II. Béla
"A vajáni határban már a 9–10. századból találtak településnyomokat. A régészeti leletek, történelmi források és nyelvtudományi iratok alapján olyan következtetés vonható le, hogy a mai Vaján területe egy, már a 9–10. században létező településhez tartozott. Ezek alapján azt feltételezik, hogy 1131-ben itt, és nem Aradon volt az az országgyűlés, amelyen II. Béla király felesége, Ilona királyné bosszút állt a férjét megvakíttató Kálmán király hívein és 68 nemest lefejeztetett. http://hu.wikipedia.org/wiki/Vaj%C3%A1n
Ennek emlékére készített Ferencz György szobrász életnagyságú szobrot II. (Vak) Béla királyunkról, mely a falu közepén, a református templom előtt áll." http://ujszo.com/cimkek/szulofoldunk/2004/10/27/otvenen-tul-is-ugy-erzem-csak-szobraszinas-vagyok
A faluban szeretik a szobrot, bizonyíték erre a gyakori koszorúzása.
'Az ország keleti szegletében, a bodrogközi és Ung-vidéki településeknek egy-két kivételtől eltekintve nincsenek olyan köztéri szobraik, amelyek az 1848/49-es magyar szabadságharcnak állítanak emléket. Az ünnep alkalmából azonban koszorúzásokat szinte mindenütt tartanak. A Nagykapostól alig néhány kilométerre fekvő Vaján községben például az utóbbi években március 15-én rendszeresen megkoszorúzzák II. (Vak) Béla király szobrát. Az esemény egyrészt megható, hisz a közösség tagjai példamutatóan ápolják hagyományaikat, és nem feledkeznek meg a magyar történelem jeles ünnepeiről, másrészt viszont bizarr, hisz az Árpád-házi uralkodó 1131-ben lépett trónra, s az nem tűnik valószínűnek, hogy cselekedetei kapcsolatba hozhatók a 717 évvel halála után kirobbant magyar szabadságharc történéseivel.'
Forrás: Szobrok élete és utóélete: http://ujszo.com/cimkek/szulofoldunk/2008/03/12/szobrok-elete-es-utoelete
II. Béla: http://hu.wikipedia.org/wiki/II._B%C3%A9la_magyar_kir%C3%A1ly

"II. Béla" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ80/10 • 1/250 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Béla" c. alkotás fotói
ƒ47/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Béla" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Béla" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1300 • ISO100

ƒ36/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"II. Béla" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!