Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics
Véghely Dezső út, Szent Erzsébet liget
A "képletből" leginkább a művészt ismerjük, ha megnézzük alkotásait – akár itt, a lapon: http://www.kozterkep.hu/artpieces?artist_id=84 Szinte minden műve geometrikus formákat mutat. Az Artportal cikkének megfogalmazása szerint: "Plasztikai gondolkodásában, konstruktív, neogeometrikus absztrakt művein komoly szerepet kapnak a színek..." [1]
A cím szerint haladva: "A szuprematizmus a modern képzőművészet egyik kifejezése. Minden tárgyi vonatkozást elvető geometrikus absztrakció, a kubizmusból alakult ki" [4] A név, a kifejezés pedig Kazimir Szeverinovics Malevics festőtől ered, aki egy időponttól képein csak köröket és négyzeteket használt kompozícióinál. Ezek számára egy nyelvet jelentettek, amiben különös jelentősége volt a színeknek.
Elméletét meg is fogalmazta az 1915-ben kiadott "szuprematista manifesztumátban", ennek megalkotásában Majakovszkij is részt vett.
Később (1927-ben), talán ennek kiteljesítéseként megjelent A tárgy nélküli világ (Die gegenstandslose Welt) című könyve is. Ez a könyv magyar nyelven 1986-től olvasható, megjelent a Corvina Kiadó gondozásában.
Kiemelve a lényeget: "...a tiszta élet és érzelem, melyet ez a stílus fejez ki, kiindulópontja egy új művészetnek, amely megszabadul az állam és a vallás kötöttségeitől." (ugyanonnan).
Ézsiás István fejet hajt Malevics előtt ezzel, a színes, négyszögletes formákból álló alkotással.
[2] http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ezsias-istvan-491
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Kazimir_Szeverinovics_Malevics#Szuprematista_kompoz.C3.ADci.C3.B3k
[4] http://hu.wikipedia.org/wiki/Szuprematizmus

"Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/160 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

ƒ35/10 • 1/40 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szuprematista-szobor: Hommage à Malevics" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • ISO100

ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

ƒ32/10 • 1/800 • ISO100

ƒ27/10 • 1/1000 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?