Batthyány-kút
Szabadság tér
A Batthyány család emlékére állíttatta a város az ivókutat, mivel a család tagjai évszázadokon keresztül jelen voltak a település életében. A család jelentősége vitathatatlan a város történetében.
A kút fő díszítőeleme a kút tetején a hercegi koronán elhelyezkedve a Batthyány család címermadara, a pelikán, és a kút elején található vízköpő is ilyen formát kapott. A kút felső részén a család négy kiemelkedő alakjának domborművét láthatjuk. A kút artézi vizet ad, melybe a Hősi emlékmű mögötti kút vizét vezették el. Az alkotás 2,26 méter magas, és vörös tardosi mészkőből készült.
A Batthyhány család nevét Bathyan-ról kapta (ma Szabadbattyán, ahol 1398-1893-ig volt a család birtokban), az első, aki e nevet viselte, Kővágó Őrsi György volt, aki birtokba kapta a települést. A kúton az ország egyik legkiemelkedőbb családjából négy személy jelenik meg domborműveken, Batthyány Imre (1707-1774), Batthyány Ferenc (1737-1821), Batthyány Ádám (1610-1659), Batthyány Károly (1799-1852). Batthyány Imre (császári és királyi kamarás) építtette 1753-1758 között a Szent Imre templomot. A dombormű felirata szerint Batthyány Ferenc (királyi kamarás, titkos tanácsos, Sáros megyei főispán) a kút mögött, a parkon túl álló kastély építtetője volt, ennek ellentmond a város honlapján szereplő információ, mely szerint Imre volt az építtető, a muemlekem.hu információja szerint pedig II. Ádám (1662-1703, országbíró). Batthyány Ádám (főasztalnok) birtokában volt az egykori vár (birtokában 1663-tól erősítette meg I. Lipót), Batthyány Károly pedig az 1848-as forradalom és szabadságharc idején nemzetőr őrnagy volt.
http://www.zalaszentgrot.hu/index.php/varosunkrol/toertenet
http://www.villanegrart.hu/page/322/html/lelkes-mark.html
Veér Károly: Az egykori Batthyányfészek: Szabadbattyán. Regio Regia 5. évf. 2. szám. 2005. február
„A Batthyány-család Fejér Megyében” – előadás 2010. március 17. Előadó: Demeter Zsófia múzeumigazgató, történész.

"Batthyány-kút" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ32/10 • 1/60 • ISO64