A szoborcsoport keletkezésének története:
https://archivum.piarista.hu/rendtortenet/keptar/kalazanci-c.htm
'A szobrot eredetileg a templom előtt álló Szentháromság-szoborra szánták, de vita támadt elhelyezése körül. ( A Szentháromság-szobor lapja): http://www.kozterkep.hu/~/4620/_szentharomsag_oszlop_vac_1755.html Erről a rendház krónikája ezt írta:

„Itt kell följegyeznünk, hogy miután megalkották a Szentháromság szobrát, ezalatt az idő alatt jelent meg Szent Rendalapítónk kőszobra is (amelynek megvalósulásához nagyon sok munkával és buzgalommal járult hozzá Tisztelendő [Dezericzky] Ince volt generális és asszisztens atya, közülünk sokak által támogatva, akik azt kívánták, hogy ezt az értéket elénk állítsák), amelyet a mieink hozzá kívántak adni a Szentháromság-szoborhoz, amelyet egy kőtömbre szereltek, és ehhez hozzá is járult főtisztelendő Würth [Ferenc, váci kanonok] úr. De abban, hogy a mi Szent Pátriárkánk szobra balról, Xavéri Ferencé pedig jobbról álljon, a mieink semmi módon nem akartak beleegyezni. Würth főtisztelendő úr jobbról Xavéri Szt. Ferencét, balról pedig Szt. Alajosét helyezte el, tehát ezen akadály közbejötte miatt végül a mieink arra jutottak, hogy a templom homlokzatának közepe lesz a megfelelő hely. Minthogy pedig a homlokzat ezen viszály ideje alatt elhanyagolódott, és meszelés nélkül állt, kevéssel miután Würth főtisztelendő úr a szentek dicsért szobrairól az elmondott módon döntött, a mieink Nagyméltóságú Althan Mihály főpásztor meghatalmazottjához, Főtisztelendő Karelli úrhoz kérvényt intéztek, aki elrendelte, hogy 100 birodalmi aranyat adjanak, így tehát a templom homlokzatának közepén a hatalmas ablakot, amely üresen és céltalanul foglalta el a helyet, lezárták, és meszelés után először a mi máriás címerünket helyezték el a homlokzat közepén, azután Boldog Atyánk szobrát oda, ahol áll, végül a zenészek megtartására és befogadására szolgáló kőkorlátot tettek a Boldog Atya szobra alá. Aztán így az egész ellentét is eloszlott, a templom homlokzatához nem csekély ékesség járult, és Boldog Atyánknak is méltó hely jutott! Ez az 1755. évben volt, amióta nyilvánosan láthatjuk.” (PMKL, Váci rendház levéltára, Lib. 1, p. 33; magyar fordítása Molnár István alapján, vö. PMKL, Molnár István hagy., Sk 10).'