárna, és benne a csákány, a fölötte álló szarvasbika a Mátrát jelképezi.
Az üvegfestmény felső részén a város XVI. századból származó címere: a Napkorong (később csillag) a mosolygó Holddal, alatta futó farkas.
Fölöttük a hideg és meleg színekben pompázó Főnixmadár, mely elégeti magát, majd hamvaiból újjászületik. A középkori művészetben a halhatatlanságot, a megújuló életet szimbolizálja. Ez a hatalmas méretű madár mintegy összefogja az egész nagy méretű üvegablakot. Lángoló színeivel felidézi a Gyöngyöst sújtó 20 tűzvészt. A Főnix így jelképe annak a töretlen erőnek, megújulni akarásnak, mely a számtalan esetben porig égett város lakóit jelképezi, akik óriási szorgalommal a romokból újból és újból felépítették szeretett városukat, mely minden tűzvész után még szebb, még jelentősebb lett.
A Mátrát jelképező szarvasbika, a város címere, a történelmi feljegyzések szerint közel 700 éves szőlőművelés jelképe a szőlő, kacsaival, fürtjeivel és az egész fölött uralkodó Főnixmadárral méltóan jelképezi Gyöngyös Művelődési Központjában a város történetét. Szinte Gábor mesteri kézzel ötvözi a középkori művészeti hagyományokat, a palóc népművészet egyes elemeivel, a korszerűséget és a néphagyományt.
És volt még egy mondat: Gyöngyös szép és jelentős műalkotással gazdagodott az üvegfestménnyel.
Ezt én is csak megerősíteni tudom, hisz nem véletlenül készült el a műlap, és a hosszú leírás sem.
Az alkotónak ez a második műlapja az oldalon. Nagyon örülnék neki, ha ez nem maradna így. Talán valakinek felkeltettem a figyelmét Szinte Gábor munkásságára, és lesz ideje, ereje, kedve beszállni alkotásainak bemutatásába. Szép hosszú a lista: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szinte-gabor-1071
Külön köszönet a gyöngyösi segítségért, amit kaptam a műlapok megírásához. A művelődési központ munkatársának, Kiss Balázsnak, és a másik úrnak, aki segített megkeresni az alkotásokat a városban.
Köszönöm Tamásnak a sok kép feltöltésének lehetőségét.

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

ƒ50/10 • 1/50 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

ƒ56/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/50 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • ISO250

ƒ63/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

ƒ56/10 • 1/80 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • ISO400

ƒ56/10 • 1/60 • ISO320

ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

ƒ56/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Gyöngyös" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO160