Alternatív, helyi címek:Teller Ede atomfizikus

Budapest
XXI. kerület, Teller Ede út - Károli Gáspár utca
A Csepel Művek főbejáratával szemben.

Felállítás2013. november 5.


Domby
2013.11.08. 08:47
Teller Ede (1908-2003) magyar származású amerikai atomfizikus, akit a "hidrogénbomba atyja"-ként is ismernek. 1926-ig itthon végezte iskoláit, majd Németországban folytatta tanulmányait. 1930-ban doktorált. 1934-ben Németországból Koppenhágába, majd Londonba ment, ahol professzorként dolgozott. 1935-ben az Egyesült Államokba települt át, s ott folytatta munkásságát, kutatói munkáját. (Részletesen: a Wikipédia: Teller Ede sorolja fel munkáját, munkatársait.)
Az MTA tiszteleti tagja.

A legrangosabb magyar kitüntetések birtokosa (az újraélesztett Corvin-lánc első tulajdonosa) az Egyesült Államok legnagyobb polgári kitüntetésének, az "Elnöki Szabadság Érdemrend" jutalmazottja.

A mellszobrot Németh Szilárd, Csepel polgármesterének a javaslatára az
önkormányzat állíttatta a Csepel Művek főbejáratával szembe, s Ábel Attila alpolgármester avatta fel, aki az alábbiakat mondta:

"Teller Ede fontosnak tartotta magyarságát, mindig azt vallotta, hogy tudományos sikereit a magyar anyanyelvnek is köszönheti. Szenvedélyes hazaszeretetét mutatta az is, hogy előszeretettel használta a „magyar testvéreim” és a „véreim” kifejezést. Nem véletlen, hogy sokan vagyunk, akik életműve, a világbéke és a kommunizmus legyőzése érdekében kifejtett rendkívüli eredményei miatt a legnagyobb magyarok között tartjuk számon. Teller Ede neve jó helyre került a térképen, és örömmel tölt el bennünket, hogy a nevét viselő út mellett most szobrát is felavathatjuk.”

Az alkotó szobrász Teller Ede időskori portréját mintázta, faragta meg.

Domby műlapja


Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151175
Feltöltve
2013.11.05. 14:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 14:06

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151176
Feltöltve
2013.11.05. 14:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 14:59

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151177
Feltöltve
2013.11.05. 15:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 15:00

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151178
Feltöltve
2013.11.05. 15:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 15:02

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151179
Feltöltve
2013.11.05. 15:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ54/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 15:04

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151180
Feltöltve
2013.11.05. 15:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 15:05

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151182
Feltöltve
2013.11.05. 15:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 15:13

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151181
Feltöltve
2013.11.05. 15:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ34/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.05. 15:08

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151091
Feltöltve
2013.11.04. 20:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.04. 20:13

"Teller Ede" c. alkotás fotói

Gépjárművemmel mentem s láttam ezt az alapzatot, avatás előtti napon, ami biztos megörökítettem az avatás előtti napon.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151090
Feltöltve
2013.11.04. 20:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ28/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 13.11.04. 20:06
Gépjárművemmel mentem s láttam ezt az alapzatot, avatás előtti napon, ami biztos megörökítettem az avatás előtti napon.
Összesen 10 fotó

Műlap története

13.11.08. 08:47
A közösség publikálta Domby "Teller Ede" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.