Több mint két éve fotóztam, fotóztuk Verával, Veszprémben, 2011 nyarán. Nem igazán sikerültek egyikünknek sem a képek. Pedig állvánnyal rohangáltam a városban, de sajnos a menzára nem vittük egyszer se le. A kollégium és a menza épülete egy-egy különálló egység – ez utóbbi a központi kollégium mögött helyezkedik el.
Lépcsőháza mindig sötét, a nap sohasem süt be, az előtte álló nagy fáktól.
A különleges lemezdomborítás sokkal több figyelmet érdemelne, mint amit 45 éve kap. Ötletes, játékos, és ha a korát nézzük, akkoriban korszerűnek, formabontónak számíthatott 1968-ban. Alkotója ötvösművész, aki nem szerepel az artportál oldalán.
Csak itt találtam rá: http://www.gallery567.hu/hu/muveszek.html

"A korszerű, önkiszolgáló, 1800 adagos menza 1968-ban kezdte meg működését. Előcsarnokában a bejárattal szemközti falra Halászi Tibor ötvösművész készített díszítő, lemezdomborítású falidíszt. ... A különböző szélességű hengergőző, szeszélyesen tekeredő fémszalagok mozgalmas, dekoratív látványt nyújtanak. Az alkotás feltehetően 1968-ban került a helyére."

Szép hetet töltöttünk Veszprémben. Segítőkész, hozzáértő emberekkel találkoztunk Verával, mind a fotósok, mind az egyetemi, mind a városházi dolgozók között. Egyedül a könyvtárban nem voltak segítőkészek, pedig nekik eleve a munkájuk lenne ez, azért kapják a fizetésüket.




2008. november 14-én regisztráltam a szoborlapra. A hogyan továbbról egyelőre nem sok fogalmam van. Itt töltöttem veletek öt évet. Rengeteg minden várakozik még nálam feltöltésre az oldalon is megírva, a számítógépeimen is. Örülök, hogy az itt töltött évek alatt rengeteget tanulhattam. Tőletek, és a szobrászatról is. Rettentő nagy kudarcként éltem, élem meg, hogy még egy osztályteremben az volt, amit tanárként kértem a tanítványaimtól, itt több tagunk meglehetősen szabadon értelmezi az együttműködés különböző formáit; gyakorlatilag alkalmazkodni, szabályokat betartani nem hajlandó. De mit is várhatok? Ez van ma az utakon, a közélet minden területén. Az ügyeskedők, letarolva mindent és mindenkit előre jutnak (akár csalás árán is), aki meg szerényen megpróbál szólni, hogy ezt talán nem kellene, előbb-utóbb kiveti magából a társaság.
Soha nem szerettem a poroszos nevelési módszereket. Azt vallottam, hogy a gyerek azért viselkedjen, mert dolga van, feladatot kapott, vagy mert kötődik a tanárához. Az a tanár, aki csendjátékot játszat a tanítványaival, annak vissza kellene adnia a diplomáját. Hiszen hogyan legyen csendben egy gyerek, mikor attól gyerek, hogy örökösen új felfedezésekre vágyik, gyarapítani akarja tudását? És akkor kérdez, és kérdez, szakadatlanul...
Vajon vannak, lesznek-e válaszaink nekik?

Kicsit kevesen töltögettünk mostanában fel az oldalra. Csak nem az van, hogy sokan, többen, nem tudjátok elfogadni és betartani a szabályokat? Pedig ahhoz, hogy minőségi, figyelemre méltó honlapot (művészeti adatbázist) hozzunk össze közösen, ezek is kellenek. A szerkesztőség, akik alaposan átgondolták tavaly ősszel a rendszer megújítását, és akik folyamatosan figyelnek most is a feltöltésekre. Nem engedik be a politikai szélsőségeket, javítgatják a paramétereket, szavaznak...

---