A Jászságban az 18. század elején kezdtek Szent Vendel tiszteletére szobrokat állítani. Kétféle ábrázolási típus volt jellemző: vagy patrónus királyfiként (Jászjákóhalma, Jászdózsa, Jászboldogháza), vagy pásztorként, jellegzetes jász viseletben, színesre festve.
A jászberényi szobrot az egykori Akasztófa-domb helyén 1866-ban állíttatta az I. Kerületi Vendel Társulat, a város engedélyével. A II. világháború a Vendel-szobor történetében is „megrázó” eseménynek bizonyult. A stratégiai fontosságú Gyöngyösi úti híd felrobbantása után a szoborból csak a talapzat maradt meg.
„1946. november 8-án a jászberényi I. Kerületi Szent Vendel Társulat képviseletében Horti István pénztárnok és Horti József jegyző, Csák József kőfaragó mestert bízta meg, hogy ’a helybeli Akasztófa hídnál lévő Csák féle tanya sarkán állott Szent Vendel szoborral azonos kivitelű és méretű új szoborművet, faragott siroki terméskőből, faragás után háromszor a megadott színekkel olajfestékkel befestve, a helyszínen … elhelyezve, a megajánlott árért, forgalmi adóval 858 forintért’ elkészítse.”
Ezt követően 1993-ban végeztek kisebb felújítást, majd 2010-ben egy komolyabb felújításra került sor. Ma már nem lehet tudni, hogy az eredeti 1866-os évszám mikor változott 1806-ra. A színezés azonban a legutóbbi 2010-es felújításkor veszett el, remélem nem véglegesen.
Hortiné dr. Bathó Edit etnográfus, a Jász Múzeum igazgatónője a „REDEMTIO” című honismereti kiadványban erről a következő véleményének adott hangot:
„Nagyon sajnáljuk, hogy jászberényi Szent Vendel-szobor a felújítás után színtelenségével teljesen egybeolvad a szorosan mellette álló orgonabokrokkal, s csak alapos kutatás után lehet egyáltalán észrevenni. Míg Vendel kedves, népies alakja eddig barátságosan köszöntötte a városba érkező vendégeket, úgy most semmivel sem hívja fel magára a figyelmet. Úgy véljük, napjaink újhullámú műemléki irányzatai mellett, talán mégis szerencsés lenne olykor figyelembe venni őseink helyi szokásgyakorlatát, és nem elvetni mindent, amit ők már jól kitaláltak, és évszázadok óta remekül működött. Talán még most sem késő helyrehozni a hibát, és újból színes viseletbe öltöztetni a jász gazdák patrónusát.”
Ezekkel az észrevételekkel teljes mértékben egyet tudok érteni. Kedvenc virágom az orgona, de ezeknek a bokroknak nem itt van a helyük. Felmerült még bennem az a gondolat, hogy talán rosszul értelmezett féltésből (a porteleki ellopott szobor hatására), szándékosan megpróbálják elbujtatni a kiszámíthatatlan idegen „gyütt-mentek” tekintete elől.

Irodalom:
H. Bathó Edit - Faragó László: SZENT VENDEL SZOBROK A JÁSZSÁGBAN (Jászsági Évkönyv 2005)