A 700 éves Győr története: Szent István, Koppány
Kodály Zoltán utca 20-24.
Az albumból: 'Kovács Margit művészetének asszimiláló képessége ma is igen nagy, nyugodtan merít a múlt, elsősorban a keresztény középkor és bizánc művészetéből, de a kortársak törekvéseiből is...
A mesteri kompozíciójú Koppány leveretésén a négy vároromra kiterített Koppányon lábbal tipró Szent István trónoló alakjában viszont a 'Királyi kézfogó' és a 'Székesfehérvári relief' püspökalakjának formai megoldása ötvöződik össze korai expresszív korszakának alakjaival...'
A két megidézett alkotás az művésznő korábbi munkáira utal, utóbbi ismert is a lapon - ld. a 14939. sorszámú műlapot.
A 'négy várorom' ábrázolásának háttértörténete a domborművön olvasható felirattal függ össze: 'Szent István Koppányt pedig néggyé vágatta'
Pontosítva: 'Koppányt pedig Szent István néggyé vágatta; egyik részét elküldte az esztergomi, másikat a veszprémi, a harmadikat a győri kapuhoz, a negyediket Erdőelvébe. Szent István vezér ekkor fogadalmat tett Istennek, ezt hűséggel be is váltotta: elrendelte ugyanis, hogy mind a Koppány vezér földjén lakozó népség gyermekeiből, terméséből és barmaiból örök időkre tizedet adjon Szent Márton klastromának...' Idézet 'A magyarok régi és legújabb tetteiről, eredetükről és növekedésükről, diadalaikról és bátorságukról' c. sorozatból; 'Szent István király harca Koppány vezér ellen' (Képes Krónika, kiadta a Magyar Hírlap; szerk.: Tarján Tamás) http://mek.oszk.hu/10600/10642/pdf/10642ocr.pdf
"A 700 éves Győr története: Szent István, Koppány" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

ƒ50/10 • 1/200 • ISO800

ƒ40/10 • 1/80 • ISO400

ƒ50/10 • 1/100 • ISO800