A városi szmog, a forgalmas Üllői út füstje által beborított épület arról nevezetes, hogy valamikor otthont adott Kosztolányi Dezsőnek, aki 1905-ben itt írta "Üllői-úti fák" című versét. Sajnos ezeknek a fáknak nyoma sincs, csak a közeli téren, csupán a vers őrzi emléküket.

Szomorú a ház képe, de talán még szomorúbb az emléktábla, ami az utcaszinten láthatólag nem is működő, elhagyatott élelmiszer üzlet bejárata és kirakata (?)... pontosabban lehúzott zöld rolói között árválkodik.

A teljesség kedvéért mutatom be ezt a domborművet. Az elhelyezés szerintem méltatlan a költőhöz, költészetéhez, a vershez és a domborműhöz is.

Kosztolányi Dezső (1885–1936), a Nyugat első nemzedékének tagja, egyik legnagyobb költőnk volt. Ez a vers szecessziós stílusú lírai műveinek egyike, példája a költészetére jellemző dallamiságnak, festői képeinek.


"Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák."
Folytatás, ill. forrás: http://mek.oszk.hu/kiallitas/lenard/irasok/seta/sxc.html

---