Amikor a Nemzeti Színházban fotóztam, észrevettem ezt az alkotást is a földszinten, kissé "rejtőzködve". Készítettem róla egy fényképet, megjegyzendő, hogy oda vissza kell térnem.
Akkor mégis elfelejtettem, a visszatérésre néhány hónapot kellett várni. De nem lehet teljes a kép Megyeri Károly mellszobra nélkül. Ez az alkotás is egyike annak a tizennégynek, amik a valamikori, Blaha Lujza téri Nemzeti Színház lépcsőfeljáróját díszítették.
Megformálása és a színházba történő elhelyezése között eltelt jó-néhány év, de köztes tartózkodási helyéről nincs információm.

Megyeri Károly (szül.: Stand Károly; 1799–1842) színész, drámaírással, műfordítással és rendezéssel is foglalkozott.

"Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)..."
Ezek a sorok annyira ismertek, az ember szinte azonosul vele.

A vers 1944-ben íródott, vagyis már könnyed-bohém hangú visszaemlékezés a pályatársról.

"...S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
"Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász."..."
(Petőfi Sándor: Tintásüveg) http://mek.oszk.hu/01000/01006/html/vs184405.htm

---