Gyönyörű szimbólum látható ezen az emlékhelyen! Ott, helyben is megragadott, de sokáig tépelődtem, hogyan is lehetne megfogalmazni. Konkrét leírást, támaszt nem találtam.

Úgy láttam, talán egy madár szabadult ki a kalitkájából, másrészt a meredeken felfelé törekvő vonalak egy rakétára emlékeztettek.
Meglepő módon akkor 'láttam' meg a lényeget (vagy, amit annak gondolok), amikor megtaláltam az alkotóról szóló könyvben a síremlék tervezetét (ld. 7. kép). A fénykép ott úgy készülhetett, hogy a bronz-alak egy magasságban volt a fotóssal, jobban érvényesülnek az arányok, a vonalak. Sajátságos... 'mindössze' egy tervezet - fekete-fehér képen.

Igen, madár... lélek - lélekábrázolás Már odaát van, elhagyta az égi kaput, ami mögötte ível, a földet éppen csak érinti már, szárnyal. Az alkotás tövénél látható, szépen elrendezett köveket/kavicsokat gondos kezek igazították el.
A finoman megfogalmazott emlék szól az írónak és a halandónak egyaránt, egyszerűségében gyönyörű és kifejező.

Levelet kaptam, segítséget a síron elhelyezett kövek értelmezéséhez - köszönöm! Lényegében egy idézet, Ray Tamás főrabbi válasza a témába vágó kérdésre - én itt találtam: http://eyesoftheholocaust.gportal.hu/gindex.php?pg=10807934
'A látogatók által sírokra helyezett kavics szokása nagyon ősi eredetű. Jelentése lényegében az, hogy az élettelen (a halott) sírja fölé csak élettelen dolgot helyezhetünk, nehogy emlékét megsértsük azzal, hogy valamely élő dologgal (például virággal) azt hangsúlyozzuk, hogy ő már nem él, hogy nincs közöttünk. Voltaképpen ezekből a kövekből-kavicsokból jött létre a sírkőállítás szokása is.
Móra Ferenc egyszer, az 1930-as évek elején Prágából hírlapi tudósításokat küldött, és többek között részletesen beszámolt a prágai zsidó temetőről, amit az antiszemiták rossz néven vettek tőle. Erre válaszul Ada Christen osztrák költőnő versét közölte a lapban, saját fordításában. Ebből kitetszik, hogy ő ismerte a régi szokás magyarázatát. Hadd idézzek belőle:
„Élő kapja a virágot,/ kavicsot a holtnak hantja./ E pogány szokásról/ mi, keresztények rég letettünk:/ mi halottul koszorúzzuk,/ kit éltében megköveztünk.” R.T.'