A reformkori pavilon alatt eredetileg egy lemélyített, örökké folyó vízvételi hely volt, amely a talajszinten egy kerti csappal társulva képezte a gyógyhatású vízhez történő hozzáférést. A feladat az volt, hogy a pavilon műemléki felújításával egyidejűleg művészi igényű, víztakarékos kútfő létesüljön.
A kúttest három vízköpő maszkot hordoz, melyekből eredetileg automata által szabályozott vízvétel volt lehetséges. Ez, szemben örökké folyó kútfőkkel, igen megnehezítette a mű tervezését, mivel az automata csapok szerelhetőségét és a karbantartás követelményeit is figyelembe kellett venni – a kompozicionális követelményeken túl. Később a csapokat kézi működtetésűre változtatták, amelyeknek méretes nyomógombjai előnytelenül érintik a mű megjelenését. A kúttest és a medence anyaga süttői mészkő.
A kúttest fedlapján háromkarú öntöttvas kandeláber áll, amely egy, a kúttesthez rögzített, a magyar címert hordozó függőleges kopjához társulva igyekszik kihasználni a pavilon terét.