A Szent István Bazilika belsejében elhelyezett alkotások egyike Kis Szent Teréz (1873–1897) karmelita rendi szerzetesnőre emlékezik.
Szent Teréz néven ebben a rendben két szerzetesnőt is ismerhetünk, nálunk megkülönböztetésként a "Kis" jelző használatos.

Kis (Lisieux-i) Szent Teréz rövid életét szentelte a rendnek, amibe már 15 éves korában belépett és ahol 1890-ben tett fogadalmat. Vágya elsősorban az volt, hogy elvonultan, elrejtőzve élhessen. Már néhány év múlva betegeskedni kezdett, ebben az időben született önéletrajzi írása.
Betegsége súlyosbodott, 24 évesen meghalt.

A Katolikus lexikon cikkéből: "Teréz, akinek lelke úgy bontakozott ki, mint egy bimbó, és nem akart mást, csak "kis, fehér virágként" illatozni az Üdvözítő kedvére, hamar kinyílott, és az első vérköpés után már hervadni is kezdett. Sokáig vonakodott attól, hogy a betegszobára menjen... Végül aztán már áldozni sem tudott, és a lelkében is sötétség támadt -- ez volt a gonosz ellenség utolsó támadása. A feszületet azonban szorosan átkulcsolva tartotta, s mikor egy alkalommal rózsát hoztak neki, sziromról sziromra bontva a virágot, a szirmokat az Úr sebeire tette. "Istenem, szeretlek!" -- volt az utolsó szava...

Erről a pillanatról jövendölte: "A küldetésem csak most kezdődik. Az a küldetésem, hogy másokat megtanítsak arra, hogyan szeressék Istent..., hogy megmutassam a lelkeknek az én kis utamat. A Jóisten mindent meg fog tenni, amit akarok, hiszen én soha semmit nem tettem az Ő akarata ellenére. Igen, én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre!"

Kis Szent Teréz magához öleli a feszületet, lábánál jelképét, a rózsát látjuk.

---