Trianon-emlékmű
2008. júniusában a Bencze Gábor által, közadakozásból elkészített emlékművet – melyet a művész minta nélkül azonnal kőbe faragott – felállították a Lomb utca 1. számú ház Levél utca felé eső oldalán a kertben. Az alkotás felállítói kérelemmel fordultak a helyi önkormányzathoz annak érdekében, hogy a szobrot közterületen állíthassák fel.
2010. áprilisában a szobor közterületen való felállításához – a Lektorátus véleménye ellenére – hozzájárult a helyi képviselő testület.
A 2011. június 4-én felavatott és megáldott, jelenleg felállított emlékmű nem az eredeti, kertben felállított alkotás, hanem a Lektorátus szakmai véleménye alapján – melyet a szobrászművész figyelembe vett – elkészített új szobor. Az elsőként kifaragott mű – mely a felállított szobor előtanulmánya – ma remetei plébánián (Gyergyóremete - Remetea), Biatorbágy testvértelepülésén látható.
Az alkotás Szűz Máriát ábrázolja, a Szentírással és az országalmával a kezében. Az emlékmű hátoldalán a talapzaton a magyar címer látható.
Az alkotás talapzatának felirata:
Trianon 1920.
Források:
http://www.biai.hu/Biakro/pdf/kro-1107/kro-1107_6.pdf , http://biatorbagy.hu/system/files/tajek_testvervarosi_kapcsolatok.pdf , illetve az alkotótól kapott válaszlevél

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/1000 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ57/10 • 1/800 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ57/10 • 1/700 • ISO64

ƒ42/10 • 1/700 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ57/10 • 1/600 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Trianon-emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/800 • ISO64