Már régóta készülök megírni ezt a műlapot. Többször fényképeztem is a síremléket, de foglalkoztatott akkor is, amikor 'véletlenszerűen' belefutottam Izsó Miklós életrajzi adataiba, ill. a munkásságáról szóló könyv digitalizált változatába http://mek.niif.hu/06500/06512/06512.pdf
A talapzatán álló alkotás kimagasodik környezetéből. Lenyűgöző erő, konok arckifejezés, összeszorított ököl, a nyilvánvalóan mintázáshoz használt öltözék - remek portré, hűen tükrözi az ábrázolt művész személyiségét.

Izsó Miklósnak (1831 – 1875) rövid, de termékeny életet adott a sors. Nehéz indulás és a szabadságharcban való részvétel után Izsó Budapestre költözött, majd Bécsben dolgozott. 1859-től a müncheni Akadémián tanult. Ez időtájt kezd hozzá a rá jellemző népi figurák kidolgozásához - kedvelt anyaga a terrakotta. Legsikerültebb és leginkább elterjedt alkotása a Búsuló juhász, amelyet többször, több féle anyagból is megformázott.
Munkássága csúcspontján a Budai Főreáltanoda és a Mintarajztanoda tanára volt.
44 évesen halt meg. Két félbemaradt köztéri alkotását Huszár Adolf fejezte be. Ugyanakkor kis terrakotta szobrok is maradtak a műtermében, amikről bebizonyosodott, hogy azok a verbunk lépésszólamainak feleltethetők meg. Ezek ma a Nemzeti Galériában láthatók.

A megemlékezésről, amely keretében az emléket állították, ír a fent már idézett könyv függelékében Szana Tamás is - idézve az elhangzott beszédet.
Az avatásról és a művészről a Vasárnapi Újság 1890. évi 43. számában: http://epa.oszk.hu/00000/00030/01912/pdf/01912.pdf