Tavaly már kerestem. Akkor csak a címét, alkotóját tudtam, ami kevés nyomnak bizonyult. Valahol Keszthelyen...
Idén infót találtam, 'biztos'-ra mentem. Nem más, mint a Lektorátus összeállítása, ahol 'friss', 2011. évi fényképekkel illusztrálva volt látható, 'Keszthely, Kossuth Lajos utca és a temető melletti tér' címen. Jól azonosítható cím, megbízható forrás.
Nem volt ott. Nehezen küzdöttem magam előre, de szerencsém volt. A Balatoni Múzeumban dolgozó történész hölgy válaszolt a kérdésemre. Elmondta, az alkotás már rég nincs a megjelölt helyen, pontosabban ő úgy tudta, hogy a Fő téren állt, helyére az '56-os emlékmű http://www.kozterkep.hu/~/6079/_a_feher_ember_szobrat_idezo_emlekmu_keszthely_orr_lajos_2006.html?l&nr=1 került. Tehát 2006 óta már biztosan nincs ott, áthelyezték 'Zámor'-ra, Gyenesdiás szomszédságába (ld. a megadott címet). Elindultam, megkerestem.

Egy torzó. Vagy pontosabban egy fél emberalak, fájdalomtól kitekeredett tartással, térdre rogyva. Eszembe jutott a kérdés: ki az áldozat? Aki a háborúban életét vesztette, vagy aki maradt, aki emlékezik, akinek öröksége a veszteség (aki nem akar szembesülni a borzalommal, inkább a külterületre száműzi)?

Később rájöttem, az alapgondolat nem biztos, hogy eredeti, sagi már feltette a kérdést egyszer egy emlékmű kapcsán http://www.kozterkep.hu/~/14940/_a_ii_vilaghaboru_aldozatainak_emlekere_bak_fischer_gyorgy_1991.html?l&nr=1 És ez annál is meglepőbb, mert így, utólag látom, hogy az a mű is Fischer György alkotása!

Egy torzó. Emlékmű: kifejező, sokatmondó, elrettentő, megrázó... bármilyen fájdalmas is.
----
2023. március 8.
Pontosító infó érkezett a Keszthely Anno Fb-csoport vitájának eredményeként (készítés és avatás évszáma)^[1]. Érdekes, hogy minden adalék milyen nagyot tud lendíteni a műlap tartalmán. Nem háborgatom az eredeti leírást, a múzeum jó szándékú munkatársa nem jól emlékezett.
Az, hogy milyen kálvária előzte meg a szobor biztos felállítását ma már elég jól követhető. Az előzetes pályáztatás eredményeként megszületett a tervezet (eredeti méretű gipszváltozat), ami ellen "valakik" (egy csoport) tiltakozott, nem engedték felállítani. Újabb pályázatot írtak ki, miután kiállították Fischer pályaművét, újabb megmérettetésként.
Ennek kapcsán viszont megtalálható a művész egy nyilatkozata, hogy is közelítette meg a témát, mi az "üzenet": "... ...Ez a szobor a háború okozta félelemről szól. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt években hallótávolságon, belül dúlt egy háború, hogy a gyermekeink az ostoba tévé-rambók miatt azt hiszik: a háború izgalmas, hősies dolog. Azt hiszem, hogy a keszthelyiek rossz ütemben csinálnak valamit. Előbb el kellene dönteni, hogy milyen emlékművet akarnak, azután írják ki a pályázatot! Ha rohamsisakról van szó, akkor az ember eleve nem indul ilyen pályázaton... "^[2]
1998-ban a döntés arról szólt, hogy emlékműként, vagy köztéri szoborként állítja fel a város a jogilag már magáénak tudható alkotást, utóbbi lett az eredmény. Hogy a 2000-es avatást megelőzően állt-e az alkotás, egy egerszegi kiállítás kapcsán megjelent újságcikknek köszönhetően még mindig "lebeg". A cikk a kiállításon Izsák címmel bemutatott kisplasztikai változatot méltatja, de utal a szobor kálváriájára és zárójelben ennyit ír: "...amúgy áll már a mű Keszthelyen, témához illő méretében, csak éppen nem ott és nem úgy, ahogy az a pályázatból következett volna), .."
Innen még: "Fischer kompozíciója, feloldva a biblikus sugallatot, nem csak az áldozatként felajánlott gyermeknek, hanem minden kiszolgáltatott, önnön cselekvési, döntési képességétől megfosztott, erőszak által megalázott embernek állít emléket. E szempontból szinte mindegy, hogy az áldozó/erőszaktevő egy hitétől erőt remélő apa, vagy a hatalmi érdeket megtestesítő agresszor. Mindkettő odateszi a kést a „bárány” nyakára. A védekezésre képtelen figura fizikailag, szellemileg, etikailag csonkolt; gúzsbakötöttsége bilincsek, vaskos kötelek nélkül is nyilvánvaló. Megadásában mégis erő rejtezik, az a póz, amellyel odakínálja magát a hóhéroknak, feszültséget sugároz. Ez az áldozat még nincs „leírva”, ebből a mumifikált bábból még bármi kirobbanhat. Fischer metaforái, szimbólumai persze nagyon csendesek, és légióként magáról a szoborról szólnak, így „kifogalmazva” tán nem is vállalná ezt az olvasatot. A szemlélő gondolatai mégis irányt vesznek, ébredeznek, mocorognak, s ez nemigen jelenthet mást, mint hogy jó szoborral van dolgunk..."^[3]

---