Székács Elemér
'Gimnáziumi tanulmányait Budapesten és Nagyszebenben végezte el, majd a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián tanult. 1892-ben gazdatiszt lett, 1915-ben pedig jószágigazgató Árpádhalmon. 1906-ban kezdte meg búzanemesítő munkáját, amely híressé tette. 1917-ben ő alapította a Vetőmagnemesítő és értékesítő részvénytársaság]ot, amelynek vezérigazgatója is volt. Az ő érdeme, hogy 1911 óta kötelezően oktatják a növénynemesítést a gazdasági akadémiákon.
Székács már fiatal pályakezdőként - a kor haladó szellemének követőjeként - új talajművelési, műtrágyázási, talajápolási módszerek alkalmazásával törekedett a terméshozamok növelésére. Hasonló céllal kezdett Soósdpusztán a növények nemesítéséhez is. Első eredményeként a szegedi rózsadohány dohánylevelének tömegét mintegy 20%-kal tudta növelni.
A hazai növénynemesítés nesztora a századfordulótól közel négy évtizeden át munkálkodott a magyar mezőgazdaság, ezen belül elsősorban a növénynemesítés kifejlesztéséért, a magyar búza korábbi nemzetközi jó hírének visszaállításáért.' /Forrás: Wikipédia/
(A fotózás igazgatói engedéllyel történt.)
Lapis András http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lapis-andras

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/80 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ340/100 • 1/105 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ380/100 • 1/70 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ380/100 • 1/100 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ380/100 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/170 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Székács Elemér" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/250 • ISO125