Nem illik olyan épületdíszről írni, amiből nem maradt más, mint pár megsárgult papír és két fotó. Még az épület sem. De mert ez az oldal befogadja a már nem létező műalkotásokat is, megpróbálkozom, már csak azért is, mert a két szoborcsoport akár az impresszionista plasztika iskolapéldája lehetne.
A két alkotás az Angol–Magyar Bank Rt. székházán állt, mely épület 1894-ben készült el, a pesti Váci körúton, ma Bajcsy-Zsilinszky úton, és Freund Vilmos tervei alapján épült. Ma az Arany János utcai metrómegálló van a helyén.
A díszítőszobrok, egy-egy oszloppáron, a negyedik emelet magasságában voltak. A „Rabszolga-kereskedő” a baloldalon. Kifejezően ábrázolja a művész a két rabszolga kiszolgáltatottságát, szorongását, s a kereskedő cinikus elégedettségét, a bizonyára jól futó licit láttán.
A „Velencei kalmár” szemmel láthatóan profi. Egyszemélyes vállalkozás, aki mellett a mellékalakok csakugyan mellékesek, csak a kompozíció kedvéért kucorodtak oda. Az úr vizslat, szúrós szemével mindennek kikalkulálja az árát, és azonnal felszorozza a maga hasznával. Nem egy szimpatikus jelenség, Ligeti mester bizonyára nem kedvelte a kereskedőket.
Ligeti Miklós ezeket a szobrokat röviddel a párizsi tartózkodása után készítette, ahol a Julian Akadémia elvégzése mellett rendszeresen járt dolgozni Rodin műtermébe. Ez a két mészkőbe faragott épületdísz az ott tanult impresszionizmus iskolapéldája. Ha valaki figyelmesen belenéz bármelyik figura szemébe, rögtön tudja, mit gondoljon róla. A szobrok élnek és mesélnek. Közvetítik azt a benyomást, amit a művész közvetíteni akart.
A sok elkallódott Ligeti-szobor közül talán ezeket sajnálhatjuk a legjobban.
Forrás:
Prohászka László: Ligeti Miklós – monográfia
A Kapoli Múzeum adattára
Wikipédia