'Mednyászky László szikár alakja úgy ül a sír fölött, mint az útközben megpihenő vándor. Somogyi egyszerre idézi itt meg magát a festőt, aki egész életében fáradhatatlanul járta az országot és a festő hőseinek a faluszélen, útközben látott, sokat rajzolt, festett csavargóknak az egyikét. A csontos arc, a feszült tekintet, s a 'kellékek': a bot és a jellegzetes kalap, amely eső és nap ellen egyaránt védelmet nyújt, akármelyikünké lehet, ugyanúgy, mint a gesztus, a tartás is. És ezen a ponton a jelkép még általánosabbá válik: a megpihenő alak már általában az elmúlás, az életet megjárt ember jelképe lesz. A jelentésrétegeknek ez a tökéletes egymásra találása persze nem jöhetett volna létre anélkül a meghatározott nyugalom nélkül, amelyet a kompozíció rendje sugall.'
Kovács Péter, a tegnap szobrairól írt könyvéből - idézve az In Memoria Somogyi József c. albumból (Wehner Tibor szubjektív előszavából)..

Ehhez a 'bemutatáshoz', nem tudok, nem akarok és talán nem is lehet mit hozzátenni.