Munkás Szent József-templom sgraffitói
Szúcs falu 1770-ben épült temploma a domboldalon állt, azonban „alábányászás” következtében 1958-ban használhatatlanná és életveszélyessé vált. Dr. Brezanóczi Pál püspök kezdeményezésére a hatóságok új templom építését engedélyezték. A költségeket a bányászati tröszt fedezte, de a helyiek is adományokkal és kézi munkával hozzájárultak az építéshez.
A modern templom tervét Valuch István érseki titkár elgondolásai alapján Vas Zoltán egri építész készítette. A külső és belső sgraffito Huszár István rakamazi művész alkotása. A templomot 1968. november 10-én dr. Brezanóczi Pál püspök úr szentelte fel.
A külső homlokzati kép Munkás Szent Józsefet ábrázolja, két oldalt az őrzőangyalok láthatók. A belső térben, az oltár fölött a szentháromság működését láthatjuk: az Atya teremt, a Fiú megvált, a Szentlélek megszentel. A szemközti falon a munka és a szeretet ábrázolása a korabeli etikai és világnézeti felfogás lenyomata: „a bányásznemzedékek heroikus küzdelmeinek hittel előrenéző magabiztossága”.
A 35 méter magas vasbeton harangtorony oldalában a - gyárkéményeken elhelyezett vaslépcsőkhöz hasonló- feljárat található. Valahogy most nem volt kedvem felmászni, pedig biztosan szép kilátásban lett volna részem.
Forrás: A templom legendáriuma
http://szakralis.wordpress.com/2011/08/09/szucs-munkas-szent-jozsef-templom-1967-1968/
http://www.szucs.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=85

"Munkás Szent József-templom sgraffitói" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Munkás Szent József-templom sgraffitói" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Munkás Szent József-templom sgraffitói" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/80 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Munkás Szent József-templom sgraffitói" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/80 • ISO100

ƒ63/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Munkás Szent József-templom sgraffitói" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/6 • ISO800

ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

ƒ45/10 • 1/13 • ISO800