A szobrot, amely a Premontrei Szakközépiskola udvarán kapott helyet, Kő Pál Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész avatta fel.
Részlet az avatóbeszédből:

'...A Valaki kőszobor. Egyszerű, szép munka. Erő és fiatalság, a leeresztett szemhéjak alatt tűnődik, töpreng a hatalmas ember.
Gondolkodik, gondolkodó... ruhában van, mai fiatal legény.Rodin Gondolkodója jut eszünkbe hirtelen, aztán ugyanolyan hirtelen elhessentjük a látomást, mert erőltetett az összevetés. (Ennél azért többre vagyunk képesek!)
A klasszikus mester remekműve beleégett a szobrászat szerelmeseinek és a szobrászatot maguk is művelők retinájába. Az a jó August Rodin szobrában, hogy kortalan. Az Oláh Katié viszont mai szobor. Ez ejt igazán rabul bennünket, hogy végtelenül természetes, nyugodt fiatalembert ábrázol... Aki itt ül a nyüzsgő élettel teli iskolaudvaron..., így még nagyobb a kontraszt.
Az iskola fontos hely, amely örökké megújul. Életünk jelentős részét itt töltjük, és itt tanulunk vadonatúj ismereteket, erkölcsöt, rendet... itt tanuljuk meg a köszöntést, a másik ember megbecsülését, a szeretetet, tiszteletet. Itt tanulunk alapfontosságú, lényeges dolgokat...

A tanítási alapelvem a PÉLDA! Példát kell mutatni a gyermekeimnek és a növendékeimnek is. Ki mint él, úgy ítél. Fontos még az empátia. Nagyon nehéz megmondani 1–2 év után is, hogy ki a tehetséges, és ki nem. Kiből lesz művész. Sokszor a nehezen induló csendes, visszahúzódó gyermekből szakad ki egy kiáltás... egy hatalmas, égig hallatszó sikoly. A szobrászat filozofikus műfaj. Csendes töprengések, meditálások, fohászok idején jön el az ihletett pillanat..., a teremtés ideje. Fontos az a szellemi, fizikai kondíció, ami létrehívja a semmiből a maradandót, a művet. Sok esetben egy elkezdett, ottfelejtett munka nem folytatható. Szerencsére itt Oláh Kati Valaki című kőszobra jó példa arra, hogy a megragadott idea mindvégig magas hőfokon tartva megszületett. Megszületett egy értékes, maradandó szobor mindannyiunk örömére.'

Forrás: A művésznő honlapja: http://olah-katalin.hu/index.php?id=7

A szobrot engedéllyel fényképeztem.


Utóirat.
Egy nap rátaláltam Oláh Katalin honlapjára, másikon fotóztam a Valaki szobrot és pár óra múlva feltöltöttem a Szoborlapra. Azóta eltelt néhány nap és különös módon egyre többet gondolok a szoborra.
Mert ugye Rodin. Igaza van Kő Pál Mesternek. El kell hessegetni a gondolatot. Minden előzmény nélkül csak magát a művet nézzük.
Ahogy körbefotóztam a szobrot feltűnt egy részlet a jobb kéz alatt. Ahá a támaszték. A mészkő nem csont és izom ami megtartja a laza kézfejet. Ügyesen el van rejtve, gondoltam először. Aztán felvillant bennem egy ismerős mozdulat. Az ujjak alig érintik a kézfej takarásában megbújó bűnjelet. A cigarettásdobozt. Ki nem ismeri a tiltott dohányzás izgalmát és örömét? És elindult a film.
A Valaki túl korán érkezett. Az udvar üres a kislány is a tanteremben van. Az utolsó óra folyik. A fiatalember leül egy kőre, szokott módon rágyújtáshoz készülődik. Megáll a mozdulat, mégis csak iskolában van. Meleg lehet, mert tapad a hátán az ing. Lehúnyja a szemét, álmodozik. Várja a kicsengetést.
A Valaki nem idegen többé. Sok mindent tudok róla.