Az alkotás a Nemzeti Galériában fellelhető feljegyzés szerint síremlékmodellnek készült 1918-ban. A művész azonban nem tudta befejezni alkotását – emigrálni kényszerült, menekült –, a dombormű gipsz-változata maradt fenn, ami egy festő barátja műtermébe került. A festő 1955-ben úgy döntött, hogy a Nemzeti Galériának ajándékozza a gipsz-alkotást, ahol egy falnak támasztva, raktárban "őrizték".

Kontha Sándor, a művész monográfusa akkor talált rá, amikor Ferenczy Béni és Noémi születésének századik évfordulója közelgett (1990), akkor javasolta az alkotás bronzba öntését. Az ötlet azonban feledésbe merült.
Később mégis újra napirendre került. 2004-ben felgyorsultak az események. Aláírásgyűjtéssel igyekeztek az "illetékeseket" rábírni, hogy lépjenek az alkotás megmentése érdekében.
Zelnik József, a Magyar Bor Akadémia alelnöke javaslatára a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány – egyben a Vigadó működtetője és annak felújítási munkálatainak felügyelője – felé az volt, helyezzék el a bronzba öntött domborművet a Vigadó falán. "Az épület kivitelezési költségeibe a Szerelmespár megmentése is belefér."

A forrás cikkből az alkotásról: "Mélyített, álló téglalap alakú mezőben mezítelen emberpár. A férfi profilból, fél térdről tekint föl a nőalakra, csuklóját fogja. A nő meghajtott fővel, roskadó tartásban áll. Baljával a távolba int. (...)
A beállítás antik síremléket idéz. A férfi Páris, a nőalak Vénusz. Mitológiai nász, a szépség haldoklása."

Kontha meglátogatta a frissen elhelyezett domborművet."Felülről nézve a férfi arcát: a kissé dülledt szemek, az orr és a száj... olyan ismerős. ?
Ez az utolsó nászunk nékünk: / Egymás húsába beletépünk / S lehullunk az őszi avaron.?" (Ady?)
Továbbiak, személyes vonatkozásról, a "Héja-nász"-ról a cikkben.

---