A tér ahol a szobor áll, korábban Deák tér volt.

Október 3-án leplezik le Kaposvárott Petőfi Sándor bronzszobrát

Kaposvár dolgozói nagy ünnepre készülnek. Október 3-án, az idei Ünnepi Könyvhét megnyitójának napján leplezik le városunk egyik legmonumentálisabb szobrát, Petőfi Sándor 3 méteres bronzszobrát. A szobor, melyet Ispánky József kaposvári születésű szobrászművész készített, az ország Petőfi-szobrainak egyik legszebbike.
A forradalom nagy költőjének emlékéhez méltó ünnepséget rendez ez alkalommal a Városi Tanács Végrehajtóbizottsága. Az avatást erre a célra létrehozott bizottság készíti elő, melynek tagia a Városi Tanács VB-elnöke, népművelési előadója, oktatási osztályvezetője, a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megyei titkára, a somogyi írócsoport képviselője, a Városi Párt-végrehajtóbizottság kép-viselője, a DISZ városi bizottságának titkára, a Hippi-Rónai Múzeum igazgatója és a képzőművészeti csoport vezetője.
A szobrot ünnepélyes keretek között leplezik le az SZTK rendelőintézete előtti Mártírok-terén. Az avatóünnepség egyben névadó ünnepség is lesz. e napon kapja a tér Petőfi Sándor nevét. (A mártírokról más teret neveznek el a város területén.) A szoboravatáson Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő mond ünnepi beszédet. Az írószövetséget Jankovich Ferenc somogyi születésű költő képviseli.

---

"Bensőséges ünnepség keretében leplezték le Petőfi Sándor szobrát

Mintha a nap versenyre kelt volna vélünk. Bőségesen szórta sugarait az ünneplő varosra. Kettős ünnépét ültünk aznap: a könyv tizedik szabad ünnepét, melynek fényét még ragyogóbbá tette az, hogy nemzetünk halhatatlan költőjének, Petőfi Sándornak ércbeöntött szobrát avattuk e napon. Ifjak és vének, leányok, legények sétáló és zárt sora igyekezett a kora délelőtti órákban városunk új tere: a Petőfi-tér felé. S mire az óramutató elérte a fél 11-et, talpalatnyi hely nem volt üres a kis téren. Ki tudná megszámlálni, öt- vagy hatezer ember gyűlt-e ide a vörös és nemzetiszínű lobogók alá? Anyák kis gyermekükkel karjukon, reszketőlábú öregek jöttek és megint csak jöttek, hogy az elsők között láthassák meg városunk új büszkeségét, Ispánky József szobrászművész remek alkotását. Jöttek, hogy egy szót se veszítsenek az ünnepi beszédekből, melyek még közelebb hozzák szívünkhöz nagy költőnket: Petőfi Sándort... Felsorakozott a honvéd fúvószenekar, a Megyei Tanács népi együttese, sportolók, diákok sokasága. Megkezdődött az ünnepség. Az elnökség soraiban városunk társadalmi életének vezetői, a honvédség képviselői mellett kedves vendégeink foglaltak helyet: Devecseri Gábor és Jankovich Ferenc költő, Ispánky József, a szobor alkotója, városunk szülötte, a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat budapesti küldötte. A Himnusz hangjaival kezdődik az ünnepség, majd a Magyar írók Szövetségének somogymegyei csoportja nevében Takáts Gyula köszönti az ünneplőket.

Ispánky József szobrászművész:
„Petőfi szobrának olyannak kellett lennie, hogy az mindenkihez szóljon“

Nincs magyar ember, ki Petőfi Sándor költészetét ne ismerné. Versein keresztül akarva, nem akarva mindenkiben kialakul egy kép a költőről. Ehhez a képhez persze hozzá segítenek a különféle ábrázolások, melyek közkézen forognak. Hát az csak természetes, hogy az idő, meg mindazok, akik az ábrázolás szándékával fognak ecsetet vagy vésőt, valamit másítanak az előképen s mind eszményibb lesz az-ábrázolt. De ez igy is van jól. A nagy lángelmét gondolatainkban hérosznak látjuk, szinte már nem is emberi alakban. Pedig ember volt, közülünk való, nem fedi azt az ideált, mit róla magunkban kialakítottunk.
A szobrász feladata tehát nehéz. Valamit meg kell menteni az eszményiből, mert enélkül nincs alkotás — nem tévesztheti szem elől az embert, ki közöttünk járt, aztán a szoborba belelop valamit saját felfogásából, hogy mindezt összegyúrva képezze ki azt a szobrot, amit a talapzatra állít.
Petőfi verseit mindenki azonnal, első olvasásra megérti. Mindenkihez szól. Szobrának is olyannak kellett lennie, hogy az mindenkihez szóljon. Világos, tiszta, reális ábrázolást próbáltam alkalmazni, egyszerűt, emberit. Az meg szinte magánügyem, hogy a szobor ott áll abban a városban, ahol lépten-nyomon gyermekkorom emlékeibe ütközöm. Lehet-e erről megindulás nélkül beszélni? Ezért volt a Petőfi-szobor megoldása a szobrászi és ábrázolási feladatokon túl szívemnek olyan kedves."

---