Widman Borbála (Barbara Widman) epitáfiuma
Pasteiner Gyula a következőket írja róla:
(Az epitáfiumok)"jobbára két mezőből állanak, melyet az építészeti keret egybe foglal. Az egyik mezőt beszédes sírírat tölti be, a másikban domború mű van, mely az elhúnytat és hozzátartozóit ábrázolja, a mint a fölfeszített vagy a szenvedő Krisztus lábánál térdelő helyzetben imádkoznak. A domború művek legtöbbje fínom kimunkáltságú, Krisztus alakja anatomiai ismeretről tanúskodik, az elhúnyt és hozzátartozói egyéni vonású, meglepően jellemzetes alakok és valószerűen tűntetik föl ama kor főúri és polgári osztályának viseletét. A pozsonyi koronázó templombeli síremlékek közűl négy tartozik e csoportba. Widman Borbálának bronzból öntött emléke 1548-ból való, művészetileg kevésbbé avatott kéz munkája, két renaissance oszlop által közre fogott mezőjében a szenvedő Krisztus koporsón ül és lábainál két férfi, két fiú, két nő és négy leány térdelve imádkozik."
(Megj.: Az epitáfiumon a felirat nem 1548-as, hanem 1549-es.)
Az epitáfium az elhunyt emlékére állított díszes tábla, amely nem mindig kapcsolódik közvetlenül a sírhelyhez. Az epitáfium összeállításának, megszerkesztésének megvoltak a maga szabályai. (Erre utal feljebb Pasteiner Gyula is.)
- A felirat az elhalálozás dátuma mellett információkat közöl a meghalt és családja "társadalmi állásáról". A társadalmi rangot jelzi a legalul elhelyezett kettős címer is. A térdeplő gyászolókban az elhunyt családját jelenítik meg.
Pozsony lakossága ebben az időszakban nagy részt német anyanyelvű volt, ezért a tábla németül (és nem latinul) íródott.
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/osztrak-magyar/ch17s03.html
Az epitáfiumokról - http://lexikon.katolikus.hu/E/epit%C3%A1fium.html

"Widman Borbála (Barbara Widman) epitáfiuma" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ48/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Widman Borbála (Barbara Widman) epitáfiuma" c. alkotás fotói
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

ƒ45/10 • 1/1000 • 145mm • ISO400

ƒ48/10 • 1/1000 • 170mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Widman Borbála (Barbara Widman) epitáfiuma" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 108.4mm • ISO250