1705 nyarán II. Rákóczi Ferenc válságos időket élt át. A kezdeti sikerek után a kuruc seregben a felkelők harci kedve lankadni látszott, a tiszántúli katonák hazaszökdöstek és békekötésre hajlottak. Károlyi Sándor azt tanácsolta a fejedelemnek, hogy erős szigorral, megtizedeléssel állítsák helyre a fegyelmet. Rákóczi azonban más megoldást választott. Gyömrő és Üllő között a Mányi-réten szózatot intézett a katonáihoz. A beszéd igen nagy hatással volt nem csak a jelenlévő katonákra, hanem az utókorra, a reformkor íróira és gondolkodóira, kézzel írott eredeti példánya a mai napig megmaradt, másolata a gyömrői Tájházban látható.
Egy ilyen tágas réten nem tudom hányan hallották a katonákhoz intézett szónoklatot, hangosító-berendezések nélkül. Az eredeti szöveg http://hu.wikisource.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi_gy%C3%B6mr%C5%91i_besz%C3%A9de archaikus nyelvezete, emelkedett hangvétele nehezen értelmezhető, talán nem szó szerint olvasta fel Rákóczi, hanem az élő beszédben az egyszerű katonák nyelvezetét használta. Mindez csak találgatás, talán nem is kellett minden katonának hallani a szózatot, elég volt, ha az elöljárók a közelben voltak, és átérezték, átadták a fejedelem lelkesítő eszméjét.
A beszéd elején Rákóczi kétségeit ecseteli, próbálja megtalálni az okát, hogy a korábban oly lelkes felkelők harci kedve miért hajlik a meghátrálás irányába. Aztán arról szól, hogy az eddigi dicsőséges helytállás és véráldozat teljesen kárbavész, ha most meghátrálnak, és a szolgasort választják. Buzdításában: „édes hazám,… nemzetem boldogsága,… bosszuljátok gyalázatunkat, …ó fiaim, ó társaim, segítsétek magatok boldogulására való igyekezetimet, …Nem kívánok birodalmat, nem kincset tületek, s nem egyebet: az igaz bátor magyar szívet, hogy az magaméval öszvekapcsolván, veletek éljek és haljak!” patetikus kifejezésekkel igyekszik feltüzelni a katonákat. Talán ezért, talán nem, de az ezt követő időszakban a kuruc seregek sikereket értek el a küzdelemben.
A gyömrői seregszemle helyén felállított emlékoszlopot 1955. július 3-án Esze Tamás történész avatta fel. A nem túl jellegzetes alkotás, nem is annyira köztéri, mint inkább „közréti”, a hely szakralitása azonban mindenképpen jelentős. Ha optimista lennék, akkor arról ábrándoznék, hogy ezen a helyen egyszer majd egy egészalakos bronz lovasszobor fogja hirdetni a vitézlő fejedelem hősies cselekedeteit.

---