Mérhető változáson mentem át az elmúlt hónapokban, ami megmutatkozik éppen Somogyi József alkotásai kapcsán is. Kezdetben talán tudomásul vettem, aztán elfogadtam, később tiszteltem. Alkotó művészként is, de tanított is és szép, elismert tagokból álló névsort alkotnak tanítványai. Most azon vettem észre magamat, hogy ránézésre felismerem alkotásait - amik megformálása vitathatatlanul egyéni -, sőt lelkesen kutatok utánuk.
Egy album került a kezembe: 'In memoriam Somogyi József' (2001). Ebben láttam meg az alkotásról készült fényképet, ennek nyomán indultam el.

Az album 10. oldalán olvasom (írója: Wehner Tibor):
'Az ötvenes-hatvanas évek fordulójától fokozatosan - de igen lassan - megnyíló, koloncaitól szabadulni vágyó magyar művészetben Somogyi József figuratív meghatározottságú, a struktúrát hangsúlyozó, de erőteljesen expresszív hangoltságú szobrászata a klasszikus szobrászati műteremtés szellemét reprezentálta....'

Kő Pál /tanítvány/ emlékezéséből (57.o.):
'...Mesterséget tanított, mindig pontosan fogalmazott és nem szerette, sőt ki nem állhatta a művészkedést!'
Az együtt-dolgozásról:
'...a cél közös volt. Talán az egyetlen szobrászati teendő megfogalmazása; a rend és a szépség keresése!
A szerkezet, tér és tömeg viszonya.
Felrakni nagy tömeget, meghatározni a nagy vivőmotívumokat, rendezni a kompozíciót, s ha mindez rendben volt, akkor már rákerülhettek a díszítések...'
Zárómondat:
'A hagyományt tisztelni kell, és azok, akik a múltat nem ismerik és nem becsülik, azoknak sem jelene, sem jövője nincsen.
Én ezt tanultam a mesteremtől.'

Kiemelések: expresszivitás, klasszikus műteremtés, tér és tömeg viszonya, rend és szépség keresése.