A domborműves emléktábla felirata: "EBBEN A HÁZBAN SZÜLETETT / TÁBORI GYÖRGY / (1914-2007) / A NEMZETKÖZI SZÍNHÁZI ÉLET / KIEMELKEDŐ SZEMÉLYISÉGE / ÁLLÍTTATTA / A MAGYAR SZÍNHÁZI TÁRSASÁG / A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT / TÁMOGATÁSÁVAL / 2010".

Tábori György olyan családba született, ahol nagyjából egész élete során ugyanazzal foglalkozott, mint édesapja, Tábori Kornél (1879-1944) vagy bátyja, Tábori Pál (1908-1974): az írással. Az apa újságíró volt, filmrendező is, az ő műve a legelsők között fennmaradt magyar némafilm-töredék, a Pufi cipőt vesz című, az én gyerekkoromban a televízióban még gyakrabban látható jelenet. Az idősebb Tábori-fivér apjához hasonlóan újságot is írt, a legkisebb fiú a harmincas évek elején Berlinbe utazott tanulni, származása miatt azonban néhány év múlva Londonba kényszerült. Az üldöztetést az apa, Thomas Mann és számos más európai írónagyság szíves budapesti vendéglátója nem élte túl, Budapestről Auschwitzba hurcolták, a gázkamrákban halt meg, a két fiú a háború után pedig már nem tért vissza Budapestre. Pálból Angliában különféle angol művészneveken lett közismert író, György pedig, akinek ez az emléktábla a szülőházát jelöli, palatinus stílusban emelt, nagyszabású polgári lakóépületet, Anglia után Amerikában, az 1970-es évektől pedig Nyugat-Németországban folytatta igen sikeres színházi karrierjét. Ha szókimondó, éles habitusára a magyar irodalomban kéne párhuzamot találnunk, talán Eörsi Istvánt említhetnénk. Élete legutolsó bő évtizedében végül szülőhazája részéről is kijutott neki az elismerés.

Varga Mátyás, Németországban élő magyar származású szobrászművész domborműve duplum, ugyanez a mű annak a berlini háznak a falán is ott látható, ahol Tábori György meghalt - azt két hónappal ez után avatták.

A dombormű szerepel a Budapest Galéria egyik kiegészítő listájában, de rossz helymegjelöléssel (a Nagykörút túlsó oldalán), alighanem ez az oka annak, hogy eddig nem került fel a Köztérképre.

Az eredeti mobiltelefonos képeket lecseréltem.