Alexszander Imre
Szolnok, Pozsonyi út 40-42.
Alternatív, helyi címek:Alexszander Imre alispán
Szolnok
Pozsonyi út 40-42.
Pozsonyi út 40-42.
Szolnoki Levéltár udvar épület baloldali falán.
Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Tóth György-Gyigyi
2011. szeptember 6-án avatták fel Kligl Sándor szobrászművész bronz domborműves emléktábláját a Szolnok megyei Levéltár oldalsó falán. 2013.05.24. 09:58
Alexander Imre (1883 – 1969) Szolnok vármegye elismert alispánja volt.
1919 szeptemberében bízták meg az alispáni teendők ellátásával.
Számos szervezetben töltött be tisztséget és érdemei elismeréséül többször is magas állami kitüntetésben részesült. 1944. március 20-án, egy nappal Magyarország német megszállása után bejelentette nyugdíjba vonulási szándékát.
Noha betöltötte a szükséges korhatárt, sokan marasztalták volna e tisztségében. Ő azonban az új körülmények között, az ország függetlenségének elvesztése és a szélsőjobboldali politikai erők előretörése idején nem vállalta tovább megyéje irányítását.
Néhány sort kiragadva Dr. Fülöp Tamás levéltár igazgatójának ünnepi beszédéből: „… olyan történelmi szereplőnek állítottunk ezzel emléket, akinek munkássága a megye közigazgatásához köthető, és akinek személyes hagyatéka, valamint korának legtöbb közigazgatási dokumentuma intézményünkben megtalálható… kortársai közül sokan az ország legjobb alispánjának tartották”
Források:
: http://www.szolarchiv.hu/id-354-alexander_imre_emlektablajanak_avatasa.html
Tóth György-Gyigyi műlapja
Azonosító
20507
Látogatás
Frissítve
2022.01.13. 07:16
Publikálva
2013.05.24. 09:58
Szerkesztések
Normál és archív fotók
"Alexszander Imre" c. alkotás fotói
Alexszander Imre domborműve, az alkotó szignójával
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138992
Feltöltve
2013.05.24. 09:41
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Tóth György-Gyigyi 13.05.24. 09:41
Alexszander Imre domborműve, az alkotó szignójával
"Alexszander Imre" c. alkotás fotói
Domborműves emléktábla
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138993
Feltöltve
2013.05.24. 09:43
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Tóth György-Gyigyi 13.05.24. 09:43
Domborműves emléktábla
"Alexszander Imre" c. alkotás fotói
Emléktábla a Levéltár oldalsó falán.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138994
Feltöltve
2013.05.24. 09:44
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Tóth György-Gyigyi 13.05.24. 09:44
Emléktábla a Levéltár oldalsó falán.
Archív fotók
"Alexszander Imre" c. alkotás fotói
Az emléktábla leleplezése.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138995
Forrás
http://www.youtube.com/watch?v=SViFcyXy1aU
Feltöltve
2013.05.24. 09:45
Képinfó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Tóth György-Gyigyi 13.05.24. 09:45
Archív felvétel
Az emléktábla leleplezése.
Adalék vagy máshol
"Alexszander Imre" c. alkotás fotói
Szolnoki Levéltár.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
138996
Forrás
Ismeretlen szerző.
Feltöltve
2013.05.24. 10:00
Képinfó
Adalék
Archív fotó
Archív fotó
Felhasználási jogok
Nincs engedély
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Tóth György-Gyigyi 13.05.24. 10:00
Archív felvétel
Szolnoki Levéltár.
Összesen 5 fotó
Műlap története
Megérintettem az "Alexszander Imre" alkotást
Az "Alexszander Imre" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Tóth György-Gyigyi publikálta "Alexszander Imre" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.