Spirális szökőkút
Szabadság tér
Az alkotó a szökőkútról:
'A 2,25 méter magasan elhelyezett esztergályozott forráskőből kibuggyanó víz a spirális felületen, 53 méter hosszan, nagyon alacsony, 2-3%-os lejtőn folyik lefelé. A térplasztika látványosság, vizes játszótér és a város fontos dátumait őrzõ emlékhely. Mivel sem én, sem a kivitelező még csak hasonlót sem csináltunk, igazi szellemi kaland volt ez mindenki számára. A látszólag egyszerű természetes forma műszaki megalkotása nagyon kreatív mérnöki gondolkodást követelt.
Mind az 54 kőelem más méretű, s térben különböző paraméterek szerint helyezhető el, önálló acél zsámolyok alkalmazásával. A plasztika kezdetben üres, majd utólag került kibetonozásra. Felemelő érzés, amikor egy számomra idegen ember sikerrel fejti meg számokba és vonalakba kódolt üzeneteimet. A kút kivitelezésén keresztül belepillanthattam az igazi Kő Míves szakma szépségeibe.
A kövek bonyolult méretének kivágásán túl az építtető által megadott feliratok kilenc történelmi esemény és egy idézet elhelyezését is meg kellett oldani. A csiszolt felületű feliratok jól olvashatók a lángkezelt háttér előtt.
A rendkívül bonyolult munkát Palásti István által vezetett vállalkozás oldotta meg magas szinten.'
(Forrás: Sólyom Miklós: Szabadság tér rekonstrukció - Körmend http://www.kormend.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=20853 )

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/80 • ISO100

ƒ28/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250

ƒ40/10 • 1/800

ƒ40/10 • 1/200

ƒ40/10 • 1/500

ƒ40/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Spirális szökőkút" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 15.5mm • ISO80