Szabó András tiszteletes úr volt az egyetlen, aki egy kilenc fős családnak 'segélyt' juttatott 1956-ban. A család katolikus volt, Ő református lelkész.
A család egy tagja, sokkal később, viszonozni tudta – más módon – közvetített adományait.
Ekkor már Szokolya reformátusait szolgálta. Köszönetképpen ekkor kaptam tőle egy kis füzetet Szokolya és Mányoki Ádám kapcsolatáról.
Soha többet nem találkoztunk. Tegnap felkerestem Szokolyát, a parókiát, a templomot. A napközben is nyitott templom emlékkönyvébe írtam egy pár emlékező sort tiszteletére.

Tudtam az emléktábla létezéséről a Tiszteletes úr dolgozatából, mégis meglepetés volt megpillantani. Meglepetésem növekedett, mikor megtudtam, hogy még nem szerepel a 'szoborlap'-on.

Most, mikor a lapot feltöltöm, hol az önarcképét nézem a festőművésznek, hol a nagy szobrászunk portréját a festőművészről. A gyerekkorom óta csodált kalap, a festő fiatal boldog arca visszaköszön a domborművön is. Arcvonásai, füleit takaró hajzata más, de ez a művészi szabadság adta lehetőség különbözteti meg a bronz 'másolatot' a festménytől, holott tudjuk, hogy arról készült.
Az emléktábla a festő halálának 175. évfordulója alkalmából készült. Felirata külön képen olvasható.
Az emlékezés jele a többször átalakított parókián, a festő szülőházán hirdeti az emlékező utókor háláját és elismerését.

A 'szobolap' 94 Kisfaludi-alkotása között két domborműves emléktáblát találunk a kereső segítségével. Ez a 'kis' portré egy igazi Kisfaludi Strobl Zsigmond-szobor erejével bír.