'A zalaegerszegi önkormányzat a millenniumi év első hónapjaiban döntött a város által kiírt Szent István-szoborpályázatra érkezett tervekről: a szakmai testület egyértelműen és hangsúlyozottan Fischer György alkotásának megvalósítását javasolta, a város közgyűlése kivitelezési megbízást mégis egy másik pályázati tervre, a Seres János–Szórádi Zsigmond alkotópárosnak adott.' http://www.kozterkep.hu/~/12676/_szent_istvan_kiraly_zalaegerszeg_seres_janos_2000.html?l&nr=1

'A zalaegerszegi polgárok azonban nem fogadták el a szakértői véleményeket mellőző s ezáltal egy kiváló terv realizálását is meghiúsító döntést és eljárást; aláírásgyűjtést hirdettek a Fischer-szoborterv megvalósításáért, városszépítő alapítványt szerveztek és jegyeztettek be, amely közadakozásra szóló felhívást adott közre. Másfél év alatt mintegy ötmillió forint gyűlt össze a magánszemélyek, a vállalkozók és vállalkozások felajánlásai és a megpályázott s elnyert állami támogatások révén, s így megkezdődhetett a kivitelezés, majd 2002. május 13-án Zalaegerszeg belvárosában, az Eötvös közben leleplezhették és átadhatták a városnak Fischer György – és a közreműködő építész, Balogh Katalin – Országépítő című Szent István-bronzszobrát.'

'A 2,3 méter magas, határozottan jobbra mutató bronz királyalak egész testét lepelszerű, vízszintesen és függőlegesen sávozott palást fedi. A mű, „Szent István alakjának megfogalmazása egyedi hangvételű és modern, mely a tradicionális királyábrázolások ikonográfiai és stiláris hagyományaival egyaránt szakít. Az egyéni formanyelv ötvöződik a kalocsai királyfejet idéző arc romanizálásával. A jobbra mutató gesztus az egész alak szervező elemévé válik, és jelképi erővel ruházza fel a figurát. Átgondolt és szépen kidolgozott munka, az átírt anatómiai rendszer következetes, megfogalmazása érzékeny.”

---

A megyei napilap búcsúja:
Zalaegerszeg - Szombaton délután Országépítő című szobránál vettek búcsút a múlt héten elhunyt Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművésztől tisztelői, tanítványai. A búcsú szimbolikus volt, akárcsak a helyszín, hiszen e műve közadakozásból valósult meg 2002-ben. A téren vagy kétszázan állnak, néma csendben. Barátok, kollégák, művésztársak, tanítványok, kiállításlátogatók. Felsír egy trombita, majd Frimmel Gyula grafikusművész búcsúszavait hallgatjuk. Méltók a távozó baráthoz...
Pár nappal 56. születésnapja után halt meg nemesszentandrási házában, ahova pár éve költözött. A tragikus hír elképesztő sebességgel száguldott. Alig találtak rá, máris érkeztek, még külföldről is a hitetlenkedő telefonok, kérdések. Tényleg? Igaz? Nagy arc volt. Éreztük ezt sokan, bár ő sosem törekedett ennek kimutatására. Meg kellett őt fejteni. A szobrai adták meg hozzá a kulcsot, hiszen az arcán játszó fanyar mosoly keveset árult el. Egyik portrészobráról azt mondta, olyan, mint egy hanyag szfinx... De őrá magára talán jobban illett a meghatározás. Ami persze nem véletlen, hiszen minden szobra ő maga is volt egyben. Legtöbbször végtag és tekintet nélküli figurák kerültek ki a keze alól, akik önmaguk kontúrjába zárva feszülnek a világnak. Lényei, alapvető testrészeiktől megfosztva néha a védtelenség, kiszolgáltatottság ikonjaivá váltak, máskor ironikus, groteszk hatást keltettek. Dráma és humor ugyanazon "szókészlettel" megalkotva - ebből fakadt Fischer teremtményeinek összetéveszthetetlen karaktere. Szobrászként leginkább a tömeg mozgása izgatta, a kompozíció, az átló, a függőleges és mindezek viszonya. Ürügyül használta mindehhez a saját képére formált emberi testet, mégis, mi mindent üzent nekünk általa. Itthon egy parányi faluban, Fűzvölgyön állítottak tőle utoljára szobrot: egy ş56-os emlékművet, 2006-ban. Feszes gyolcsba csavart nőalakot ábrázol, aki a szoros pányvák ellenére is lép egyet. Átfogó kiállítása két éve volt a hangversenyteremben, ahol újfent megállapíthattuk, ritka következetes alkotói út az övé. Egy apró kis zalai faluban, Bocskán temette el a család. Mert szép és meghitt hely, sok emlékkel. A 90-es évek elején például nyári művészeti tábort vezettek itt cigánygyerekeknek feleségével, Németh Klára festőművésszel. Aztán közel van Hahót is, a családi bázis, hova építész fia Bence, és festőművész lánya Juci is gyakorta befut. De az egyik legnyomósabb érv: két szobra is áll a bocskai temetőben. Hol lehetne hát jobb helyen másutt? Az egyik szobor egy bronz Pieta, egyike az első köztéri megbizatásoknak, még 1992-ből. Gyásztól összetört Madonna, fia teste nélkül... Éppen vele szemben kapott sírhelyet. Negyvenéves korában leültünk egy hosszabb interjúra. Megkérdeztem tőle, követ-e valamiféle stratégiát, tudatos élet-építő alkat-e. Azt felelte: "Inkább romboló... De azért nem haldoklok, én így élek." Beszéltünk a születési idejéről is, 1956. november 5-én látta meg a napvilágot. A szokásos öniróniával kommentálta: "Jöttek az oroszok, meg én. Az oroszok már elmentek. Én még maradnék egy kicsit..." Mi is ezt szerettük volna. Fischer György Siklóson született, a pécsi művészeti gimnázium után a budapesti képzőművészeti főiskolán tanult, Somogyi József növendékeként. 1982-ben, Derkovits-ösztöndíjasként került Zalaegerszegre, 1988 óta (négy év kihagyással) az Ady Endre Általános Iskola és Gimnáziumban tanított. 2005-ben Munkácsy-díjjal ismerték el művészetét. Magyar Hajnalka

---