Szent József
Az oltár melletti bal oldalon látható Szent József Kisjézussal a karján, liliommal a kezében. Ez az ablak talán nagyobb károsodást szenvedett az elmúlt éppen száz évben, mint a párja, a Szent Pétert ábrázoló mű.
A Hild József által tervezett római katolikus templom klasszicista stílusban épült meg. 1858-ban szentelték fel. A műlapon látható üvegablak alsó széle majd öt méter magasan van, így az ablak alsó részét, ahol a szignót is sejti az ember, egyszerűen nem lehet fotózni. Amúgy is nagyon kellett sietnem, mert utolsó pillanatban értem oda a mise előtt. Még szerencse, hogy a pap még a gyóntatással volt elfoglalva, és így tudtam pár képet készíteni a mise előtt.
A templomról szóló számtalan anyag egyike sem tartalmazza ennek az üvegablakpárnak a tervezőjét, és a kivitelezőjét. Azt az ablakról le lehet olvasni, hogy a Szent Józsefről készült művet Görömbei József és felesége készíttette a templom számára, és 1913-ban helyezték el.
Az épület déli része a második világháborúban találatot kapott, de a méretekre jellemző, hogy a megye második legnagyobb római katolikus templomának északi részén az üvegablakok csak alig károsodtak. Ebben az évben (2013-ban) éppen 100 éves az alkotás.
PDF: http://www.polgariplebania.hu/Folders/Pdf/Egy_kozos_pont.pdf

"Szent József" c. alkotás fotói
ƒ44/10 • 1/125 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/125 • ISO400

ƒ35/10 • 1/100 • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

ƒ44/10 • 1/125 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szent József" c. alkotás fotói
ƒ44/10 • 1/125 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Szent József" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/4 • ISO640