A nyáron egy hirtelen ötlettel mentem el nyaralni a Duna-kanyarba. Egyetlen dolgot néztem meg, mielőtt elutaztam, mégpedig azt, hogy Szentendre anyaga hogyan áll a szoborlapon. Mikor megnyitottam a település honlapját, és megláttam, hogy azon a hétvégén, amikor ott leszek, akkor lesz a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva háromnapos rendezvénysorozat, már el is döntöttem, hogy mindenképp ott a helyem. Akikkel hat napig túráztam és kirándultam a környéken, ők nem tartottak velem, úgyhogy egyedül vágtam neki, akkor már csomagokkal, Debrecenbe hazafelé tartva, Visegrádról. Kora délelőtt bementem a városi könyvtárba, egy kicsit kutatni a szobrok adatai után, és pár dolgot megkérdezni (volt térképem, és jegyzeteim is, hogy miket keresek).
Milyen a szerencsém? Éppen attól a könyvtáros hölgytől érdeklődtem, aki a 2007-ben kiadott 1 nap Szentendrén című útikönyv szerzője. Jót beszélgettünk, és kaptam egy sor hasznos tanácsot Gaján Évától, amit ezúton köszönök meg. Ez most azért jutott eszembe, mert megígértette velem, hogy menjek fel a Szamárhegyre, de mindenképp. Megfogadva a tanácsát, ott kezdtem a sétámat. A Tabakosok keresztjétől gyönyörű kilátás nyílik a Duna-partra.

A Szamárhegy, Szentendre festői utcáinak egyik legszebbike. A Bartók Béla utcán lehet felkapaszkodni, felsétálni a hegyre, amire régen szamárháton vitték fel a vizet (innen az elnevezés). A Nepomuki Szent János szobor adatai viszont nincsenek meg, bárhogy is keresem, hónapok óta. A barokk szobor elég jó állapotban van, egészen biztos felújították (még az is lehet, hogy másolat).

Az útikönyvben a következő szöveg van a szoborról (104. p.) "Ha sétánkat folytatva az Angyal utca helyett a Bartók Béla utcát választjuk, és továbbmegyünk rajta a Temető utca sarkáig, megpillanthatunk egy festett, eredeti helyéről a felújítása után ide helyezett Keresztelő Szent János-szobrot. Jól illik a hely jellegéhez, és dalmát hagyományaihoz."

Ez a szobor eredetileg szerintem a Duna-parton lehetett. És egészen biztos, hogy Nepomuki Szent Jánost ábrázolja. Éppen ezért nagyon rosszul tették, hogy a hegytetőn helyezték el a hidak, utazók védőszentjét.

Túl sok alkotást, mint ahogy látszik is, nem tudtam lefotózni aznap. Gyakorlatilag ez az utolsó szentendrei műlapom. Tekintve, hogy életemben kétszer voltam Szentendrén, egyszer 16 évesen, meg most 50 évesen; nem sok esélyt látok arra, hogy valaha még el tudjak menni.
Főleg sétáltam, és múzeumokban voltam. Régi álmom volt megnézni a Kovács Margit Múzeumot. A Művészetmalom szobrászati kiállítását is volt szerencsém végignézni, amit Tamás itt is hirdetett a szoborlapon. Rengeteg ember sétált az utcákon, jobbnál jobb programok voltak, és fantasztikus hangulat volt, ezen a nyárbúcsúztató hétvégén.
Délután, amikor visszamentem a könyvtárba a csomagjaimért, még nem sejtettem, hogy egy rémálommá váló, nagyon hosszú utazás előtt állok. Háromkor indultam el Szentendréről, és éjfélkor léptem át Debrecenben a lakásunk ajtaját (Pesten egy órát sem töltöttem el). Hogyan lehet ma, Magyarországon kb. kilenc óra alatt megtenni nem egészen 300 km-t?
Csak fel kell ülni egy vonatra...

---

Itt látható egy régi fotó a szoborról: https://issuu.com/szentendreikurir/docs/webszkurir2011-06/8
"A Szamárhegyen, a Bartók Béla utca és a Temető utca kereszteződésében egy barokkos kerítésfülkében látható Nepomuki Szent János szobor kanyargós utakat tett meg, mire megtalálta végleges, mai helyét.
A szobor hajdan ugyanennek a háznak az hátsó- és oromfala találkozásánál, embermagasságnál feljebb kialakított fülkében volt, lábánál mindig friss virágot helyeztek el gondos kezek.
A szamárhegyi hagyomány szerint ebben a házban egy molnár család lakott, akik az eredetileg vízpartokon elhelyezendő Nepomuki Szent Jánost - a folyók, a hidak, a hajósok, a vízimolnárok és a halászok védőszentjét - akkor helyezték ide, távol a Dunától, mikor felhagytak mesterségük gyakorlásával.
S ahogy az lenni szokott, a 70-es évek elején egy új tulajdonos – vagy azért, hogy „visszanyerje” a szoborfülke által kihasított pár négyzetdecimétert, vagy mert a korabeli városi potentátok nem nézték jó szemmel a vallásos emléket – egyszerűen a sittre hajította a szobrot, aminek feje és mindkét keze le is tört ettől a durva elbánástól.
Dr. Ikvai Nándor néprajzkutató, az akkori megyei múzeumigazgató a törmelék-halomból mentette ki Nepomuki Szent Jánost, s miután a fejét sikerült a helyére illeszteni, ez a szép mű – egy állítólag kelta medve, egy középkori szobortöredék és egy sajnos szintén sérült barokk Szent Anna harmadmagával szobor társaságában - az 1979-ben átadott Taberna – múzeumpedagógiai foglalkoztató termet díszítette a régi, Fő téri Ferenczy Múzeum pincéjében.
A Bartók Béla utca 26. számú házat az 1980-as évek elején Kisanyik Imre, a híres-nevezetes szamárhegyi dalmát vendéglős család fiú-ági leszármazottja vette meg. Ő gyerekkorából még emlékezett arra, hogy a szobor a házhoz tartozott, s mikor megtudta, hogy azt a Ferenczy Múzeum őrzi, kérvényezte a mű visszaszolgáltatását. S mivel a szobor az „ismeretlen lelőhely” miatt és adományozó híján nem szerepelt a múzeum leltárában, ennek nem volt jogi akadálya.
A Kisanyik család nem kis áldozat árán – az ingatlannak a Szamárhegyen autentikus, zárt kőkerítése megépítésével egy időben - barokk jellegű szoborfülkét állított Szent Jánosnak. A restaurálást a meglévő, keresztet tartó kéz visszaillesztésével és a hiányzó kéz újramintázásával Szabó Csaba erdélyi szobrászművész végezte el, a Nepomuki szobrokra jellemző, színes festést részben ő, részben Czweiber Ferenc szentendrei restaurátor újította meg."

---