I. világháborús emléktábla
Kossuth Lajos utca 33.
Berze Nagy János néprajzkutató nevét 1971-ben vette fel az iskola. Közvetlen előtte Vak Bottyán nevét viselte a gimnázium.
A műlapon szereplő fekete márványtábla, mint első világháborús emlék, eddig egyik háborús emlékekről szóló oldalon sem szerepelt. Alkotója Birner Tibor kőfaragó 1928-ban alapította meg a cégét Gyöngyösön.
A 102 x 170 cm nagyságú emléktábla Katona Gyula tanár és 81 tanuló nevét őrzi, akik a világháborúban elestek. A nevek között a domborművet, mint művészeti alkotást, egy babérkoszorú, és egy kivont kard jelképezi, melyek bronzból készültek. Az alkotást az intézmény 300. éves fennállásának tiszteletére avatták, 1934. május 27-én.
Az alkotást eredetileg a gimnázium épületének földszintjén, az aulában helyezték el. Mostani helyére 1960-ban került. A földszinten jelenleg az aula minden oldalán számtalan sima, és domborműves emléktábla látható. Évek óta szerettem volna lefotózni az alkotásokat, de az intézményt mindig zárva találtam hétvégén (ami teljesen természetes is).
A leírásban segítségemre volt Molnár József: Gyöngyös 650 éves város című könyve (22. p.)
A kőfaragó dinasztia honlapja: http://www.birnerko.hu/index.php?menu=magunkrol

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/40 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emléktábla" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100