"Martsa István a szobrot a Somogyvári Gyógypedagógiai Intézet számára tervezte 1962-ben.
A feladat problematikus volt. Kihez szóljon a mű? Az ott dolgozó orvosokhoz és ápolókhoz? A látogató szülőkhöz vagy hozzátartozókhoz? Martsa mindegyikükhöz akart szólni, azokról a betegekről, akikért az intézet van.
A kompozíció rendkívül egyszerűnek látszik: két fiú lépked egymás mögött. De ebben a kompozícióban a "hogyan" a lényeg. A szobrásznak ellentmondásos feladatot kellett megoldania, az egzakt formába valami esetlegességet kellett belevinnie. Sikerült. A beteg idegzetet a tétova, réveteg lépés fejezi ki. A vállra helyezett szerszámok párhuzamossága és a kilépő lábak bizonyos ritmust hoznak létre - a munka ritmusát. Itt ezek az eszközök nemcsak attribútumok, hanem utalnak a gyógyítás legfőbb eszközére és módjára. Önkéntelenül is arra gondol a szemlélő, hogy, miként a munka tette az embert valóban emberré, úgy a megbetegedett, széteső tudatot is a munka segíti egészségessé változtatni." ^[1]

---