Az épületet fotózni tértem be a borozóba, mikor is nagy örömömre ráakadtam erre a sok alkotásra.

Az épület a XVIII. században nyílt meg vendégfogadóként. 1960-ban alakították át a környék egyetlen rusztikus borozójává Borharapó néven. A borozó hosszú boltíves vendégtere több fülkére van osztva, falait számos falitál és kis kerámia domborművek díszítik. Bent sétálgatva elsőre fel sem tűntek ezek, annyira harmonizálnak a téglafal színével. Meg egy ilyen borozóba hol ne lennének népies tárgyak dísznek kirakva. Tovább nézelődve az egyik sarki tányér festésének stílusa nagyon ismerős lett. Mondom magamban, ez a madár http://www.kozterkep.hu/~/18313/_keramia_diszek_siofok_gador_istvan_1960.html?f=photo&id=115874 tuti hogy valamelyik híres keramikusunk alkotása. Ekkor közelebb hajoltam az egyik kis kerámia domborműhöz, és megtaláltam rajta a sejtésem igazolását, Gádor István keramikus mással össze nem téveszthető szignóját. Vadul előkaptam a fényképezőgépemet és elkezdtem sorban megörökíteni mindegyiket. A színes mázas falitányérok minden sarokban megtalálhatóak, különféle festéssel. Sajnos kettő az idők során valószínűleg leeshetett és eltört, ezért újakkal pótolták, melyek sem stílusban, sem méretben nem illenek oda. De ne legyünk telhetetlenek, hisz az ötven év alatt már annyi tulajdonost és átalakítást élt át a borozó, a nagy része mégis látható ma is. A tányérok több mint a fele alatt kis négyzet alakú kerámia domborművek is vannak. A többi különböző méretű magyaros motívumokkal, emberekkel és állatokkal díszített dombormű a falakon elszórva található. Egy-kettőn felirat is olvasható, Hortobágy, Eger, Pécs stb. Ezek, gondolom, arra utalnak, hogy a csempén látható férfi vagy nő népviselete melyik tájegységhez tartozik.

Nagy öröm, hogy Gádor István keramikus ilyen stílusú alkotásai is láthatóak most már nálunk, és hogy mindegyik képet feltölthettem Tamás jóvoltából. Ami még érdekes, egy felsorolásban sem találtam meg az alkotásokat, még a keramikusról kiadott 1979-es könyvben sem szerepel.