Veres Péter
Veres Péter portrészobra már rég szerepelt a listámon. Mégis 'véletlen' találtam meg. A művész maga adományozta a gimnáziumnak – a jelzés szerint 1987-ben. A források későbbi dátumot jelölnek, de úgy gondolom, mégis ez az autentikus, megerősítve azzal, hogy az iskola 1986-ban alakult meg, tehát az alkalmat ez nyújthatta.
Veres Péter (1897–1970) kétszeres Kossuth-díjas író, politikus, az 1947–1948 közötti időszakban honvédelmi miniszter. Népi és baloldali elkötelezettsége egyértelmű pályája indulásától a Hazafias Népfrontban betöltött tisztségéig. A műfajok, amikben alkotott: vers, szociográfia, elbeszélés, publicisztika, regény. Következetesen képviselte nézeteit, ugyanakkor téves elgondolásait maga is bírálta. Nevét viseli gimnázium Balmazújvárosban is és itt, Békásmegyeren is. Forrás, ill. bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Veres_P%C3%A9ter
A békásmegyeri gimnázium megalakulásakor az iskola vezetése a személyiség komplex fejlesztését tűzte ki célul, és mai napig ezt tartják szem előtt. Ennek szempontjai: magas szintű tudás megszerzése, egészséges testi fejlődés, a személyiség harmonikus fejlődése. http://verespg.hu/bemutatkozas Mindezek megvalósulása érdekében 1993-ban díjat alapítottak, neve: Kalokagathia, megközelítő fordításban 'szépjóság'. A nevelési alapelvként alkalmazott eszmeiség Szókratész és Platón által megfogalmazott gondolatokhoz vezet vissza. A kulcsmondat: 'S aki tudja, mi is a Szép és a Jó, miként lehetne rút és rossz?' (Platón). Filozófiai tartalma a csatolt műlapon részletesebben megismerhető. Hétköznapibb megfogalmazásban ez a tudás, a sport és a közösségi életben való részvétel együttese, aminek meglétét évente mérlegelik a végzős diákoknál. Akik pedig leginkább megfelelnek ezeknek az ókori, de ma is érvényes elveknek, Kalokagathia-díjban részesülnek.
A célkitűzés megerősítéseként 1997-ben Tiszavölgyi István, az akkori igazgató Marosits Istvánt bízta meg egy szobor elkészítésével. A szobor a gimnázium aulájában egy zárt vitrinben látható – lásd a kapcsolt műlapot. Jelkép, és egyben dicsőségtábla azoknak, akiknek neve szerepel a szobor körül látható kis rézlapokon, amiket a díj átadásával együtt évente, a ballagás keretében szerelnek fel.

"Veres Péter" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/25 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Veres Péter" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Veres Péter" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Veres Péter" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Veres Péter" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Veres Péter" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!