Valamikor az úgy volt, ha működött egy un. "gyermekjóléti intézmény", abban gyerekek is voltak és képzőművészeti alkotásokat helyeztek el. Ezek feladata egyrészt, hogy játékként szolgáljanak az ott "lakóknak", másrészt a tanítás, mert bizony az életben vannak pl. állatok, amiket a városi gyerek akkor ismer meg elsősorban, ha legalább ilyen formában megmutatják neki. Lehet meséket is olvasni, hogy okosodjanak és kíváncsiak legyenek, feléledjen a vágy bennük a tudásra, az ismeretek megszerzésére... akár arra is, hogy valóságos állatot simogassanak egy vidéki faluban, jó levegőn.

Az egykori Bölcsődék Országos Módszertani Központja viszonylag nagy területen, több épület együttesében működött. Voltak a gyerekek számára épült épületek, lakhelyek és az irodák, fejlesztő helyiségek.
Ma a jogutód, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet található itt, de gyereket nem-igen láttam.
Amikor először néztem körül a környéken (csak kívülről, a kerítésen át), láttam egy kislányt a kertben (minden jel szerint enyhén fogyatékos volt), kísérő nem volt. Közel volt a csacsihoz, de az nem látszott, hogy felkeltette volna az érdeklődését.

A modern bölcsődékben magasabb szintű módszertani elvekkel terelgetik a kicsiket. A módszertani elveket kidolgozó központ kis kiállítással rendelkezik az egykori állatok, figurák gyűjteményéből.
Tulajdonképpen szomorúan nézem most a fényképeket. Az állat megformálása egyszerű, és valósághű. Bájos, de (ő is) magányos.

---