Hét ferences szerzetes emlékműve
A Törökvész út és a Tövis utca sarkán álló Kapisztrán Szent...Teljes szövegA Törökvész út és a Tövis utca sarkán álló Kapisztrán Szent János-templom homlokfalán, a bejárati ajtó mellett, bal oldalon áll az emlékmű.Kevesebb szöveg
ocsovai andrás
Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát 1944 és 1954 közötti időszakban, mert hitükhöz hűek maradtak és mentették az üldözötteket életüket áldozták. Hárman szovjet, illetve bolgár csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista diktatúra áldozatai lettek. 2013.04.07. 12:04
A vértanúk boldoggá avatása folyamatban van.
A hét vértanúról írja Kálmán Peregrin Ferences szerzetes, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár gyűjteményvezetője:
http://www.vigilia.hu/regihonlap/2010/4/peregrin.htm
A templomról írják:
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ket-szep-mualkotassal-gazdagodik-rozsadombi-kapisztran-templom
A templom története: http://www.rozsadomb.ofm.hu/
Az emlékmű adakozásból készült!
Az 1x2 méteres márvány alkotáson a Nap tisztasága átszakítja a rabság szögesdrót kerítését mely alatt sorban láthatjuk a gonosz ellen tiszta jóságukkal kiálló hét ferences vértanút. A márvány anyaga és megmunkálása sejtelmessé, misztikussá emeli a látványt.
Alkotás közben írták:
http://ujember.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=20350:ragyog%C3%B3-feh%C3%A9rs%C3%A9gben
Azonosító
20196
Látogatás
Frissítve
2023.05.15. 10:38
Publikálva
2013.04.07. 12:04
Szerkesztések
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135364
Feltöltve
2013.04.07. 11:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/200 • ISO100
ƒ290/100 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
ocsovai andrás 13.04.07. 11:11
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135365
Feltöltve
2013.04.07. 11:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/240 • ISO100
ƒ290/100 • 1/240 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
ocsovai andrás 13.04.07. 11:42
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135366
Feltöltve
2013.04.07. 11:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ320/100 • 1/170 • ISO100
ƒ320/100 • 1/170 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
ocsovai andrás 13.04.07. 11:43
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135367
Feltöltve
2013.04.07. 11:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ320/100 • 1/180 • ISO100
ƒ320/100 • 1/180 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
ocsovai andrás 13.04.07. 11:43
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135368
Feltöltve
2013.04.07. 11:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/210 • ISO100
ƒ290/100 • 1/210 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
ocsovai andrás 13.04.07. 11:43
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135369
Feltöltve
2013.04.07. 11:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/170 • ISO100
ƒ290/100 • 1/170 • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
ocsovai andrás 13.04.07. 11:43
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138312
Feltöltve
2013.05.15. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Göröntsér Vera 13.05.15. 22:20
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138313
Feltöltve
2013.05.15. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100
ƒ35/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Göröntsér Vera 13.05.15. 22:21
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
138314
Feltöltve
2013.05.15. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Göröntsér Vera 13.05.15. 22:21
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525570
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/80 • 18mm • ISO100
ƒ56/10 • 1/80 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. március
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525571
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ10/1 • 1/250 • 20mm • ISO100
ƒ10/1 • 1/250 • 20mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525572
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/125 • 22mm • ISO100
ƒ8/1 • 1/125 • 22mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525573
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/100 • 18mm • ISO100
ƒ56/10 • 1/100 • 18mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. március
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525574
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/160 • 22mm • ISO100
ƒ9/1 • 1/160 • 22mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Körösztös Krizosztom OFM
(1900-1944)
Vértanúság helye: Szabadkai Egyházmegye
Körösztös Imre Krizosztom egy iparoscsalád ötöd...Teljes szövegKörösztös Krizosztom OFM
(1900-1944)
Vértanúság helye: Szabadkai Egyházmegye
Körösztös Imre Krizosztom egy iparoscsalád ötödik gyermekeként született Pécsett (Pécsi Egyházmegye), 1909. január 10-én. Szülei a helyi ferences kolostor jótevői, a világi rend tagjai voltak. A ferenceseket már gyermekkorában megismerte, beöltözése 1924-ben volt, ekkor kapta a Krizosztom nevet. Az egyszerű fogadalmat 1925. szeptember11-én tette le, örökfogadalmára 1930. december 20-án került sor. Pappá 1932. július 14-én szentelték. Felszentelése után a novíciusok tanára, káplán, cserkészvezető, majd más rendházakban vikárius, igehirdető.
Az I. világháború után a magyar lakosság nagyszámban telepedett le az Egyesült Államok területén. A magyar ferencesek 1921-től végeztek közöttük lelkipásztori munkát. Ennek keretében Krizosztom atya Roeblingbe (New Yersey állam) ment 1932-ben, ahol 1938-ig működött.
1939-ben a Romániában élő magyarság körében dolgozott, akiket, amikor a magyar állam áttelepített a mai Szerbia korábban magyarlakta falvaiba, ő is elkísért. Ez lett a kiindulópontja a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány újvidéki kolostoralapításának, amelyet rábízták elöljárói. Tevékenységét ekkor a civil hatóságok is különféle kitüntetésekkel ismerték el.
1941. október 6-án katonalelkészi szolgálatra hívták be, és az orosz frontra küldték, ahol a magyar csapatok súlyos vereséget szenvedtek. Alakulata az ő vezetésével, bátorítására tudott egységben maradni, és Magyarországra visszatérni, amiért ugyancsak kitüntetésben részesítették.
1942-ben visszatért Újvidékre, ahol befejezte a kolostorépítést. A kápolna felszentelésére 1943. február 2-án került sor, de azt a hívek növekvő száma miatt már félévre rá bővíteni kellett. Mivel a környék egyetlen férfiszerzetesrendje az újvidéki ferences rendház volt a missziókban, csendőrök oktatásában, jelentősebb lelkipásztori munkákban minden rájuk hárult.
A fronton szerzett betegségek egyre inkább kínozták, de amikor hosszabb kúrákra akarták rábeszélni, azt mondta, nem hagyhatja el a híveket. Ugyanezt az álláspontot képviselte, amikor a magyar katonák vagy a rendi elöljárók szerették volna elmenekíteni a partizáncsapatok érkezésének híre kapcsán. „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!” – mondta. Rendtársainak azonban felajánlotta a távozás, azaz a menekülés lehetőségét.
A szerb csapatok 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek Újvidék közelébe, a három ferences áldozópap azonban nem menekült el. A partizánok bevonulása után összegyűjtötték a férfiakat, de Krizosztomnak még a partizánok is felajánlották a menekülést. Ő csak akkor ment volna, ha rendtársait is elengedik, erre azonban már nem volt lehetőség. Barakkba hajtották őket, ahol napokon át a híveket gyóntatták, vigasztalták. Október 27-én reggel Krizosztom atyát több férfival együtt elvitték, azzal, hogy majd a nap folyamán hazaengedik őket. A szomszéd barakkba terelték át. Másnap, 1944. október 28-án este 8 és 9 óra között katonazene mellett verték agyon az embereket. A foglyokat hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal, zeneszó mellett ütötték. Mindenki azt mondta, az „öreg” ferences papot is agyonverték. A kivégzés eseményei és Krizosztom atya hozzáállása, jópásztori hűsége a hívek, a ma is élő, vele együtt elhurcolt rendtársa, P. Kamarás Mihály elmondásából, valamint a történeti kutatásokból ismertek. A jó pásztor életét adta a juhokért (Jn. 10,11), hogy ne maradjanak pap és szentségek nélkül.Kevesebb szöveg
(1900-1944)
Vértanúság helye: Szabadkai Egyházmegye
Körösztös Imre Krizosztom egy iparoscsalád ötödik gyermekeként született Pécsett (Pécsi Egyházmegye), 1909. január 10-én. Szülei a helyi ferences kolostor jótevői, a világi rend tagjai voltak. A ferenceseket már gyermekkorában megismerte, beöltözése 1924-ben volt, ekkor kapta a Krizosztom nevet. Az egyszerű fogadalmat 1925. szeptember11-én tette le, örökfogadalmára 1930. december 20-án került sor. Pappá 1932. július 14-én szentelték. Felszentelése után a novíciusok tanára, káplán, cserkészvezető, majd más rendházakban vikárius, igehirdető.
Az I. világháború után a magyar lakosság nagyszámban telepedett le az Egyesült Államok területén. A magyar ferencesek 1921-től végeztek közöttük lelkipásztori munkát. Ennek keretében Krizosztom atya Roeblingbe (New Yersey állam) ment 1932-ben, ahol 1938-ig működött.
1939-ben a Romániában élő magyarság körében dolgozott, akiket, amikor a magyar állam áttelepített a mai Szerbia korábban magyarlakta falvaiba, ő is elkísért. Ez lett a kiindulópontja a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány újvidéki kolostoralapításának, amelyet rábízták elöljárói. Tevékenységét ekkor a civil hatóságok is különféle kitüntetésekkel ismerték el.
1941. október 6-án katonalelkészi szolgálatra hívták be, és az orosz frontra küldték, ahol a magyar csapatok súlyos vereséget szenvedtek. Alakulata az ő vezetésével, bátorítására tudott egységben maradni, és Magyarországra visszatérni, amiért ugyancsak kitüntetésben részesítették.
1942-ben visszatért Újvidékre, ahol befejezte a kolostorépítést. A kápolna felszentelésére 1943. február 2-án került sor, de azt a hívek növekvő száma miatt már félévre rá bővíteni kellett. Mivel a környék egyetlen férfiszerzetesrendje az újvidéki ferences rendház volt a missziókban, csendőrök oktatásában, jelentősebb lelkipásztori munkákban minden rájuk hárult.
A fronton szerzett betegségek egyre inkább kínozták, de amikor hosszabb kúrákra akarták rábeszélni, azt mondta, nem hagyhatja el a híveket. Ugyanezt az álláspontot képviselte, amikor a magyar katonák vagy a rendi elöljárók szerették volna elmenekíteni a partizáncsapatok érkezésének híre kapcsán. „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!” – mondta. Rendtársainak azonban felajánlotta a távozás, azaz a menekülés lehetőségét.
A szerb csapatok 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek Újvidék közelébe, a három ferences áldozópap azonban nem menekült el. A partizánok bevonulása után összegyűjtötték a férfiakat, de Krizosztomnak még a partizánok is felajánlották a menekülést. Ő csak akkor ment volna, ha rendtársait is elengedik, erre azonban már nem volt lehetőség. Barakkba hajtották őket, ahol napokon át a híveket gyóntatták, vigasztalták. Október 27-én reggel Krizosztom atyát több férfival együtt elvitték, azzal, hogy majd a nap folyamán hazaengedik őket. A szomszéd barakkba terelték át. Másnap, 1944. október 28-án este 8 és 9 óra között katonazene mellett verték agyon az embereket. A foglyokat hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal, zeneszó mellett ütötték. Mindenki azt mondta, az „öreg” ferences papot is agyonverték. A kivégzés eseményei és Krizosztom atya hozzáállása, jópásztori hűsége a hívek, a ma is élő, vele együtt elhurcolt rendtársa, P. Kamarás Mihály elmondásából, valamint a történeti kutatásokból ismertek. A jó pásztor életét adta a juhokért (Jn. 10,11), hogy ne maradjanak pap és szentségek nélkül.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525575
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • 126mm • ISO200
ƒ56/10 • 1/200 • 126mm • ISO200
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. március
Körösztös Krizosztom OFM
(1900-1944)
Vértanúság helye: Szabadkai Egyházm...Teljes szövegKörösztös Krizosztom OFM
(1900-1944)
Vértanúság helye: Szabadkai Egyházmegye
Körösztös Imre Krizosztom egy iparoscsalád ötödik gyermekeként született Pécsett (Pécsi Egyházmegye), 1909. január 10-én. Szülei a helyi ferences kolostor jótevői, a világi rend tagjai voltak. A ferenceseket már gyermekkorában megismerte, beöltözése 1924-ben volt, ekkor kapta a Krizosztom nevet. Az egyszerű fogadalmat 1925. szeptember11-én tette le, örökfogadalmára 1930. december 20-án került sor. Pappá 1932. július 14-én szentelték. Felszentelése után a novíciusok tanára, káplán, cserkészvezető, majd más rendházakban vikárius, igehirdető.
Az I. világháború után a magyar lakosság nagyszámban telepedett le az Egyesült Államok területén. A magyar ferencesek 1921-től végeztek közöttük lelkipásztori munkát. Ennek keretében Krizosztom atya Roeblingbe (New Yersey állam) ment 1932-ben, ahol 1938-ig működött.
1939-ben a Romániában élő magyarság körében dolgozott, akiket, amikor a magyar állam áttelepített a mai Szerbia korábban magyarlakta falvaiba, ő is elkísért. Ez lett a kiindulópontja a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány újvidéki kolostoralapításának, amelyet rábízták elöljárói. Tevékenységét ekkor a civil hatóságok is különféle kitüntetésekkel ismerték el.
1941. október 6-án katonalelkészi szolgálatra hívták be, és az orosz frontra küldték, ahol a magyar csapatok súlyos vereséget szenvedtek. Alakulata az ő vezetésével, bátorítására tudott egységben maradni, és Magyarországra visszatérni, amiért ugyancsak kitüntetésben részesítették.
1942-ben visszatért Újvidékre, ahol befejezte a kolostorépítést. A kápolna felszentelésére 1943. február 2-án került sor, de azt a hívek növekvő száma miatt már félévre rá bővíteni kellett. Mivel a környék egyetlen férfiszerzetesrendje az újvidéki ferences rendház volt a missziókban, csendőrök oktatásában, jelentősebb lelkipásztori munkákban minden rájuk hárult.
A fronton szerzett betegségek egyre inkább kínozták, de amikor hosszabb kúrákra akarták rábeszélni, azt mondta, nem hagyhatja el a híveket. Ugyanezt az álláspontot képviselte, amikor a magyar katonák vagy a rendi elöljárók szerették volna elmenekíteni a partizáncsapatok érkezésének híre kapcsán. „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!” – mondta. Rendtársainak azonban felajánlotta a távozás, azaz a menekülés lehetőségét.
A szerb csapatok 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek Újvidék közelébe, a három ferences áldozópap azonban nem menekült el. A partizánok bevonulása után összegyűjtötték a férfiakat, de Krizosztomnak még a partizánok is felajánlották a menekülést. Ő csak akkor ment volna, ha rendtársait is elengedik, erre azonban már nem volt lehetőség. Barakkba hajtották őket, ahol napokon át a híveket gyóntatták, vigasztalták. Október 27-én reggel Krizosztom atyát több férfival együtt elvitték, azzal, hogy majd a nap folyamán hazaengedik őket. A szomszéd barakkba terelték át. Másnap, 1944. október 28-án este 8 és 9 óra között katonazene mellett verték agyon az embereket. A foglyokat hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal, zeneszó mellett ütötték. Mindenki azt mondta, az „öreg” ferences papot is agyonverték. A kivégzés eseményei és Krizosztom atya hozzáállása, jópásztori hűsége a hívek, a ma is élő, vele együtt elhurcolt rendtársa, P. Kamarás Mihály elmondásából, valamint a történeti kutatásokból ismertek. A jó pásztor életét adta a juhokért (Jn. 10,11), hogy ne maradjanak pap és szentségek nélkül.Kevesebb szöveg
(1900-1944)
Vértanúság helye: Szabadkai Egyházmegye
Körösztös Imre Krizosztom egy iparoscsalád ötödik gyermekeként született Pécsett (Pécsi Egyházmegye), 1909. január 10-én. Szülei a helyi ferences kolostor jótevői, a világi rend tagjai voltak. A ferenceseket már gyermekkorában megismerte, beöltözése 1924-ben volt, ekkor kapta a Krizosztom nevet. Az egyszerű fogadalmat 1925. szeptember11-én tette le, örökfogadalmára 1930. december 20-án került sor. Pappá 1932. július 14-én szentelték. Felszentelése után a novíciusok tanára, káplán, cserkészvezető, majd más rendházakban vikárius, igehirdető.
Az I. világháború után a magyar lakosság nagyszámban telepedett le az Egyesült Államok területén. A magyar ferencesek 1921-től végeztek közöttük lelkipásztori munkát. Ennek keretében Krizosztom atya Roeblingbe (New Yersey állam) ment 1932-ben, ahol 1938-ig működött.
1939-ben a Romániában élő magyarság körében dolgozott, akiket, amikor a magyar állam áttelepített a mai Szerbia korábban magyarlakta falvaiba, ő is elkísért. Ez lett a kiindulópontja a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány újvidéki kolostoralapításának, amelyet rábízták elöljárói. Tevékenységét ekkor a civil hatóságok is különféle kitüntetésekkel ismerték el.
1941. október 6-án katonalelkészi szolgálatra hívták be, és az orosz frontra küldték, ahol a magyar csapatok súlyos vereséget szenvedtek. Alakulata az ő vezetésével, bátorítására tudott egységben maradni, és Magyarországra visszatérni, amiért ugyancsak kitüntetésben részesítették.
1942-ben visszatért Újvidékre, ahol befejezte a kolostorépítést. A kápolna felszentelésére 1943. február 2-án került sor, de azt a hívek növekvő száma miatt már félévre rá bővíteni kellett. Mivel a környék egyetlen férfiszerzetesrendje az újvidéki ferences rendház volt a missziókban, csendőrök oktatásában, jelentősebb lelkipásztori munkákban minden rájuk hárult.
A fronton szerzett betegségek egyre inkább kínozták, de amikor hosszabb kúrákra akarták rábeszélni, azt mondta, nem hagyhatja el a híveket. Ugyanezt az álláspontot képviselte, amikor a magyar katonák vagy a rendi elöljárók szerették volna elmenekíteni a partizáncsapatok érkezésének híre kapcsán. „Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat!” – mondta. Rendtársainak azonban felajánlotta a távozás, azaz a menekülés lehetőségét.
A szerb csapatok 1944. október 23-án, Kapisztrán Szent János ünnepén értek Újvidék közelébe, a három ferences áldozópap azonban nem menekült el. A partizánok bevonulása után összegyűjtötték a férfiakat, de Krizosztomnak még a partizánok is felajánlották a menekülést. Ő csak akkor ment volna, ha rendtársait is elengedik, erre azonban már nem volt lehetőség. Barakkba hajtották őket, ahol napokon át a híveket gyóntatták, vigasztalták. Október 27-én reggel Krizosztom atyát több férfival együtt elvitték, azzal, hogy majd a nap folyamán hazaengedik őket. A szomszéd barakkba terelték át. Másnap, 1944. október 28-án este 8 és 9 óra között katonazene mellett verték agyon az embereket. A foglyokat hármasával összekötözve futásra kényszeríttették, s közben puskatussal, zeneszó mellett ütötték. Mindenki azt mondta, az „öreg” ferences papot is agyonverték. A kivégzés eseményei és Krizosztom atya hozzáállása, jópásztori hűsége a hívek, a ma is élő, vele együtt elhurcolt rendtársa, P. Kamarás Mihály elmondásából, valamint a történeti kutatásokból ismertek. A jó pásztor életét adta a juhokért (Jn. 10,11), hogy ne maradjanak pap és szentségek nélkül.Kevesebb szöveg
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
P. Kovács Kristóf OFM
(1914-1944)
Vértanúság helye: Szerémségi Egyházmegye
Kovács István Kristóf 1914. december 16-án születe...Teljes szövegP. Kovács Kristóf OFM
(1914-1944)
Vértanúság helye: Szerémségi Egyházmegye
Kovács István Kristóf 1914. december 16-án született Jászberényben (Egri Főegyházmegye), 1933. augusztus 29-én lett novícius a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Provinciában. Az egyszerű fogadalmat 1934. augusztus 30-án, az ünnepélyes fogadalmat pedig Gyöngyösön 1937. szeptember 8-án tette le. Pappá 1938. június 29-én szentelték, teológiai tanulmányait a rendi főiskolán fejezete be 1939-ben.
Felszentelése után gyóntató, hitoktató a provincia több kolostorában. 1944-ben Pécsre helyezik, de arra kéri a provinciálist, hogy Újvidékre mehessen hitszónoknak és gyóntatónak. Kérése mögött az a szándék állt, hogy vértanúságra vágyott, és ezt papként akarta elérni. Ezért tudatosan kérte magát Magyarországnak arra a területére, ahol a legvalószínűbb volt a partizáncsapatok betörése. Odahelyezésekor a hívő közösség prédikációért nagyon megkedvelte, és ma is úgy emlékeznek rá, mint aki a híveknek minden ínségét enyhíteni akarta, és mindent meg is tett ezért.
1944. október 26-án tartóztatták le Újvidéken, házfőnökét P. Krizosztomot 28-án agyonverték. A tanúk elmondása szerint Kristóf atya a barakkban, amikor csak tehette, a rabok között járkált, beszélgetett velük, ezért itt is mindenki becsülte emberségességért. November 1-jén rendtársával, P. Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva sokszor hosszú évtizedek után is rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. A katonák a továbbvonulások alkalmával „popovi napred” szólítással tudatosan kiemelték őket a tömegből. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, vasvesszővel, puskával ütötték, puskatussal hátba szúrták. Kristóf atya homloka a vasvessző ütéseitől fölrepedt, a verésektől nem tudott menni. Társai segítették, de elájult, utolsó szavai: „Sic debuit esse!”. A katonák egy teherautóra dobták, ami elszállította, majd Indijja község határában a katonák lelőtték. Sírja ismeretlen helyen van.
Kristóf atya életére az újvidéki hívek ma is úgy emlékeznek, mint aki életét adta Jézusért, nem csak a vértanúságban, hanem embertársai szolgálatában is.Kevesebb szöveg
(1914-1944)
Vértanúság helye: Szerémségi Egyházmegye
Kovács István Kristóf 1914. december 16-án született Jászberényben (Egri Főegyházmegye), 1933. augusztus 29-én lett novícius a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Provinciában. Az egyszerű fogadalmat 1934. augusztus 30-án, az ünnepélyes fogadalmat pedig Gyöngyösön 1937. szeptember 8-án tette le. Pappá 1938. június 29-én szentelték, teológiai tanulmányait a rendi főiskolán fejezete be 1939-ben.
Felszentelése után gyóntató, hitoktató a provincia több kolostorában. 1944-ben Pécsre helyezik, de arra kéri a provinciálist, hogy Újvidékre mehessen hitszónoknak és gyóntatónak. Kérése mögött az a szándék állt, hogy vértanúságra vágyott, és ezt papként akarta elérni. Ezért tudatosan kérte magát Magyarországnak arra a területére, ahol a legvalószínűbb volt a partizáncsapatok betörése. Odahelyezésekor a hívő közösség prédikációért nagyon megkedvelte, és ma is úgy emlékeznek rá, mint aki a híveknek minden ínségét enyhíteni akarta, és mindent meg is tett ezért.
1944. október 26-án tartóztatták le Újvidéken, házfőnökét P. Krizosztomot 28-án agyonverték. A tanúk elmondása szerint Kristóf atya a barakkban, amikor csak tehette, a rabok között járkált, beszélgetett velük, ezért itt is mindenki becsülte emberségességért. November 1-jén rendtársával, P. Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva sokszor hosszú évtizedek után is rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. A katonák a továbbvonulások alkalmával „popovi napred” szólítással tudatosan kiemelték őket a tömegből. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, vasvesszővel, puskával ütötték, puskatussal hátba szúrták. Kristóf atya homloka a vasvessző ütéseitől fölrepedt, a verésektől nem tudott menni. Társai segítették, de elájult, utolsó szavai: „Sic debuit esse!”. A katonák egy teherautóra dobták, ami elszállította, majd Indijja község határában a katonák lelőtték. Sírja ismeretlen helyen van.
Kristóf atya életére az újvidéki hívek ma is úgy emlékeznek, mint aki életét adta Jézusért, nem csak a vértanúságban, hanem embertársai szolgálatában is.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525576
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/400 • 135mm • ISO100
ƒ71/10 • 1/400 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
P. Kovács Kristóf OFM
(1914-1944)
Vértanúság helye: Szerémségi Egyházm...Teljes szövegP. Kovács Kristóf OFM
(1914-1944)
Vértanúság helye: Szerémségi Egyházmegye
Kovács István Kristóf 1914. december 16-án született Jászberényben (Egri Főegyházmegye), 1933. augusztus 29-én lett novícius a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Provinciában. Az egyszerű fogadalmat 1934. augusztus 30-án, az ünnepélyes fogadalmat pedig Gyöngyösön 1937. szeptember 8-án tette le. Pappá 1938. június 29-én szentelték, teológiai tanulmányait a rendi főiskolán fejezete be 1939-ben.
Felszentelése után gyóntató, hitoktató a provincia több kolostorában. 1944-ben Pécsre helyezik, de arra kéri a provinciálist, hogy Újvidékre mehessen hitszónoknak és gyóntatónak. Kérése mögött az a szándék állt, hogy vértanúságra vágyott, és ezt papként akarta elérni. Ezért tudatosan kérte magát Magyarországnak arra a területére, ahol a legvalószínűbb volt a partizáncsapatok betörése. Odahelyezésekor a hívő közösség prédikációért nagyon megkedvelte, és ma is úgy emlékeznek rá, mint aki a híveknek minden ínségét enyhíteni akarta, és mindent meg is tett ezért.
1944. október 26-án tartóztatták le Újvidéken, házfőnökét P. Krizosztomot 28-án agyonverték. A tanúk elmondása szerint Kristóf atya a barakkban, amikor csak tehette, a rabok között járkált, beszélgetett velük, ezért itt is mindenki becsülte emberségességért. November 1-jén rendtársával, P. Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva sokszor hosszú évtizedek után is rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. A katonák a továbbvonulások alkalmával „popovi napred” szólítással tudatosan kiemelték őket a tömegből. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, vasvesszővel, puskával ütötték, puskatussal hátba szúrták. Kristóf atya homloka a vasvessző ütéseitől fölrepedt, a verésektől nem tudott menni. Társai segítették, de elájult, utolsó szavai: „Sic debuit esse!”. A katonák egy teherautóra dobták, ami elszállította, majd Indijja község határában a katonák lelőtték. Sírja ismeretlen helyen van.
Kristóf atya életére az újvidéki hívek ma is úgy emlékeznek, mint aki életét adta Jézusért, nem csak a vértanúságban, hanem embertársai szolgálatában is.Kevesebb szöveg
(1914-1944)
Vértanúság helye: Szerémségi Egyházmegye
Kovács István Kristóf 1914. december 16-án született Jászberényben (Egri Főegyházmegye), 1933. augusztus 29-én lett novícius a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Provinciában. Az egyszerű fogadalmat 1934. augusztus 30-án, az ünnepélyes fogadalmat pedig Gyöngyösön 1937. szeptember 8-án tette le. Pappá 1938. június 29-én szentelték, teológiai tanulmányait a rendi főiskolán fejezete be 1939-ben.
Felszentelése után gyóntató, hitoktató a provincia több kolostorában. 1944-ben Pécsre helyezik, de arra kéri a provinciálist, hogy Újvidékre mehessen hitszónoknak és gyóntatónak. Kérése mögött az a szándék állt, hogy vértanúságra vágyott, és ezt papként akarta elérni. Ezért tudatosan kérte magát Magyarországnak arra a területére, ahol a legvalószínűbb volt a partizáncsapatok betörése. Odahelyezésekor a hívő közösség prédikációért nagyon megkedvelte, és ma is úgy emlékeznek rá, mint aki a híveknek minden ínségét enyhíteni akarta, és mindent meg is tett ezért.
1944. október 26-án tartóztatták le Újvidéken, házfőnökét P. Krizosztomot 28-án agyonverték. A tanúk elmondása szerint Kristóf atya a barakkban, amikor csak tehette, a rabok között járkált, beszélgetett velük, ezért itt is mindenki becsülte emberségességért. November 1-jén rendtársával, P. Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt látva sokszor hosszú évtizedek után is rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. A katonák a továbbvonulások alkalmával „popovi napred” szólítással tudatosan kiemelték őket a tömegből. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, vasvesszővel, puskával ütötték, puskatussal hátba szúrták. Kristóf atya homloka a vasvessző ütéseitől fölrepedt, a verésektől nem tudott menni. Társai segítették, de elájult, utolsó szavai: „Sic debuit esse!”. A katonák egy teherautóra dobták, ami elszállította, majd Indijja község határában a katonák lelőtték. Sírja ismeretlen helyen van.
Kristóf atya életére az újvidéki hívek ma is úgy emlékeznek, mint aki életét adta Jézusért, nem csak a vértanúságban, hanem embertársai szolgálatában is.Kevesebb szöveg
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
P. Lukács Pelbárt OFM
(1916-1948)
Vértanúság helye: Moszkvai Főegyházmegye
P. Lukács Pelbárt 1916. február 18-án született Va...Teljes szövegP. Lukács Pelbárt OFM
(1916-1948)
Vértanúság helye: Moszkvai Főegyházmegye
P. Lukács Pelbárt 1916. február 18-án született Valpón (Diakovári Egyházmegye). A Kapisztrán Szent János Provinciának 1936. augusztus 29-én lett tagja, első fogadalmát 1937. augusztus 30-án tette le. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalma 1941. május 3-án, papszentelése 1942. június 21-én volt. 1942-ben a Collegium Seraphicum tanára, vicemagiszter, 1943-ban a provincia ökumenikus folyóiratának munkatársa, majd 1944-től lelkipásztor, 1945-1946-ban gyóntató Hatvanban.
Rövid lelkipásztori működésének emlékét úgy őrizte meg a rendi emlékezet, mint aki a hívek szolgálata mellett különös figyelmet szentelt az önképzésre – hat nyelven beszélt –, a rendi nevelésre és a sajtóapostolkodásra.
1945-től kezdődően a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak.
A II. világháború idején és az azt követő ínséges időszakban rendtársaink széleskörű karitászmunkát végeztek, ezért a lakosság körében nagy megbecsülésnek örvendtek, összetartották az embereket. Így a támadások első célpontjai is a ferencesek lettek. Ezt jól illusztrálja, hogy a második világháború után csak 1-2 olyan Hatvanban működő rendtag volt, akit nem börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból.
Lukács Pelbárt atya is erre a sorsra jutott, két másik rendtársával tartóztatták le 1946 májusának első napjaiban. Ügyét a gyöngyösi Kiss Szaléz peréhez csatolták, amit így sikerült regionális üggyé emelni. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös város között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről is. A jogi vizsgálat ugyancsak bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. Ezt bizonyítja az is, hogy a jegyzőkönyvben P. Pelbárt arra hivatkozik, hogy a gyilkosság feloldozására P. Szaléznak felsőbb egyházi vezetőtől kellett engedélyt kapnia, mivel pap alapesetben nem oldozhat fel ilyen vétket. Ezzel szemben akkor különösképpen élt a rend azzal a privilégiumával, amit missziósrendként kapott ezen esetek feloldozására, így erre ferences magától soha sem hivatkozott volna.
A magyar hatóságok Pelbárt atyát is átadták a szovjet ítélőbíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Bizonyos források szerint a fogdában cellatársai lefüleltek maguk között egy besúgót, akit tettért meg akartak ölni. Ennek az embernek az életét Pelbárt atya mentette meg. 10 év kényszermunkára ítélték, a Szovjetunióba, Finn-Karéliába hurcolták. Fiatal kora óta gyomorbeteg volt, ami szervezetét a láger körülményei között még tovább gyengítette. Rabtársai szerint embertelen kínok között halt meg gégerákban, 1948. április 18-án. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta vértanúként tisztelték.
Az ő estében is a per gyónásellenessége mutatja a hatalom tudatos egyházellenességét.Kevesebb szöveg
(1916-1948)
Vértanúság helye: Moszkvai Főegyházmegye
P. Lukács Pelbárt 1916. február 18-án született Valpón (Diakovári Egyházmegye). A Kapisztrán Szent János Provinciának 1936. augusztus 29-én lett tagja, első fogadalmát 1937. augusztus 30-án tette le. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalma 1941. május 3-án, papszentelése 1942. június 21-én volt. 1942-ben a Collegium Seraphicum tanára, vicemagiszter, 1943-ban a provincia ökumenikus folyóiratának munkatársa, majd 1944-től lelkipásztor, 1945-1946-ban gyóntató Hatvanban.
Rövid lelkipásztori működésének emlékét úgy őrizte meg a rendi emlékezet, mint aki a hívek szolgálata mellett különös figyelmet szentelt az önképzésre – hat nyelven beszélt –, a rendi nevelésre és a sajtóapostolkodásra.
1945-től kezdődően a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak.
A II. világháború idején és az azt követő ínséges időszakban rendtársaink széleskörű karitászmunkát végeztek, ezért a lakosság körében nagy megbecsülésnek örvendtek, összetartották az embereket. Így a támadások első célpontjai is a ferencesek lettek. Ezt jól illusztrálja, hogy a második világháború után csak 1-2 olyan Hatvanban működő rendtag volt, akit nem börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból.
Lukács Pelbárt atya is erre a sorsra jutott, két másik rendtársával tartóztatták le 1946 májusának első napjaiban. Ügyét a gyöngyösi Kiss Szaléz peréhez csatolták, amit így sikerült regionális üggyé emelni. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös város között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről is. A jogi vizsgálat ugyancsak bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. Ezt bizonyítja az is, hogy a jegyzőkönyvben P. Pelbárt arra hivatkozik, hogy a gyilkosság feloldozására P. Szaléznak felsőbb egyházi vezetőtől kellett engedélyt kapnia, mivel pap alapesetben nem oldozhat fel ilyen vétket. Ezzel szemben akkor különösképpen élt a rend azzal a privilégiumával, amit missziósrendként kapott ezen esetek feloldozására, így erre ferences magától soha sem hivatkozott volna.
A magyar hatóságok Pelbárt atyát is átadták a szovjet ítélőbíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Bizonyos források szerint a fogdában cellatársai lefüleltek maguk között egy besúgót, akit tettért meg akartak ölni. Ennek az embernek az életét Pelbárt atya mentette meg. 10 év kényszermunkára ítélték, a Szovjetunióba, Finn-Karéliába hurcolták. Fiatal kora óta gyomorbeteg volt, ami szervezetét a láger körülményei között még tovább gyengítette. Rabtársai szerint embertelen kínok között halt meg gégerákban, 1948. április 18-án. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta vértanúként tisztelték.
Az ő estében is a per gyónásellenessége mutatja a hatalom tudatos egyházellenességét.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525577
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ63/10 • 1/200 • 106mm • ISO100
ƒ63/10 • 1/200 • 106mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
P. Lukács Pelbárt OFM
(1916-1948)
Vértanúság helye: Moszkvai Főegyhá...Teljes szövegP. Lukács Pelbárt OFM
(1916-1948)
Vértanúság helye: Moszkvai Főegyházmegye
P. Lukács Pelbárt 1916. február 18-án született Valpón (Diakovári Egyházmegye). A Kapisztrán Szent János Provinciának 1936. augusztus 29-én lett tagja, első fogadalmát 1937. augusztus 30-án tette le. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalma 1941. május 3-án, papszentelése 1942. június 21-én volt. 1942-ben a Collegium Seraphicum tanára, vicemagiszter, 1943-ban a provincia ökumenikus folyóiratának munkatársa, majd 1944-től lelkipásztor, 1945-1946-ban gyóntató Hatvanban.
Rövid lelkipásztori működésének emlékét úgy őrizte meg a rendi emlékezet, mint aki a hívek szolgálata mellett különös figyelmet szentelt az önképzésre – hat nyelven beszélt –, a rendi nevelésre és a sajtóapostolkodásra.
1945-től kezdődően a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak.
A II. világháború idején és az azt követő ínséges időszakban rendtársaink széleskörű karitászmunkát végeztek, ezért a lakosság körében nagy megbecsülésnek örvendtek, összetartották az embereket. Így a támadások első célpontjai is a ferencesek lettek. Ezt jól illusztrálja, hogy a második világháború után csak 1-2 olyan Hatvanban működő rendtag volt, akit nem börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból.
Lukács Pelbárt atya is erre a sorsra jutott, két másik rendtársával tartóztatták le 1946 májusának első napjaiban. Ügyét a gyöngyösi Kiss Szaléz peréhez csatolták, amit így sikerült regionális üggyé emelni. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös város között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről is. A jogi vizsgálat ugyancsak bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. Ezt bizonyítja az is, hogy a jegyzőkönyvben P. Pelbárt arra hivatkozik, hogy a gyilkosság feloldozására P. Szaléznak felsőbb egyházi vezetőtől kellett engedélyt kapnia, mivel pap alapesetben nem oldozhat fel ilyen vétket. Ezzel szemben akkor különösképpen élt a rend azzal a privilégiumával, amit missziósrendként kapott ezen esetek feloldozására, így erre ferences magától soha sem hivatkozott volna.
A magyar hatóságok Pelbárt atyát is átadták a szovjet ítélőbíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Bizonyos források szerint a fogdában cellatársai lefüleltek maguk között egy besúgót, akit tettért meg akartak ölni. Ennek az embernek az életét Pelbárt atya mentette meg. 10 év kényszermunkára ítélték, a Szovjetunióba, Finn-Karéliába hurcolták. Fiatal kora óta gyomorbeteg volt, ami szervezetét a láger körülményei között még tovább gyengítette. Rabtársai szerint embertelen kínok között halt meg gégerákban, 1948. április 18-án. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta vértanúként tisztelték.
Az ő estében is a per gyónásellenessége mutatja a hatalom tudatos egyházellenességét.Kevesebb szöveg
(1916-1948)
Vértanúság helye: Moszkvai Főegyházmegye
P. Lukács Pelbárt 1916. február 18-án született Valpón (Diakovári Egyházmegye). A Kapisztrán Szent János Provinciának 1936. augusztus 29-én lett tagja, első fogadalmát 1937. augusztus 30-án tette le. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalma 1941. május 3-án, papszentelése 1942. június 21-én volt. 1942-ben a Collegium Seraphicum tanára, vicemagiszter, 1943-ban a provincia ökumenikus folyóiratának munkatársa, majd 1944-től lelkipásztor, 1945-1946-ban gyóntató Hatvanban.
Rövid lelkipásztori működésének emlékét úgy őrizte meg a rendi emlékezet, mint aki a hívek szolgálata mellett különös figyelmet szentelt az önképzésre – hat nyelven beszélt –, a rendi nevelésre és a sajtóapostolkodásra.
1945-től kezdődően a kommunista hatalom fokozott támadást indított a hatvani vasutas lakosság ellen, akiknek lelkipásztorai a ferencesek voltak.
A II. világháború idején és az azt követő ínséges időszakban rendtársaink széleskörű karitászmunkát végeztek, ezért a lakosság körében nagy megbecsülésnek örvendtek, összetartották az embereket. Így a támadások első célpontjai is a ferencesek lettek. Ezt jól illusztrálja, hogy a második világháború után csak 1-2 olyan Hatvanban működő rendtag volt, akit nem börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolítottak el a városból.
Lukács Pelbárt atya is erre a sorsra jutott, két másik rendtársával tartóztatták le 1946 májusának első napjaiban. Ügyét a gyöngyösi Kiss Szaléz peréhez csatolták, amit így sikerült regionális üggyé emelni. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös város között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről is. A jogi vizsgálat ugyancsak bebizonyította, hogy az ő tanúvallomása is a kommunista szervek által írt szöveg, számtalan ellentmondással. Ezt bizonyítja az is, hogy a jegyzőkönyvben P. Pelbárt arra hivatkozik, hogy a gyilkosság feloldozására P. Szaléznak felsőbb egyházi vezetőtől kellett engedélyt kapnia, mivel pap alapesetben nem oldozhat fel ilyen vétket. Ezzel szemben akkor különösképpen élt a rend azzal a privilégiumával, amit missziósrendként kapott ezen esetek feloldozására, így erre ferences magától soha sem hivatkozott volna.
A magyar hatóságok Pelbárt atyát is átadták a szovjet ítélőbíróságnak, és perét ugyanolyan jogellenes körülmények között tárgyalták, mint P. Szalézét. Bizonyos források szerint a fogdában cellatársai lefüleltek maguk között egy besúgót, akit tettért meg akartak ölni. Ennek az embernek az életét Pelbárt atya mentette meg. 10 év kényszermunkára ítélték, a Szovjetunióba, Finn-Karéliába hurcolták. Fiatal kora óta gyomorbeteg volt, ami szervezetét a láger körülményei között még tovább gyengítette. Rabtársai szerint embertelen kínok között halt meg gégerákban, 1948. április 18-án. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta vértanúként tisztelték.
Az ő estében is a per gyónásellenessége mutatja a hatalom tudatos egyházellenességét.Kevesebb szöveg
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Kiss Szaléz OFM
(1904-1946)
Vértanúság helye: Győri Egyházmegye
Kiss László Szaléz 1904. július 27-én született, és 1920. okt...Teljes szövegKiss Szaléz OFM
(1904-1946)
Vértanúság helye: Győri Egyházmegye
Kiss László Szaléz 1904. július 27-én született, és 1920. október 3-án lépett a rendbe, első fogadalma 1921. október 4-én volt. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalmát 1925. július 28-án tette le, pappá szentelésére 1928. szeptember 2-án került sor. Előbb a rend kisszemináriumának prefektusa, majd filozófiát oktat a rendtartomány növendékházában. 1937-1942 között New Brunswickban plébános, 1942-44-ben pedig a debreceni rendház elöljárója, majd 1944-től klerikusmagiszter. A II. világháború idején felkereste a provincia azon kolostorait, ahol végigvonult a szovjet front, és részletes jelentést küldött a rendházak állapotáról a tartományfőnöknek. A gyöngyösi növendékházban az ő vezetésével élték meg a szovjet csapatok bevonulását, az erőszakoskodó katonák elől asszonyokat menekítettek, a rendház középkortól működő könyvtárát is megóvta. 1945-ben megszervezte Gyöngyösön a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe, de ez gyöngítette a kommunista szervezkedések erejét.
P. Kiss Szalézt 1946. április 28-án tartóztatták le, azzal a váddal, hogy vezetője volt szovjet katonák meggyilkolásának és egy fegyveres összeesküvésnek. A vallomás jegyzőkönyve szerint Szaléz atya előre megígérte, feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott-társai. A per jogi vizsgálata bebizonyította, hogy a tanúvallomás nem Szaléz atyától származik, hanem kommunista szlogenekből és vádakból lett összerakva az egyház hitelének, a gyónás szentségének lejáratása végett. Hiányzik az ilyenkor szokásos minden lapra kiterjedő aláírás, az csak a vallomás utolsó oldalán, ott sem a szöveg lezárásánál, hanem a lap alján található. Így valószínűsíthető, hogy egy üres lapot írattak vele alá, amit a jegyzőkönyvhöz csatoltak. P. Kiss Szaléz társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint papjukat felismerhetetlenségig verték, a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette, a jegyzőkönyvet a kínzásokban kikészülve írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák, megfelelő tolmács hiányában vezették le. 1946. december 10-én a szovjet hadbíróság ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Sírja ismeretlen. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta a gyónási titok vértanújaként tisztelték.
A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének központi kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedés-vállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozatot. Elhurcolása óta a gyónási titok áldozataként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
(1904-1946)
Vértanúság helye: Győri Egyházmegye
Kiss László Szaléz 1904. július 27-én született, és 1920. október 3-án lépett a rendbe, első fogadalma 1921. október 4-én volt. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalmát 1925. július 28-án tette le, pappá szentelésére 1928. szeptember 2-án került sor. Előbb a rend kisszemináriumának prefektusa, majd filozófiát oktat a rendtartomány növendékházában. 1937-1942 között New Brunswickban plébános, 1942-44-ben pedig a debreceni rendház elöljárója, majd 1944-től klerikusmagiszter. A II. világháború idején felkereste a provincia azon kolostorait, ahol végigvonult a szovjet front, és részletes jelentést küldött a rendházak állapotáról a tartományfőnöknek. A gyöngyösi növendékházban az ő vezetésével élték meg a szovjet csapatok bevonulását, az erőszakoskodó katonák elől asszonyokat menekítettek, a rendház középkortól működő könyvtárát is megóvta. 1945-ben megszervezte Gyöngyösön a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe, de ez gyöngítette a kommunista szervezkedések erejét.
P. Kiss Szalézt 1946. április 28-án tartóztatták le, azzal a váddal, hogy vezetője volt szovjet katonák meggyilkolásának és egy fegyveres összeesküvésnek. A vallomás jegyzőkönyve szerint Szaléz atya előre megígérte, feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott-társai. A per jogi vizsgálata bebizonyította, hogy a tanúvallomás nem Szaléz atyától származik, hanem kommunista szlogenekből és vádakból lett összerakva az egyház hitelének, a gyónás szentségének lejáratása végett. Hiányzik az ilyenkor szokásos minden lapra kiterjedő aláírás, az csak a vallomás utolsó oldalán, ott sem a szöveg lezárásánál, hanem a lap alján található. Így valószínűsíthető, hogy egy üres lapot írattak vele alá, amit a jegyzőkönyvhöz csatoltak. P. Kiss Szaléz társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint papjukat felismerhetetlenségig verték, a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette, a jegyzőkönyvet a kínzásokban kikészülve írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák, megfelelő tolmács hiányában vezették le. 1946. december 10-én a szovjet hadbíróság ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Sírja ismeretlen. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta a gyónási titok vértanújaként tisztelték.
A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének központi kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedés-vállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozatot. Elhurcolása óta a gyónási titok áldozataként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525578
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/250 • 72mm • ISO100
ƒ8/1 • 1/250 • 72mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
Kiss Szaléz OFM
(1904-1946)
Vértanúság helye: Győri Egyházmegye
Kiss László...Teljes szövegKiss Szaléz OFM
(1904-1946)
Vértanúság helye: Győri Egyházmegye
Kiss László Szaléz 1904. július 27-én született, és 1920. október 3-án lépett a rendbe, első fogadalma 1921. október 4-én volt. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalmát 1925. július 28-án tette le, pappá szentelésére 1928. szeptember 2-án került sor. Előbb a rend kisszemináriumának prefektusa, majd filozófiát oktat a rendtartomány növendékházában. 1937-1942 között New Brunswickban plébános, 1942-44-ben pedig a debreceni rendház elöljárója, majd 1944-től klerikusmagiszter. A II. világháború idején felkereste a provincia azon kolostorait, ahol végigvonult a szovjet front, és részletes jelentést küldött a rendházak állapotáról a tartományfőnöknek. A gyöngyösi növendékházban az ő vezetésével élték meg a szovjet csapatok bevonulását, az erőszakoskodó katonák elől asszonyokat menekítettek, a rendház középkortól működő könyvtárát is megóvta. 1945-ben megszervezte Gyöngyösön a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe, de ez gyöngítette a kommunista szervezkedések erejét.
P. Kiss Szalézt 1946. április 28-án tartóztatták le, azzal a váddal, hogy vezetője volt szovjet katonák meggyilkolásának és egy fegyveres összeesküvésnek. A vallomás jegyzőkönyve szerint Szaléz atya előre megígérte, feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott-társai. A per jogi vizsgálata bebizonyította, hogy a tanúvallomás nem Szaléz atyától származik, hanem kommunista szlogenekből és vádakból lett összerakva az egyház hitelének, a gyónás szentségének lejáratása végett. Hiányzik az ilyenkor szokásos minden lapra kiterjedő aláírás, az csak a vallomás utolsó oldalán, ott sem a szöveg lezárásánál, hanem a lap alján található. Így valószínűsíthető, hogy egy üres lapot írattak vele alá, amit a jegyzőkönyvhöz csatoltak. P. Kiss Szaléz társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint papjukat felismerhetetlenségig verték, a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette, a jegyzőkönyvet a kínzásokban kikészülve írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák, megfelelő tolmács hiányában vezették le. 1946. december 10-én a szovjet hadbíróság ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Sírja ismeretlen. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta a gyónási titok vértanújaként tisztelték.
A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének központi kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedés-vállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozatot. Elhurcolása óta a gyónási titok áldozataként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
(1904-1946)
Vértanúság helye: Győri Egyházmegye
Kiss László Szaléz 1904. július 27-én született, és 1920. október 3-án lépett a rendbe, első fogadalma 1921. október 4-én volt. Teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte, örökfogadalmát 1925. július 28-án tette le, pappá szentelésére 1928. szeptember 2-án került sor. Előbb a rend kisszemináriumának prefektusa, majd filozófiát oktat a rendtartomány növendékházában. 1937-1942 között New Brunswickban plébános, 1942-44-ben pedig a debreceni rendház elöljárója, majd 1944-től klerikusmagiszter. A II. világháború idején felkereste a provincia azon kolostorait, ahol végigvonult a szovjet front, és részletes jelentést küldött a rendházak állapotáról a tartományfőnöknek. A gyöngyösi növendékházban az ő vezetésével élték meg a szovjet csapatok bevonulását, az erőszakoskodó katonák elől asszonyokat menekítettek, a rendház középkortól működő könyvtárát is megóvta. 1945-ben megszervezte Gyöngyösön a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe, de ez gyöngítette a kommunista szervezkedések erejét.
P. Kiss Szalézt 1946. április 28-án tartóztatták le, azzal a váddal, hogy vezetője volt szovjet katonák meggyilkolásának és egy fegyveres összeesküvésnek. A vallomás jegyzőkönyve szerint Szaléz atya előre megígérte, feloldozza a diákokat, ha elkövetik a gyilkosságot, illetve beszámolt arról is, mit gyóntak neki vádlott-társai. A per jogi vizsgálata bebizonyította, hogy a tanúvallomás nem Szaléz atyától származik, hanem kommunista szlogenekből és vádakból lett összerakva az egyház hitelének, a gyónás szentségének lejáratása végett. Hiányzik az ilyenkor szokásos minden lapra kiterjedő aláírás, az csak a vallomás utolsó oldalán, ott sem a szöveg lezárásánál, hanem a lap alján található. Így valószínűsíthető, hogy egy üres lapot írattak vele alá, amit a jegyzőkönyvhöz csatoltak. P. Kiss Szaléz társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint papjukat felismerhetetlenségig verték, a gyónási titkot nem árulta el, a szembesítéskor pedig kijelentette, a jegyzőkönyvet a kínzásokban kikészülve írta alá, abból semmi sem igaz. A tárgyalást magyarul nem tudó szovjet katonák, megfelelő tolmács hiányában vezették le. 1946. december 10-én a szovjet hadbíróság ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Sírja ismeretlen. A szovjet hatóságok 1993. május 25-én rehabilitálták. Provinciánkban halálhíre óta a gyónási titok vértanújaként tisztelték.
A per koncepciós jellege és a gyónás szentségének központi kipellengérezése mutatja a tudatos egyházellenességet, Szaléz atya szenvedés-vállalása pedig a hit tisztaságáért hozott áldozatot. Elhurcolása óta a gyónási titok áldozataként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Hajnal Zénó OFM
(1900-1945)
Vértanúság helye: Kaposvári Egyházmegye
Hajnal (Pulvermann) József Zénó 1900. október 25-én szüle...Teljes szövegHajnal Zénó OFM
(1900-1945)
Vértanúság helye: Kaposvári Egyházmegye
Hajnal (Pulvermann) József Zénó 1900. október 25-én született, a mai Románia területén lévő Vaskón (Bihar megye). A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány tagja lett, beöltözésére 1917. augusztus 17-én, első fogadalmára 1918. augusztus 27-én került sor. Örökfogadalmát 1924. július 30-án tette le, pappá 1925. június 29-én szentelték. 1925-27 között a veszprémi Collegium Seraphicum prefektusa, majd 1933-ig különféle lelkipásztori munkakörökben dolgozik. Ekkortól az Amerikába vándorolt magyarok lelkipásztora, 1936-38 között gimnáziumi és kollégiumi tanár Esztergomban, majd ismét pasztorációs feladatokat lát el. P. Zénó 1940-től lett a nagyatádi kolostor elöljárója, a lelkészség és a harmadik rend vezetője. Házfőnökként Paskai Lászlót, a későbbi ferences szerzetest és kardinálist testvérével együtt menekítette a II. világháború egy szakaszában, akik a besorozás elöl menekültek hozzá.
P. Király Kelemen vizitátor generális 1945. június 19-én érkezett meg Nagyatádra. Későbbi visszaemlékezése és a Nagyatád szomszédságában lévő Gyékényes község plébánosának valamint jegyzőjének korabeli jelentése megegyezően állítja a következőket.
Nagyatád a II. világháború utolsó szakaszában, 1945 márciusában a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került. A front közeledtével a katonaság felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a települést. Ekkor Zénó atya állt az élükre, az ő vezetésével vonultak ki az emberek Nagyatádról, hogy megmentsék az életüket. Gyékényes felé indultak, amelynek határában a bolgár és a német csapatok harcoltak egymással 1945 nagyhetében. Április 1-jén, húsvétvasárnap a bolgár katonák házról-házra foglalták el a falut. Elértek a plébániához, ahonnan kiparancsolták Martincsevics Pál plébánost és a nála meghúzódó Hajnal Zénót is. Az embereket menetbe állították, útközben ütötték, verték. A menetelés során megjelent egy lovas bolgár katona, aki lehaladt mellettük, de meglátva a két – habitust, reverendát – viselő papot visszafordult, és odalépett hozzájuk. Kiszólította őket a tömegből, pisztolyt rántott. Először Martincsevics Pált, azután P. Hajnal Zénót lőtte le, majd amikor összerogytak további lövéssorozatot adott rájuk. Az embereknek végig kellett nézniük az eseményeket, de ekkor nem halt meg közülük más.
A két pap szisztematikus kiemelése – egyház viseletük realizálása után – jól mutatja az egyház elleni gyűlöletet, Zénó atya helyben maradása pedig a hitért, hívekért tudatosan vállalt áldozatkészséget. P. Hajnal Zénó sírja a gyékényesi temetőben található. A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány Schemtizmusa a következőképp’ emlékezik meg róla: „R. P. Zeno Hajnal, praes. in Nagyatád et Vic. act. Paroch., inter velli atrocitates cum suis fidelibus migrare coactus ad pagum Gyékényes, ibidem ab hostibus occupantibus unacum parocho loci in cervice sclopeti globulo feritus e miseriis terrenis ereptus est a. aet. 45., rel. 27., sac. 20. ibidemque sepultus.”Kevesebb szöveg
(1900-1945)
Vértanúság helye: Kaposvári Egyházmegye
Hajnal (Pulvermann) József Zénó 1900. október 25-én született, a mai Románia területén lévő Vaskón (Bihar megye). A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány tagja lett, beöltözésére 1917. augusztus 17-én, első fogadalmára 1918. augusztus 27-én került sor. Örökfogadalmát 1924. július 30-án tette le, pappá 1925. június 29-én szentelték. 1925-27 között a veszprémi Collegium Seraphicum prefektusa, majd 1933-ig különféle lelkipásztori munkakörökben dolgozik. Ekkortól az Amerikába vándorolt magyarok lelkipásztora, 1936-38 között gimnáziumi és kollégiumi tanár Esztergomban, majd ismét pasztorációs feladatokat lát el. P. Zénó 1940-től lett a nagyatádi kolostor elöljárója, a lelkészség és a harmadik rend vezetője. Házfőnökként Paskai Lászlót, a későbbi ferences szerzetest és kardinálist testvérével együtt menekítette a II. világháború egy szakaszában, akik a besorozás elöl menekültek hozzá.
P. Király Kelemen vizitátor generális 1945. június 19-én érkezett meg Nagyatádra. Későbbi visszaemlékezése és a Nagyatád szomszédságában lévő Gyékényes község plébánosának valamint jegyzőjének korabeli jelentése megegyezően állítja a következőket.
Nagyatád a II. világháború utolsó szakaszában, 1945 márciusában a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került. A front közeledtével a katonaság felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a települést. Ekkor Zénó atya állt az élükre, az ő vezetésével vonultak ki az emberek Nagyatádról, hogy megmentsék az életüket. Gyékényes felé indultak, amelynek határában a bolgár és a német csapatok harcoltak egymással 1945 nagyhetében. Április 1-jén, húsvétvasárnap a bolgár katonák házról-házra foglalták el a falut. Elértek a plébániához, ahonnan kiparancsolták Martincsevics Pál plébánost és a nála meghúzódó Hajnal Zénót is. Az embereket menetbe állították, útközben ütötték, verték. A menetelés során megjelent egy lovas bolgár katona, aki lehaladt mellettük, de meglátva a két – habitust, reverendát – viselő papot visszafordult, és odalépett hozzájuk. Kiszólította őket a tömegből, pisztolyt rántott. Először Martincsevics Pált, azután P. Hajnal Zénót lőtte le, majd amikor összerogytak további lövéssorozatot adott rájuk. Az embereknek végig kellett nézniük az eseményeket, de ekkor nem halt meg közülük más.
A két pap szisztematikus kiemelése – egyház viseletük realizálása után – jól mutatja az egyház elleni gyűlöletet, Zénó atya helyben maradása pedig a hitért, hívekért tudatosan vállalt áldozatkészséget. P. Hajnal Zénó sírja a gyékényesi temetőben található. A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány Schemtizmusa a következőképp’ emlékezik meg róla: „R. P. Zeno Hajnal, praes. in Nagyatád et Vic. act. Paroch., inter velli atrocitates cum suis fidelibus migrare coactus ad pagum Gyékényes, ibidem ab hostibus occupantibus unacum parocho loci in cervice sclopeti globulo feritus e miseriis terrenis ereptus est a. aet. 45., rel. 27., sac. 20. ibidemque sepultus.”Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525579
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/200 • 72mm • ISO100
ƒ8/1 • 1/200 • 72mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
Hajnal Zénó OFM
(1900-1945)
Vértanúság helye: Kaposvári Egyházmegye
Hajnal ...Teljes szövegHajnal Zénó OFM
(1900-1945)
Vértanúság helye: Kaposvári Egyházmegye
Hajnal (Pulvermann) József Zénó 1900. október 25-én született, a mai Románia területén lévő Vaskón (Bihar megye). A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány tagja lett, beöltözésére 1917. augusztus 17-én, első fogadalmára 1918. augusztus 27-én került sor. Örökfogadalmát 1924. július 30-án tette le, pappá 1925. június 29-én szentelték. 1925-27 között a veszprémi Collegium Seraphicum prefektusa, majd 1933-ig különféle lelkipásztori munkakörökben dolgozik. Ekkortól az Amerikába vándorolt magyarok lelkipásztora, 1936-38 között gimnáziumi és kollégiumi tanár Esztergomban, majd ismét pasztorációs feladatokat lát el. P. Zénó 1940-től lett a nagyatádi kolostor elöljárója, a lelkészség és a harmadik rend vezetője. Házfőnökként Paskai Lászlót, a későbbi ferences szerzetest és kardinálist testvérével együtt menekítette a II. világháború egy szakaszában, akik a besorozás elöl menekültek hozzá.
P. Király Kelemen vizitátor generális 1945. június 19-én érkezett meg Nagyatádra. Későbbi visszaemlékezése és a Nagyatád szomszédságában lévő Gyékényes község plébánosának valamint jegyzőjének korabeli jelentése megegyezően állítja a következőket.
Nagyatád a II. világháború utolsó szakaszában, 1945 márciusában a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került. A front közeledtével a katonaság felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a települést. Ekkor Zénó atya állt az élükre, az ő vezetésével vonultak ki az emberek Nagyatádról, hogy megmentsék az életüket. Gyékényes felé indultak, amelynek határában a bolgár és a német csapatok harcoltak egymással 1945 nagyhetében. Április 1-jén, húsvétvasárnap a bolgár katonák házról-házra foglalták el a falut. Elértek a plébániához, ahonnan kiparancsolták Martincsevics Pál plébánost és a nála meghúzódó Hajnal Zénót is. Az embereket menetbe állították, útközben ütötték, verték. A menetelés során megjelent egy lovas bolgár katona, aki lehaladt mellettük, de meglátva a két – habitust, reverendát – viselő papot visszafordult, és odalépett hozzájuk. Kiszólította őket a tömegből, pisztolyt rántott. Először Martincsevics Pált, azután P. Hajnal Zénót lőtte le, majd amikor összerogytak további lövéssorozatot adott rájuk. Az embereknek végig kellett nézniük az eseményeket, de ekkor nem halt meg közülük más.
A két pap szisztematikus kiemelése – egyház viseletük realizálása után – jól mutatja az egyház elleni gyűlöletet, Zénó atya helyben maradása pedig a hitért, hívekért tudatosan vállalt áldozatkészséget. P. Hajnal Zénó sírja a gyékényesi temetőben található. A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány Schemtizmusa a következőképp’ emlékezik meg róla: „R. P. Zeno Hajnal, praes. in Nagyatád et Vic. act. Paroch., inter velli atrocitates cum suis fidelibus migrare coactus ad pagum Gyékényes, ibidem ab hostibus occupantibus unacum parocho loci in cervice sclopeti globulo feritus e miseriis terrenis ereptus est a. aet. 45., rel. 27., sac. 20. ibidemque sepultus.”Kevesebb szöveg
(1900-1945)
Vértanúság helye: Kaposvári Egyházmegye
Hajnal (Pulvermann) József Zénó 1900. október 25-én született, a mai Románia területén lévő Vaskón (Bihar megye). A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány tagja lett, beöltözésére 1917. augusztus 17-én, első fogadalmára 1918. augusztus 27-én került sor. Örökfogadalmát 1924. július 30-án tette le, pappá 1925. június 29-én szentelték. 1925-27 között a veszprémi Collegium Seraphicum prefektusa, majd 1933-ig különféle lelkipásztori munkakörökben dolgozik. Ekkortól az Amerikába vándorolt magyarok lelkipásztora, 1936-38 között gimnáziumi és kollégiumi tanár Esztergomban, majd ismét pasztorációs feladatokat lát el. P. Zénó 1940-től lett a nagyatádi kolostor elöljárója, a lelkészség és a harmadik rend vezetője. Házfőnökként Paskai Lászlót, a későbbi ferences szerzetest és kardinálist testvérével együtt menekítette a II. világháború egy szakaszában, akik a besorozás elöl menekültek hozzá.
P. Király Kelemen vizitátor generális 1945. június 19-én érkezett meg Nagyatádra. Későbbi visszaemlékezése és a Nagyatád szomszédságában lévő Gyékényes község plébánosának valamint jegyzőjének korabeli jelentése megegyezően állítja a következőket.
Nagyatád a II. világháború utolsó szakaszában, 1945 márciusában a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került. A front közeledtével a katonaság felszólította a lakosságot, hogy hagyja el a települést. Ekkor Zénó atya állt az élükre, az ő vezetésével vonultak ki az emberek Nagyatádról, hogy megmentsék az életüket. Gyékényes felé indultak, amelynek határában a bolgár és a német csapatok harcoltak egymással 1945 nagyhetében. Április 1-jén, húsvétvasárnap a bolgár katonák házról-házra foglalták el a falut. Elértek a plébániához, ahonnan kiparancsolták Martincsevics Pál plébánost és a nála meghúzódó Hajnal Zénót is. Az embereket menetbe állították, útközben ütötték, verték. A menetelés során megjelent egy lovas bolgár katona, aki lehaladt mellettük, de meglátva a két – habitust, reverendát – viselő papot visszafordult, és odalépett hozzájuk. Kiszólította őket a tömegből, pisztolyt rántott. Először Martincsevics Pált, azután P. Hajnal Zénót lőtte le, majd amikor összerogytak további lövéssorozatot adott rájuk. Az embereknek végig kellett nézniük az eseményeket, de ekkor nem halt meg közülük más.
A két pap szisztematikus kiemelése – egyház viseletük realizálása után – jól mutatja az egyház elleni gyűlöletet, Zénó atya helyben maradása pedig a hitért, hívekért tudatosan vállalt áldozatkészséget. P. Hajnal Zénó sírja a gyékényesi temetőben található. A Szűz Máriáról nevezett Ferences Rendtartomány Schemtizmusa a következőképp’ emlékezik meg róla: „R. P. Zeno Hajnal, praes. in Nagyatád et Vic. act. Paroch., inter velli atrocitates cum suis fidelibus migrare coactus ad pagum Gyékényes, ibidem ab hostibus occupantibus unacum parocho loci in cervice sclopeti globulo feritus e miseriis terrenis ereptus est a. aet. 45., rel. 27., sac. 20. ibidemque sepultus.”Kevesebb szöveg
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
P. Károlyi Bernát OFM
(1892-1954)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
Almáskamaráson (Szeged-Csanádi egyh...Teljes szövegP. Károlyi Bernát OFM
(1892-1954)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
Almáskamaráson (Szeged-Csanádi egyházmegye) született 1892. június 19-én. A rendi kisszemináriumba került, majd Pécsett volt novícius 1907. szeptember 5-étől. Egyszerű fogadalmát 1908. szeptember 6-án, ünnepélyes fogadalmat pedig 1913. június 22-én tette le. Papszentelésére 1915. január 15-én került sor. Papként több helyen lelkipásztor, az első világháború idején katonalelkész. 1929 és 1938 között a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kínai missziójának alapító vezetője, 1936-tól az apostoli delegátus helyettese Paoking környékén. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolja, árvaházat alapít azoknak a lányoknak, akiket a családok kitettek otthonukból. Iskolát, orvosi rendelőt létesít, letelepíti Páli Szent Vince leányait, megszervezi a környék lelkipásztori szolgálatát.
1938-ban visszajön Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozik, újságkiadással foglalkozik. A zsidómentés idején habitust ad a menekülteknek, és abban rejtegeti őket. A kecskeméti rendházba fogadja be, illetve felkeresi a lágerbe hurcolt zsidókat. A szovjet front előretörésekor Kecskemét város köztisztviselői elmenekülnek. Ő irányítja a várost, vezeti a kórházat, összeszedi a házaknál hagyott betegeket, és ingyen-konyhát nyit a Dél-Magyarországról vonaton érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozik a kommunista rendőrség embertelenségei miatt, amelyekkel a börtönbe vetetteket megalázták, ezért 1945 júliusában őt is letartóztatják. Ekkor zsidóellenességgel, 1946-ban izgatással vádolják, majd 1949. november 26-án végleg letartóztatják. 1950. november 18-án államrend elleni szervezkedés ürügyén ítélik el. Perében ő és társai többször említik, hogy az embertelen kínzások miatt tettek beismerő vallomást, mert mind fizikailag, mind pedig pszichikailag kikészítették őket. Az ítélet a diktatúra igazságügyi miniszterének és vezetőjének, Rákosi Mátyásnak közvetlen jóváhagyásával történt, vagyis annak egyházellenessége nyilvánvaló.
Bernát atya környezetéből többek nyugatra menekültek, mert számolniuk kellett az elhurcolással. Ő azonban súlyosbodó betegsége ellenére is helyén maradt, és ezzel tudatosan vállalta a szenvedést.
A rabtársak visszaemlékezései szerint a börtönben őt is kegyetlenül kínozták, verték, de P. Bernát mindig megőrizte jóságát. A börtönben titokban gyóntatott, mindenkit bátorított. 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban. Halála előtt az egyik ferences kolostor közelében lévő kórházban operálták meg. Az ápolónővér P. Galicz Töhötöm rendtársunkat orvosnak álcázva csempézte be hozzá, hogy a szentségekkel ellássa.
Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar emlékfát ültetett a kecskeméti ferences templom kertjében, emlékét halála óta a vértanúk között tartják számon.Kevesebb szöveg
(1892-1954)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
Almáskamaráson (Szeged-Csanádi egyházmegye) született 1892. június 19-én. A rendi kisszemináriumba került, majd Pécsett volt novícius 1907. szeptember 5-étől. Egyszerű fogadalmát 1908. szeptember 6-án, ünnepélyes fogadalmat pedig 1913. június 22-én tette le. Papszentelésére 1915. január 15-én került sor. Papként több helyen lelkipásztor, az első világháború idején katonalelkész. 1929 és 1938 között a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kínai missziójának alapító vezetője, 1936-tól az apostoli delegátus helyettese Paoking környékén. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolja, árvaházat alapít azoknak a lányoknak, akiket a családok kitettek otthonukból. Iskolát, orvosi rendelőt létesít, letelepíti Páli Szent Vince leányait, megszervezi a környék lelkipásztori szolgálatát.
1938-ban visszajön Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozik, újságkiadással foglalkozik. A zsidómentés idején habitust ad a menekülteknek, és abban rejtegeti őket. A kecskeméti rendházba fogadja be, illetve felkeresi a lágerbe hurcolt zsidókat. A szovjet front előretörésekor Kecskemét város köztisztviselői elmenekülnek. Ő irányítja a várost, vezeti a kórházat, összeszedi a házaknál hagyott betegeket, és ingyen-konyhát nyit a Dél-Magyarországról vonaton érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozik a kommunista rendőrség embertelenségei miatt, amelyekkel a börtönbe vetetteket megalázták, ezért 1945 júliusában őt is letartóztatják. Ekkor zsidóellenességgel, 1946-ban izgatással vádolják, majd 1949. november 26-án végleg letartóztatják. 1950. november 18-án államrend elleni szervezkedés ürügyén ítélik el. Perében ő és társai többször említik, hogy az embertelen kínzások miatt tettek beismerő vallomást, mert mind fizikailag, mind pedig pszichikailag kikészítették őket. Az ítélet a diktatúra igazságügyi miniszterének és vezetőjének, Rákosi Mátyásnak közvetlen jóváhagyásával történt, vagyis annak egyházellenessége nyilvánvaló.
Bernát atya környezetéből többek nyugatra menekültek, mert számolniuk kellett az elhurcolással. Ő azonban súlyosbodó betegsége ellenére is helyén maradt, és ezzel tudatosan vállalta a szenvedést.
A rabtársak visszaemlékezései szerint a börtönben őt is kegyetlenül kínozták, verték, de P. Bernát mindig megőrizte jóságát. A börtönben titokban gyóntatott, mindenkit bátorított. 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban. Halála előtt az egyik ferences kolostor közelében lévő kórházban operálták meg. Az ápolónővér P. Galicz Töhötöm rendtársunkat orvosnak álcázva csempézte be hozzá, hogy a szentségekkel ellássa.
Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar emlékfát ültetett a kecskeméti ferences templom kertjében, emlékét halála óta a vértanúk között tartják számon.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525580
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/250 • 69mm • ISO100
ƒ8/1 • 1/250 • 69mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
P. Károlyi Bernát OFM
(1892-1954)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyhá...Teljes szövegP. Károlyi Bernát OFM
(1892-1954)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
Almáskamaráson (Szeged-Csanádi egyházmegye) született 1892. június 19-én. A rendi kisszemináriumba került, majd Pécsett volt novícius 1907. szeptember 5-étől. Egyszerű fogadalmát 1908. szeptember 6-án, ünnepélyes fogadalmat pedig 1913. június 22-én tette le. Papszentelésére 1915. január 15-én került sor. Papként több helyen lelkipásztor, az első világháború idején katonalelkész. 1929 és 1938 között a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kínai missziójának alapító vezetője, 1936-tól az apostoli delegátus helyettese Paoking környékén. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolja, árvaházat alapít azoknak a lányoknak, akiket a családok kitettek otthonukból. Iskolát, orvosi rendelőt létesít, letelepíti Páli Szent Vince leányait, megszervezi a környék lelkipásztori szolgálatát.
1938-ban visszajön Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozik, újságkiadással foglalkozik. A zsidómentés idején habitust ad a menekülteknek, és abban rejtegeti őket. A kecskeméti rendházba fogadja be, illetve felkeresi a lágerbe hurcolt zsidókat. A szovjet front előretörésekor Kecskemét város köztisztviselői elmenekülnek. Ő irányítja a várost, vezeti a kórházat, összeszedi a házaknál hagyott betegeket, és ingyen-konyhát nyit a Dél-Magyarországról vonaton érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozik a kommunista rendőrség embertelenségei miatt, amelyekkel a börtönbe vetetteket megalázták, ezért 1945 júliusában őt is letartóztatják. Ekkor zsidóellenességgel, 1946-ban izgatással vádolják, majd 1949. november 26-án végleg letartóztatják. 1950. november 18-án államrend elleni szervezkedés ürügyén ítélik el. Perében ő és társai többször említik, hogy az embertelen kínzások miatt tettek beismerő vallomást, mert mind fizikailag, mind pedig pszichikailag kikészítették őket. Az ítélet a diktatúra igazságügyi miniszterének és vezetőjének, Rákosi Mátyásnak közvetlen jóváhagyásával történt, vagyis annak egyházellenessége nyilvánvaló.
Bernát atya környezetéből többek nyugatra menekültek, mert számolniuk kellett az elhurcolással. Ő azonban súlyosbodó betegsége ellenére is helyén maradt, és ezzel tudatosan vállalta a szenvedést.
A rabtársak visszaemlékezései szerint a börtönben őt is kegyetlenül kínozták, verték, de P. Bernát mindig megőrizte jóságát. A börtönben titokban gyóntatott, mindenkit bátorított. 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban. Halála előtt az egyik ferences kolostor közelében lévő kórházban operálták meg. Az ápolónővér P. Galicz Töhötöm rendtársunkat orvosnak álcázva csempézte be hozzá, hogy a szentségekkel ellássa.
Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar emlékfát ültetett a kecskeméti ferences templom kertjében, emlékét halála óta a vértanúk között tartják számon.Kevesebb szöveg
(1892-1954)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
Almáskamaráson (Szeged-Csanádi egyházmegye) született 1892. június 19-én. A rendi kisszemináriumba került, majd Pécsett volt novícius 1907. szeptember 5-étől. Egyszerű fogadalmát 1908. szeptember 6-án, ünnepélyes fogadalmat pedig 1913. június 22-én tette le. Papszentelésére 1915. január 15-én került sor. Papként több helyen lelkipásztor, az első világháború idején katonalelkész. 1929 és 1938 között a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány kínai missziójának alapító vezetője, 1936-tól az apostoli delegátus helyettese Paoking környékén. Missziós tevékenysége során az elhagyott, magatehetetlen betegeket ápolja, árvaházat alapít azoknak a lányoknak, akiket a családok kitettek otthonukból. Iskolát, orvosi rendelőt létesít, letelepíti Páli Szent Vince leányait, megszervezi a környék lelkipásztori szolgálatát.
1938-ban visszajön Magyarországra, ahol a misszió anyagi támogatásának szervezésén dolgozik, újságkiadással foglalkozik. A zsidómentés idején habitust ad a menekülteknek, és abban rejtegeti őket. A kecskeméti rendházba fogadja be, illetve felkeresi a lágerbe hurcolt zsidókat. A szovjet front előretörésekor Kecskemét város köztisztviselői elmenekülnek. Ő irányítja a várost, vezeti a kórházat, összeszedi a házaknál hagyott betegeket, és ingyen-konyhát nyit a Dél-Magyarországról vonaton érkező menekülteknek. 1945-ben tiltakozik a kommunista rendőrség embertelenségei miatt, amelyekkel a börtönbe vetetteket megalázták, ezért 1945 júliusában őt is letartóztatják. Ekkor zsidóellenességgel, 1946-ban izgatással vádolják, majd 1949. november 26-án végleg letartóztatják. 1950. november 18-án államrend elleni szervezkedés ürügyén ítélik el. Perében ő és társai többször említik, hogy az embertelen kínzások miatt tettek beismerő vallomást, mert mind fizikailag, mind pedig pszichikailag kikészítették őket. Az ítélet a diktatúra igazságügyi miniszterének és vezetőjének, Rákosi Mátyásnak közvetlen jóváhagyásával történt, vagyis annak egyházellenessége nyilvánvaló.
Bernát atya környezetéből többek nyugatra menekültek, mert számolniuk kellett az elhurcolással. Ő azonban súlyosbodó betegsége ellenére is helyén maradt, és ezzel tudatosan vállalta a szenvedést.
A rabtársak visszaemlékezései szerint a börtönben őt is kegyetlenül kínozták, verték, de P. Bernát mindig megőrizte jóságát. A börtönben titokban gyóntatott, mindenkit bátorított. 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban. Halála előtt az egyik ferences kolostor közelében lévő kórházban operálták meg. Az ápolónővér P. Galicz Töhötöm rendtársunkat orvosnak álcázva csempézte be hozzá, hogy a szentségekkel ellássa.
Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar emlékfát ültetett a kecskeméti ferences templom kertjében, emlékét halála óta a vértanúk között tartják számon.Kevesebb szöveg
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Kriszten Rafael OFM
(1899 – 1952)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
P. Kriszten Ferenc Rafael Kőrösbányán s...Teljes szövegKriszten Rafael OFM
(1899 – 1952)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
P. Kriszten Ferenc Rafael Kőrösbányán született (Románia, Hunyad megye) 1899. november 19-én. Noviciátusát 1915. augusztus 28-án kezdte meg Pécsett a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Rendtartomány tagjaként. Egyszerű fogadalmat 1916. augusztus 28-án, ünnepélyes fogadalmat 1920. december 8-án tett Gyöngyösön. Teológiai tanulmányaira és papszentelésére ugyanott került sor 1922. június 29-én.
Ordinációja után lelkipásztorként működött a provincia különböző kolostoraiban. Ezek közül külön ki kell emelni a Budapest Margit körúti rendházban 1941-1946 között eltöltött éveit. Házfőnök-plébánosként a zsidóüldözés idején – a menekítés érdekében – megszervezi az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres útra indul – gyalogosan –, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A II. világháború végeztével megnyitja a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkezteti a környék nyomorgóit.
1949 augusztusában, már betegen kerül Hatvanba, házfőnökként egyik üldözött rendtársát bujtatja. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, a rendőrség pedig felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Ez nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát a diktatúra központi börtönébe szállították.
A vallomásokról ebben az esetben is kimutatható, hogy a politikai rendőrség koncepciójának megfogalmazásai, nem a vádlottak szavai, számos ellentmondást tartalmaznak. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951. május 26-án jogerősen is életfogytiglani börtönre ítélték, azokat a családokat pedig, akiket likvidálni akartak a városból – többségük ott sem volt a tüntetésen – kényszermunkatáborokba hurcolták.
P. Rafael rövid hatvani működése idején a szegény családok segítője és támasza volt, hasonlóképpen a korábban ott működő rendtársaihoz. Bebörtönzése egyben az egyház megfélemlítése is volt, mert ebben az időben kezdődtek a kommunista állam és a magyar püspöki kar közötti tárgyalások. Ezt a folyamatot a szerzetesek elhurcolásával és a hatvani ferencesek bebörtönzésével akarta a politikai rendőrség befolyásolni.
Rafael atya tudta, hogy szinte valamennyi elődjét elhurcolták Hatvanból, így a helyezés elfogadása számára a meghurcolással való tudatos szembenézés volt 1949 augusztusában. a börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át P. Kriszten Rafaelt egyik börtönből a másikba. Amikor az őr meglátta a teherautóról leszálló, ingnélküli rabot, így szólt: Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet. Rafael atya 1952. szeptember 15-én halt meg tüdőbajban a börtön embertelen körülményei között. A sok kínzásról rabtársai tanúvallomásai szólnak. 2000 februárjában a budapesti bíróság ítéletét semmisnek mondta. Sírhelyét nem ismerjük. Halála óta vértanúként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
(1899 – 1952)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
P. Kriszten Ferenc Rafael Kőrösbányán született (Románia, Hunyad megye) 1899. november 19-én. Noviciátusát 1915. augusztus 28-án kezdte meg Pécsett a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Rendtartomány tagjaként. Egyszerű fogadalmat 1916. augusztus 28-án, ünnepélyes fogadalmat 1920. december 8-án tett Gyöngyösön. Teológiai tanulmányaira és papszentelésére ugyanott került sor 1922. június 29-én.
Ordinációja után lelkipásztorként működött a provincia különböző kolostoraiban. Ezek közül külön ki kell emelni a Budapest Margit körúti rendházban 1941-1946 között eltöltött éveit. Házfőnök-plébánosként a zsidóüldözés idején – a menekítés érdekében – megszervezi az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres útra indul – gyalogosan –, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A II. világháború végeztével megnyitja a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkezteti a környék nyomorgóit.
1949 augusztusában, már betegen kerül Hatvanba, házfőnökként egyik üldözött rendtársát bujtatja. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, a rendőrség pedig felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Ez nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát a diktatúra központi börtönébe szállították.
A vallomásokról ebben az esetben is kimutatható, hogy a politikai rendőrség koncepciójának megfogalmazásai, nem a vádlottak szavai, számos ellentmondást tartalmaznak. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951. május 26-án jogerősen is életfogytiglani börtönre ítélték, azokat a családokat pedig, akiket likvidálni akartak a városból – többségük ott sem volt a tüntetésen – kényszermunkatáborokba hurcolták.
P. Rafael rövid hatvani működése idején a szegény családok segítője és támasza volt, hasonlóképpen a korábban ott működő rendtársaihoz. Bebörtönzése egyben az egyház megfélemlítése is volt, mert ebben az időben kezdődtek a kommunista állam és a magyar püspöki kar közötti tárgyalások. Ezt a folyamatot a szerzetesek elhurcolásával és a hatvani ferencesek bebörtönzésével akarta a politikai rendőrség befolyásolni.
Rafael atya tudta, hogy szinte valamennyi elődjét elhurcolták Hatvanból, így a helyezés elfogadása számára a meghurcolással való tudatos szembenézés volt 1949 augusztusában. a börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át P. Kriszten Rafaelt egyik börtönből a másikba. Amikor az őr meglátta a teherautóról leszálló, ingnélküli rabot, így szólt: Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet. Rafael atya 1952. szeptember 15-én halt meg tüdőbajban a börtön embertelen körülményei között. A sok kínzásról rabtársai tanúvallomásai szólnak. 2000 februárjában a budapesti bíróság ítéletét semmisnek mondta. Sírhelyét nem ismerjük. Halála óta vértanúként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525581
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/250 • 72mm • ISO100
ƒ8/1 • 1/250 • 72mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
Kriszten Rafael OFM
(1899 – 1952)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyhá...Teljes szövegKriszten Rafael OFM
(1899 – 1952)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
P. Kriszten Ferenc Rafael Kőrösbányán született (Románia, Hunyad megye) 1899. november 19-én. Noviciátusát 1915. augusztus 28-án kezdte meg Pécsett a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Rendtartomány tagjaként. Egyszerű fogadalmat 1916. augusztus 28-án, ünnepélyes fogadalmat 1920. december 8-án tett Gyöngyösön. Teológiai tanulmányaira és papszentelésére ugyanott került sor 1922. június 29-én.
Ordinációja után lelkipásztorként működött a provincia különböző kolostoraiban. Ezek közül külön ki kell emelni a Budapest Margit körúti rendházban 1941-1946 között eltöltött éveit. Házfőnök-plébánosként a zsidóüldözés idején – a menekítés érdekében – megszervezi az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres útra indul – gyalogosan –, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A II. világháború végeztével megnyitja a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkezteti a környék nyomorgóit.
1949 augusztusában, már betegen kerül Hatvanba, házfőnökként egyik üldözött rendtársát bujtatja. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, a rendőrség pedig felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Ez nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát a diktatúra központi börtönébe szállították.
A vallomásokról ebben az esetben is kimutatható, hogy a politikai rendőrség koncepciójának megfogalmazásai, nem a vádlottak szavai, számos ellentmondást tartalmaznak. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951. május 26-án jogerősen is életfogytiglani börtönre ítélték, azokat a családokat pedig, akiket likvidálni akartak a városból – többségük ott sem volt a tüntetésen – kényszermunkatáborokba hurcolták.
P. Rafael rövid hatvani működése idején a szegény családok segítője és támasza volt, hasonlóképpen a korábban ott működő rendtársaihoz. Bebörtönzése egyben az egyház megfélemlítése is volt, mert ebben az időben kezdődtek a kommunista állam és a magyar püspöki kar közötti tárgyalások. Ezt a folyamatot a szerzetesek elhurcolásával és a hatvani ferencesek bebörtönzésével akarta a politikai rendőrség befolyásolni.
Rafael atya tudta, hogy szinte valamennyi elődjét elhurcolták Hatvanból, így a helyezés elfogadása számára a meghurcolással való tudatos szembenézés volt 1949 augusztusában. a börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át P. Kriszten Rafaelt egyik börtönből a másikba. Amikor az őr meglátta a teherautóról leszálló, ingnélküli rabot, így szólt: Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet. Rafael atya 1952. szeptember 15-én halt meg tüdőbajban a börtön embertelen körülményei között. A sok kínzásról rabtársai tanúvallomásai szólnak. 2000 februárjában a budapesti bíróság ítéletét semmisnek mondta. Sírhelyét nem ismerjük. Halála óta vértanúként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
(1899 – 1952)
Vértanúság helye: Esztergom-budapesti Főegyházmegye
P. Kriszten Ferenc Rafael Kőrösbányán született (Románia, Hunyad megye) 1899. november 19-én. Noviciátusát 1915. augusztus 28-án kezdte meg Pécsett a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Rendtartomány tagjaként. Egyszerű fogadalmat 1916. augusztus 28-án, ünnepélyes fogadalmat 1920. december 8-án tett Gyöngyösön. Teológiai tanulmányaira és papszentelésére ugyanott került sor 1922. június 29-én.
Ordinációja után lelkipásztorként működött a provincia különböző kolostoraiban. Ezek közül külön ki kell emelni a Budapest Margit körúti rendházban 1941-1946 között eltöltött éveit. Házfőnök-plébánosként a zsidóüldözés idején – a menekítés érdekében – megszervezi az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba, és sebesülten is több száz kilométeres útra indul – gyalogosan –, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A II. világháború végeztével megnyitja a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkezteti a környék nyomorgóit.
1949 augusztusában, már betegen kerül Hatvanba, házfőnökként egyik üldözött rendtársát bujtatja. 1950. június 19-én, a szerzetesrendek elhurcolásának idején teherautók álltak meg a hatvani rendház előtt, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket akarják elvinni. Ekkor az emberek a templom elé vonultak, a rendőrség pedig felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Ez nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát a diktatúra központi börtönébe szállították.
A vallomásokról ebben az esetben is kimutatható, hogy a politikai rendőrség koncepciójának megfogalmazásai, nem a vádlottak szavai, számos ellentmondást tartalmaznak. Rafael atyát – a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén – 1951. május 26-án jogerősen is életfogytiglani börtönre ítélték, azokat a családokat pedig, akiket likvidálni akartak a városból – többségük ott sem volt a tüntetésen – kényszermunkatáborokba hurcolták.
P. Rafael rövid hatvani működése idején a szegény családok segítője és támasza volt, hasonlóképpen a korábban ott működő rendtársaihoz. Bebörtönzése egyben az egyház megfélemlítése is volt, mert ebben az időben kezdődtek a kommunista állam és a magyar püspöki kar közötti tárgyalások. Ezt a folyamatot a szerzetesek elhurcolásával és a hatvani ferencesek bebörtönzésével akarta a politikai rendőrség befolyásolni.
Rafael atya tudta, hogy szinte valamennyi elődjét elhurcolták Hatvanból, így a helyezés elfogadása számára a meghurcolással való tudatos szembenézés volt 1949 augusztusában. a börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át P. Kriszten Rafaelt egyik börtönből a másikba. Amikor az őr meglátta a teherautóról leszálló, ingnélküli rabot, így szólt: Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet. Rafael atya 1952. szeptember 15-én halt meg tüdőbajban a börtön embertelen körülményei között. A sok kínzásról rabtársai tanúvallomásai szólnak. 2000 februárjában a budapesti bíróság ítéletét semmisnek mondta. Sírhelyét nem ismerjük. Halála óta vértanúként emlékeznek rá.Kevesebb szöveg
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525582
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/200 • 48mm • ISO100
ƒ8/1 • 1/200 • 48mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525583
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/320 • 85mm • ISO100
ƒ8/1 • 1/320 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525584
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/400 • 135mm • ISO100
ƒ71/10 • 1/400 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
"Hét ferences szerzetes emlékműve" c. alkotás fotói
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
525585
Fotózva
2013. május
Feltöltve
2023.05.15. 09:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/160 • 22mm • ISO100
ƒ9/1 • 1/160 • 22mm • ISO100
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Markolt Sebestyén 23.05.15. 09:12
2013. május
Összesen 25 fotó
Műlap története
16 új fotót töltöttem a "Hét ferences szerzetes emlékműve" műlaphoz
A "Hét ferences szerzetes emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
1 új fotót töltöttem a "Hét ferences szerzetes emlékműve" műlaphoz
1 új fotót töltöttem a "Hét ferences szerzetes emlékműve" műlaphoz
1 új fotót töltöttem a "Hét ferences szerzetes emlékműve" műlaphoz
ocsovai andrás publikálta "Hét ferences szerzetes emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.