Laszberg Rudolf síremléke
Jogi tanulmányainak elvégzése után Győr megyében esküdtből csakhamar aljegyző, árvaszéki ülnök, majd főjegyző lett; 1870-ben a köz- és váltóügyvédi diplomát is megszerezte, 1876. március 11-én nőül vette Perlaky Katalin Malvint.
'...1892. március 21-én Győr megye és Győr város főispánjává nevezte ki a király. Ő volt a Kisfaludy szoborbizottság elnöke, a millenniumi ünnepségek irányítója. Támogatta Zechmeister Károly polgármester nagyszabású urbanizációs és iparfejlesztő programját. 1905. november 23-án a kormányzat a bölcs és higgadt Laszberget nevezte ki kormánybiztosnak a súlyos Pest megyei politikai konfliktusok lecsendesítésére. Három hónapig teljesítette e kormánymegbízatást. A kormány azonban az alkalmazottnál erősebb rendszabályok bevezetését követelte tőle, melyre ő nem vállalkozott. E három hónapot kudarcként élte meg, egészsége megrendült, s feladta győri főispáni hivatalát is. 1906. április 20-án nyugdíjba vonult. Budapesten hunyt el, ám győri lokálpatriótának kijáró tisztelettel Győrött, a belvárosi temetőben temették el. Később hamvait az új köztemető díszsírhelyén helyezték el.' Forrás: http://www.perlakycsalad.hu/?q=rokonsag.html

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ530/100 • 1/60 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ530/100 • 1/60 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ450/100 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/56 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/60 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Laszberg Rudolf síremléke" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • ISO400