A részben Franciaországban, részben Budapesten élő és dolgozó szobrász, Kalmár János igen nagyszerű szobrát helyezték el az Erzsébet tér nyugati oldalán, a parkos rész szélén. A mű nagy reményekre jogosít: talán ilyen lesz Budapest jövőbeni köztéri szobrászata, a kortárs művészet a kiállításokra nem járó 'utca embere' számára is közelebb fog állni a jelenkorhoz, a XXI. századhoz, mint a XIX.-hez. Lelkesedésünket azonban gyorsan lelohasztja a szobor talapzatán látható, a mű címét ismertető bronztábla. Nem állami vagy önkormányzati mecenatúráról vagy a közízlés hirtelen megváltozásáról van szó, hanem magánkezdeményezésről: 'Állította / az egykori Nemzeti Szalon helyén / a Festészetet Kedvelők Köre Magyar Zsidó Egyesület / Szilas Judit vezetésével'.

A magyar képzőművészek és műpártolók egyesületének kiállítóhelyéül szolgáló Nemzeti Szalon Erzsébet téri szecessziós pavilonja itt állt, Vágó József és Vágó László 1907-ben alakították át az eredetileg Hauszmann Alajos tervezésében még az 1870-es évek elején épült Kioszkot (a Kioszk főbejárata az Erzsébet térre, a Nemzeti Szaloné viszont a Bécsi utcára nézett). A második világháborúban csak kisebb sérüléseket szenvedett (jóval jelentéktelenebbeket, mint például a Pesti Vigadó), teljes rekonstrukciójára mégsem került sor, és az épületet - mely, a Műcsarnok csatolt intézményeként, többek között a nevezetes 1957-es Tavaszi Tárlatnak is otthont adott (bár ennek a Wikipedián szereplő ténynek a megerősítését sehol nem találtam meg; Frank János, a korszakot jól ismerő művészettörténész, kiállításrendező a Műcsarnok 12 helyiségéről beszél, és Spiró György is csak a Hősök terei épületet emlegeti színhelyként kiváló regényében) - 1960-ban lebontották, helye pedig beépítetlen park maradt, én és nemzedéktársaim nagyobb örömére: belvárosi általános iskolás korunk még az egész Engels teret játszótérként kezelő elképzelés valóságában telt. Kalmár János szobra azért nagyszerű, mert minden figuratív szájbarágás nélkül, első látásra, hallatlanul finoman érzékelteti az ábrázoló művészet voltaképpeni tétjét, valóság és idea, realitás és művészet, látvány és néző kettősségét, elkülönülését és egymásba olvadását.

A szobor létrejötte
A Fohász a festészet újjászületéséért c. szobrot a Festészetet Kedvelők Köre Magyar Zsidó Egyesületet (Mazsifest) állította kettős cél által vezérelve, amelyek szorosan összefonódnak: személyes cél és szakmai cél.

A Mazsifest 16 éve törekszik a kortárs festészet népszerűsítésére. Ebbe a vonulatba illeszkedik a szobor létrehozása is, amit Szilas Judit emlékének szenteltünk. Az Egyesület evvel az alkotással juttatja kifejezésre soha nem múló tiszteletét és örök szeretetét Szilas Judit elhunyt alapító tagtársunk felé. Reméljük, hogy a művészet eszközével sikerült örök emléket állítunk feledhetetlen egyéniségének.

Kalmár János szobrászművész pályaműve, a szakmai zsűri döntése alapján, négy terv előtt nyerte el a megbízást.

A szakmai cél:
A festészet az idők folyamán a többi társadalmi alrendszerhez hasonlóan saját törvényei szerint változott. A festők munkájukban, első sorban a vizuális logikát követve, önálló képi világot teremtenek, amelyet ez a belső törvényrend igazgat. Az európai festészetben valamilyen mértékben mindig benne rejlett e képi világot teremtő aktus, egyértelművé azonban a reneszánsz során vált. Folyamatosan csökkent mind a reprezentatív, mind a szimbolikus funkció, pusztán a vizuális igazságra koncentráltak. A folyamat Kandinszkij művészetében fogalmazódott meg paradigmatikus tisztaságában.

A festészet temetése már 1839 januárjában Párizsban elkezdődött, miután egy korabeli természettudós előadást tartott a fényképezésről, és Paul Delaroche, a híres portréfestő a következő nyilatkozatot tette: "Mától a festészet halott".

Ezt a megállapítást figyelembe nem véve a XIX. és XX. században a festészet soha nem látott fejlődésen ment át. Mégis a halál diagnosztizálására több szakember talált alkalmat végig a XX. században, Wilhelm Worringeren, és Arthur C. Dantón át másokig.

Látjuk, hogy a festészet útja az önelvűvé válás folyamata volt, a festészetben a festészeti kérdések vizsgálatára való törekvés primátusa uralkodott.

Na és most, ennek elérése után mi következik?

Fohászkodunk a festészet újjászületéséért, hogy ismét az ember álljon a középpontban!
Ez az egykori Nemzeti Szalon által kijelölt hely alkalmas az „újjászületésnek” mintegy gyújtópontjául szolgálni, ezért áll itt a szobor.

A szobor tematikája:

A Festészetet Kedvelők Köre Magyar Zsidó Egyesület ezzel a szoborral a festészet újjászületéséért fohászkodik.

Miért újjászületés?

Azt szeretnénk, hogy a festészet önelvű változása során végre keljen új életre többször diagnosztizált halálából, vizionáljuk az emberi alkotóképesség további erejét a festészet területén. Ezt nevezzük mi „újjászületésnek”.

Kalmár János ezzel az alkotásával mély érzéssel „mondja el” Fohászát a festészet újjászületésért. A szoborral azt kívánjuk kifejezni, hogy a művészetben, így a festészetben is, üdvös lenne, ha a szélesen értelembe vett EMBER állna a középpontban. A festőművész megjeleníti az embert, embertársait, és mintegy tükröt nyújt önmagának is.

A létrehozott alkotásban nem csupán képmás jelenik meg, hanem az emberi viszonyok, a hit, a jellem, a természet is. Így kitárul az igazság, és vizuálisan is értelmezhető, képi-, művészi-, emberi igazsággá válhat.

A szobor ezzel manifesztálni akarja a művészetben újra meg újra megnyilvánuló emberi alkotóképességet, valamint a festészetben is törvényszerűen megjelenő emberi jelenlétet, továbbá igazolni kívánja e kettő szétválaszthatatlanságát.

Angol leírás, sztori

How the statue was created:
The statue titled Prayer for the Rebirth of Painting was erected by Mazsifest, Painting Lovers Hungarian Jewish Special Interest Group, driven by dual goals, personal and professional, which are closely intertwined.

Mazsifest has been aspiring to make contemporary painting popular for 16 years. The creation of the statue, dedicated to the memory of Judit Szilas, fits this ambition. The Association expresses its never-ceasing respect and eternal love for Judit Szilas, our late co-founder, with this work of art. We hope we have managed to create a perpetual memorial to her unforgettable personality.

The work submitted by sculptor János Kalmár won the approval of a professional jury over four other works.

The professional goal: Similarly to other social sub-systems, painting has also changed with time according to its own laws. Primarily following visual logic, painters create an independent visual world with their work, determined by an internal set of rules.
In European painting, this act of forming a visual world has always been present to some extent; however, it only became obvious during the time of Renaissance. Both representative and symbolic functions gradually decreased, and artists solely concentrated on visual truth. This process manifested paradigmatic purity in the art of Kandinsky.

The burial of painting started as early as January 1839, in Paris, after a natural scientist of the time gave a presentation about photography, and Paul Delaroche, the famous portrait painter made the following statement: “From today, painting is dead."

Contrary to this opinion, painting experienced a never-before-seen development in the 19th and 20th centuries. Yet all during the 20th century several experts found occasions to establish that the art of painting was dead, from Wilhelm Worringer and Arthur C. Dant to many others.

We can see that the direction painting took was the process of becoming autonomous, and that it was dominated by an aspiration to examine issues related to painting.

Well then, what is the next step after achieving this?

We pray for the rebirth of painting so that man should once again be in focus! This place, appointed by the former National Salon, is suitable to serve as a focal point of this “renaissance”; hence the statue stands here.

Angol leírás, sztori

The subject matter of the statue:

The Hungarian Jewish Lovers of Painting Special Interest Group wishes to pray for the rebirth of painting with this statue.

Why rebirth?

What we would like to see is painting’s resurrection, its death having been diagnosed several times during its autonomous changes. We envisage a powerful, new creativity in the field of painting. This is what we call “rebirth”.

With this work of art, sculptor János Kalmár expresses deep emotions in his prayer for the rebirth of painting. With the statue, we wish to give a message of welcome, specifically a welcome to MAN, in the broadest meaning, to focus on the arts, including painting. The painter depicts humans, fellow-beings, while also holding a mirror to himself.

It is not only a likeness that appears in the work of art but also human relations, faith, characteristics and nature. Thus the truth is revealed, and it may become a visually interpretable, pictorial, artistic and human truth.

As such, the statue is intended to manifest the human creativity represented in the arts again and again, as well as the human presence bound to appear in painting, while attempting to justify the inseparability of the two.