Orlandini-ház szobrai
Tárkányi Béla utca 12.
Az U-alakú emeletes barokk lakóház legrégebbi (nyugati) része 1753-ban, a középső traktus 1760 körül, a keleti szárny 1777-1781 között épült. A nyugati homlokzat szobrai balról jobbra: Szent Flórián, Mária Magdolna, Nepomuki Szent János és Evangelista Szent János. Singer Mihály egri szobrászmester alkotásai.
Az épület déli homlokzatán egy 1969-ben elhelyezett emléktábla jelzi, hogy 1868-ban ebben a házban tartotta az Orvosok és Természetvizsgálók Régészeti Szakosztálya gyűlését, amelyen Ipolyi Arnold elnökölt, aki akkoriban a házban lakott mint bérlő. Az esemény igen fontos állomás volt a hazai műemlékvédelem megszervezésében.'
Forrás: http://beszeloutcanevek.ektf.hu/utcanevek/t/tarkanyi_bela_utca
A szobrok kisebbek mint az életnagyság, és jelenleg nincsenek túl jó állapotban. Az épület, melyen a szobrok állnak a színház mögötti kis utca sarkán áll.

"Orlandini-ház szobrai" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Orlandini-ház szobrai" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

ƒ56/10 • 1/125 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Orlandini-ház szobrai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Orlandini-ház szobrai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

ƒ63/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Orlandini-ház szobrai" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Orlandini-ház szobrai" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Orlandini-ház szobrai" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200