Szentágothai János
A fiatal alkotónak itt, a lapon nem az első alkotása a mostani – ld. Zsigmond király mellszobrát, aminek feldolgozása korábban történt ugyan, de felállításának dátuma későbbi, mint ez a dombormű http://www.kozterkep.hu/~/14755/_zsigmond_kiraly_budapest_csanyi_katalin_2010.html?l&nr=1
Ugyanakkor a művész a pályázat során, 2008-ban még egy alkotás megvalósításának lehetőségét nyerte el.
Szentágothai János (1912–1994) Kossuth-díjas tudós, magyar anatómus, egyetemi tanár, az MTA tagja volt. A II. világháborúban hadifogságba került, de hazatérése után több városban folytatott egyetemi oktatói tevékenységet. Az elektronmikroszkópos agykutatást az ő tanszékén kezdték meg.
1963-ban került a SOTE anatómiai tanszékének élére, kutatásai az agykutatás területén számottevőek. Legismertebb tudományos munkája (Kiss Ferenccel közösen) Az ember anatómiájának atlasza című tankönyv, aminek illusztrációit ő rajzolta.
1956-ban kezdődött közéleti pályája, amit tudományos munkája mellett, ill. azzal váltakozva folytatott. 1985-ben országgyűlési képviselő lett és tagja volt az Elnöki Tanácsnak is. Közéleti tevékenységét a rendszerváltás után folytatta, a rendszerváltó MDF listájáról jutott a képviselő-testületbe.
UNESCO-döntés: az idei év a tudós születésének századik évfordulója, így a 2012-es évet Szentágothai-évnek nyilvánították. Bővebben a Magyar Hírlap 2012. januári cikkében: 'Hívő polihisztor: Szentágothai János' (írta Faggyas Sándor), az MTA honlapjáról http://mta.hu/sajtoszemle/hivo-polihisztor-szentagothai-janos-129214/
A tudós születésének 100. évfordulóján (2012. október 31.) tartott emlékkonferenciáról: http://semmelweis-egyetem.hu/hirek/2012/10/31/akademiai-emlekkonferencia-szentagothai-janos-szuletesenek-100-evfordulojan/

"Szentágothai János" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

ƒ28/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentágothai János" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szentágothai János" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO100

ƒ28/10 • 1/16
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!