A Hospice Ház Búcsúztató szobájának szomorú, de magasztos feladata, hogy eltávozott hozzátartozóinak lehetőséget adjon szerettüktől méltó körülmények között elbúcsúzni.
Régóta várat magára, hogy ez a lap elkészüljön. Nem egyértelmű, hogy lehetséges visszaadni akár a látványt, akár azt az érzést, ami a belépőt hatalmába keríti. Ezek a domborművek, amelyek körös-körül, a mennyezetig lepik be a falakat, nem díszítő elemek, méltóságot adnak az eltávozottnak, segítséget az itt maradóknak.

Leírás a domborműről az alkotó honlapján: '13 m hosszú, 3 m magas összefüggő domborművön a természet ábrázolásával teremt hidat az élet és a halál között, érzékeltetve a lélek örökkévalóságát. Egyik oldalon a természet életteli kiteljesedését, vele szemben ennek negatívját ábrázolja. Az élet-oldalon a fák lombjai alatt kehely formájában megjelennek az évszakok időbeni sorrendjét jelző virágok. A szemben lévő falon: Napraforgó – Corpus, a jobb és bal oldali ablakokon a művész által rajzolt ornamentika –két lator.' Forrás: http://vmajzikmaria.net/

Az alkotó Kozma Lászlóval folytatott beszélgetéséből - idézet a 'Hiány és teljesség' c. könyvből:
'...mikor a Hospice Házba készítettem az alkotást... Emlékszem rá, gondolkoztam, hogy most mit mintázzak meg, a válasz egyszer csak nagyon egyszerűvé vált. Én hol, milyen környezetben szeretnék meghalni? És akkor azt mondtam, hogy én az erdőben szeretnék meghalni, fák közt, természetben, hogy a természet vegyen körül. Ezt próbáltam megmintázni, egyik oldalon az élő természet, a másik oldalon ugyanúgy ugyanannak az oldalnak a negatívja, a halott természet. És persze sok más egyéb is.'

Megjegyzés: az alkotó honlapján a helyiség ökumenikus kápolnaként szerepel. Több ismerőst, ott dolgozókat is megkérdeztem: a helyiségben hitélet nem folyik, az elhunyt búcsúztatására van fenntartva.