Nagykálló számomra két dolog miatt is fontos volt. Mindenképp el szerettem volna menni a 10 ezer fős kisvárosba. Ott érettségizett az édesapám 1953-ban, és ott halt meg a nagymamám. Ezért aztán október 31. lett végül az utazás napja.
A település 14 km-re van Nyíregyházától. A napot ott is fejeztem be, elmentem esti képeket fotózni még oda is.

A műlapon látható emlékmű teljes meglepetés volt számomra. Előzőleg természetesen készültem, és fel is írtam, hogy mi az, amit még keresek, és mi az, amit már más megírt. A Felszabadulási emlékmű mégis kiesett a képből, és csak úgy ímmel-ámmal fotóztam, mert teljesen meg voltam győződve arról, hogy ez már fent van a szoborlapon.
A történelmi jelképek nem nagyon tiszták. Az alkotóról szóló oldalon világos, el nem téveszthető a cím. Ezzel szemben a talapzat három oldalán az 1848-as eseményekre emlékeztető domborművek láthatóak: Petőfi, Kossuth és Táncsics portrédomborműve.
Legfelül, egy kis zácslócskát a magasba emelő ifjú nőalak látható.

A magas talapzat előtti tábla szövege:
'A dicső és hősi küzdelem
150.évfordulójának
emlékére
állíttatta Nagykálló Város Önkormányzata'

Tegyem persze hozzá, hogy 1956-ban, amikor az emlékművet felavatták, egyetlen obeliszk (a Millenniumi), és egy dombormű (Simonyi Óbester) volt mindössze a művészeti alkotások száma a településen.

Azóta szépen gyarapodott a sor. Mára már kissé túlzsúfolt is lett a város főtere, a Szabadság tér. Nem győzi az ember a fejét kapkodni, annyi mindent szeretnének megmutatni, bemutatni. Nem is minden fér bele a szoborlap kereteibe; ezért lesz majd olyan alkotás, ami az új köztérképre fog minden bizonnyal kerülni.

De ennek a műkőből készült szocreálos emlékműnek még itt a helye.