Kilián György, a katona
Moszkvában katonai kiképzést kapott és ejtőernyős partizánként harcolt a németek ellen. Kérésére ejtőernyőn ledobták a lengyel terület felett és egy bevetés során 1943-ban eltűnt, sorsa ismeretlen.
Szolnokon róla nevezték el az 1949-ben megalakult Kilián György Hajózó Műszaki Főiskolát, amely később Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára változott. Itt folyt a négyéves felsőfokú katonai tiszti repülőgép-vezetők és a magasabb képzettséget biztosító repülő-műszaki személyzet kiképzése is.
Fenyőfákkal övezett kis füves tisztáson van a névadó szobra (kb. 70 - 80 cm magas), melyet egyszerű beton talapzatra helyzetek, mellette szürke márványlapokkal borított oldalrész van.
Zöld mohával foltosra borította már a természet, tudatva, hogy régen nem „ápolták” már. Talán lenne rá lehetőség és példa is akad, hogy a mészkő szobrokat a fagyos – havas télre beborítsák.
Korábban szokás volt, hogy a végzős tiszti növendékek a szobor előtt „fotózkodtak” mára ez a szokás „kikopott”

"Kilián György, a katona" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók